Mint a műsorfüzetből megtudhatjuk, az sem először fordul elő, hogy az opera és a kemény rock vegyítését kísérlik meg egy koncert keretében: tavaly a Therion együttes adott ilyen jellegű koncertet – idén a holland Epica zenekar látogatott el a fesztiválra.
 Epica. Vajda János felvétele |
A kétrészes műsor második feléről nemigen van mondanivalóm: ekkor az együttes saját számai hangzottak el, közülük néhány külön erre az alkalomra kicsit megváltoztatva. Valószínűleg nagyobb Epica-rajongónak kellene lennem ahhoz, hogy meg tudjam állapítani, melyek voltak az átalakított számok, és miben is állt az átalakítás lényege. Mivel azonban korábban még csak hírét sem hallottam az amúgy feltehetően tényleg világhírű zenekarnak (a mostani koncertre huszonegy országból érkeztek nézők!), tartózkodnék attól, hogy hosszas fejtegetésekbe bocsátkozzam zenéjük milyenségét illetően. Annál is inkább, mert a második részt hallgatva mindinkább eluralkodott rajtam az érzés: eddig csak sejtettem, hogy nem szeretem a kemény rockot – most már tudom is. Annyit azonban még így is meg kellett állapítanom, hogy a zenészek hangszeres tudása és az énekesnő vokális adottságai figyelemre méltóak – az a benyomásom, hogy amit csináltak, azt jól csinálták, s a hiba az én készülékemben van, ha nem vagyok rá fogékony.
 Epica. Vajda János felvétele |
Papírforma szerint az első rész zenéire persze fogékonyabbnak kellett volna lennem – ez volt az „opera-rock-show” klasszikus zenei része, amikor is az Epica a kibővített Reményi Ede Kamarazenekar és a Miskolci Nemzeti Színház Énekkara közreműködésével, Regös Zsolt vezényletével klasszikus zeneművek feldolgozásait adta elő. Az összeállítás – ahhoz képest, hogy operafesztiválon vagyunk – feltűnően mellőzte az operarészleteket: mindössze egyetlen ilyen csendült fel, Händel Xerxész című művének híres Largója az együttes énekesnőjének szólójával. Ezen felül hallhattuk az Újvilág-szimfónia első tételét, Verdi Requiemjéből a Dies irae-t (meglehetősen kurtán-furcsán abbahagyva a „Cuncta stricte discussurus” sor után), egy részletet a Négy évszakból, Grieg Peer Gyntjéből A hegyi király barlangjában c. tételt (kórus nélkül – úgy tűnik, az énekkar nem kockáztatta meg a norvég szöveggel való kísérletezést), Pergolesi Stabat materének nyitótételét, valamint az elmaradhatatlan Carmina burana első tételét. A klasszikus műveket néhány népszerű filmzene Epica-feldolgozása egészítette ki.
 Epica. Vajda János felvétele |
Maga az ötlet, hogy a klasszikus zeneműveket az adott kor divatos könnyűzenei stílusához kell alkalmazni, cseppet sem mondható újnak: emlékezhetünk a hetvenes-nyolcvanas évek „klasszikusok diszkóritmusban”- őrületére, de ha csak kis hazánknál maradunk, akkor is találhatunk egy Szentpéteri Csillát, egy Mága Zoltánt, egy Edvin Martont – a teljesség igénye nélkül. Sajnos azt kell mondanom, hogy a feldolgozások mikéntjét illetően az Epica sem dolgozik finomabb módszerekkel imént felsorolt kollégáinál: a művek lényegében változtatás nélkül hangzanak el, csak éppen alattuk szól a dob és dübörög a basszusgitár. Attól tartok, ennek így nem sok értelme van. Ha már átdolgozunk, ha már saját ízlésünk szerint átalakítjuk a nagy mesterek műveit, legyünk merészebbek, mutassunk meg többet magunkból! Ilyenformán ugyanis a dob meg a basszus fontos részeket egyszerűen kiradíroz a jól ismert zeneművekből – amelyek így, hogy lényegében változtatás nélkül játsszák a darabokat, nagyon is hiányoznak (A négy évszak részletében a hegedűszólót például egész egyszerűen nem lehetett hallani). Ha azonban bátrabb, az eredetitől jobban elrugaszkodó feldolgozásokat hallhattunk volna, talán nem berzenkednénk az eredeti hangszerelési finomságok elsikkadása miatt. Olyasmire gondolok, mint Liszt parafrázisai más szerzők műveire, melyek megőrizték az eredeti mű dallamanyagát, de félreismerhetetlenül magukon viselték Liszt alkotói géniuszának jegyeit. Ha valóban Epica-számok születtek volna a feldolgozásokból, talán jobban meggyőztek volna e módszer létjogosultságáról, vagy akár ablakot nyithattak volna számomra az eredeti Epica-zenék élvezetéhez. Így azonban csak egy hevenyészett Best of Classical Music-válogatást hallottam, az eredetinél kicsit rosszabb változatban.
 Epica. Vajda János felvétele |
Persze az effajta koncertek deklarált célja többnyire az, hogy a csupán könnyűzenére fogékony hallgatóságot ilyen módon hódítsa meg a komolyzene számára. Noha nem hiszek abban, hogy a módszer tömeges méretekben hatásos lehet, mégis azt kell mondanom: ha a közönség tekintélyes részét kitevő feketeruhás, hosszú hajú fiatalok közül csupán egyetlen egy kedvet kap, hogy meghallgassa, teszem azt, a Peer Gynt eredeti változatát is, már megérte a dolog.
Kapcsolódó cikkünk:
Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2008