Akik fanyalogtak Badura-Skoda 1999-es koncertje után, mondván, hetven fölött már nagy merészség kiállni a pódiumra, s akik a neves bécsi pianista 2004-es fellépését követően botrányt kiáltottak, azoknak feltehetően nem volt kedvük elmenni a mester Mozart estjére. Igazuk volt. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
Zeneakadémia
MÁR CSALÓDNI SEM LEHET
UNE SOIRÉE AVEC LE “MUSICIEN FRANÇAIS” Vásáry Tamás Debussy-estje
Varázslatosan szép estében volt része a zsúfolásig megtelt Zeneakadémia közönségének tavaly december 15-én este. Vásáry Tamás beszélgetős Debussy-programjának nem volt előre meghirdetett műsora, miután nem is volt koncert. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
RITKÁN HALLHATÓ ÉRDEKESSÉGEK Jandó Jenő szólóestje / Zeneakadémia
Három népszerű és nagy szerzőtől (Beethoven, Schubert, Muszorgszkij), három alig játszott, egymástól erősen elütő karakterű zongoraművet adott elő Jandó Jenő. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
BEETHOVEN, SCHUMANN ÉS BARÁTAIK Várjon Dénes és barátai
A Zeneakadémia Alma Mater „Delicate” koncertsorozatában november 25-én este „Várjon Dénes és barátai” adtak hangversenyt. Ez a cím ugyan némileg összehangolatlannak tetszett azzal, hogy a szórólapon a Várjon Dénesé mellett – egyik „barátja”, Simon Izabella portréja is szerepelt. MALINA JÁNOS CIKKE.
ÖRÖMKARMESTER A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye
Amióta 1974-ben megnyerte a Magyar Televízió Karmesterversenyét, a japán Kobayashi Ken-Ichiro az egyik legnépszerűbb magyar előadóművész. Koncertjére ezúttal is zsúfolásig megtelt a Zeneakadémia Nagyterme, és kirobbanó sikerrel dirigálta Beethoven és Muszorgszkij-Ravel műveit. CSONT ANDRÁS CIKKE.
A ZENEI EGÉR Az Óbudai Danubia Zenekar koncertje
Az Óbudai Danubia Zenekar november 5-én zajos sikert arató hangversenyt adott a Zeneakadémián Kobajasi Ken-Icsiro vezényletével. A műsoron Rimszkij-Korszakov, Kodály és Dvořák egy-egy zenekari műve szerepelt. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
A BARÁTSÁG FOLYTATÁSA Kocsis Zoltán és Vadim Repin szonátaestje / Budapesti Zenei Hetek
A Brahms-hegedűverseny tavalyi káprázatos előadása volt talán a nagy zenei barátság kezdete. Az akkor dirigáló Kocsis Zoltán ezúttal zongorát ragadott, és a jeles orosz hegedűművésszel kamaraestet adott, Bartók, Brahms és Beethoven műveiből. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
PÁRBESZÉD A HOLTAKKAL Kurtág: 80 / BMC Records
Aki annak idején jelen volt a Kurtág György 80-ik születésnapjára rendezett koncertsorozaton, joggal érezhette, hogy zenetörténeti események részese. Most felelevenítheti emlékeit, hiszen a Budapest Music Center kiadásában immár elérhetők az ott elhangzottak egyes részletei. CSONT ANDRÁS CIKKE.
NINCS MESE Óbudai Danubia Zenekar / Zeneakadémia
Manapság divattá lett, hogy címet is adnak egy hangversenynek, az Óbudai Danubia Zenekar Mesék a zenében feliratú koncertjén Héja Domonkos vezényletével Humperdinck, Prokofjev és Stravinsky mesealakjai vonultak fel. CSONT ANDRÁS CIKKE.
AZ ÜRESEK MÁV Szimfonikusok, Erdélyi Miklós bérlet / Zeneakadémia
Japán vendégművészek uralták a MÁV Szimfonikusok koncertjén a pódiumot; Yuki Miyagi vezényletével Wagner-Brahms műsort hallhattunk, Rachmaninov 2. zongoraversenyének szólistája Yuki Kurashima volt. CSONT ANRÁS KRITIKÁJA.
INKOGNITÓBAN Grigorij Szokolov szólóestje – Zeneakadémia
A zenebolond számára a tavasz immár négy éve hasonlóan alakul: nagyjából februártól izgatottan várja Grigorij Szokolov következő fellépését. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
SÁPADTAN, ZAVAROSAN Klukon Edit és Ránki Dezső koncertje
A művészházaspár folytatta februárban megkezdett Bach-Bartók sorozatát. A Gyermekeknek III-IV. füzete után Bach Négy duó (BWV 802-805) című műve és a C-dúr versenymű két zongorára (BWV 1061) hangzott el. A múltkori lelkesedés után ezúttal az erős csalódottság hangján kell szólnunk. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
LUPU IN FABULA Radu Lupu – Budapesti Fesztiválzenekar – Fischer Iván
Beethoven IV. (G-dúr) zongoraversenye a zongorista rögtönzésszerű szólójával kezdődik. PÉTERI LÓRÁNT KRITIKÁJA.
MOSOLYGÓ ISMERETTERJESZTÉS Marc Minkowski és a Les Musiciens du Louvre koncertje
Marc Minkowski és Les Musiciens du Louvre (Grenoble) nevű gárdája talán magukévá tették Marx ismert mondását, miszerint az emberiség szeret nevetve megválni a múltjától. Ennek jegyében ismét fergetegesen vidám koncertet adtak a Tavaszi Fesztiváltól búcsúzva. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
TRIDINDA, AVAGY MR. FOGG ELVESZTI A FOGADÁST Az Amadinda Ütőegyüttes koncertje
Az Amadinda Ütőegyüttes tagjai ezúttal más muzsikusokkal összefogva adtak koncertet, „80 perc alatt a Föld körül” címmel. A látványos utazás, melyet imponálóan sok és sokféle ütőhangszer tett meg a Zeneakadémia pódiumának egyik sarkától a másikig és vissza, végül 180 percig tartott, a záró tapsrend nélkül. PÉTERI LÓRÁNT KRITIKÁJA.