„Ha egy színház nem eszmél rá a legjobb tradícióira, akkor elveszett.” A tételmondatot Peter Stein Lulu-rendezésének megtekintése után ki kell egészíteni: az még nem ment meg egy színházat, ha tisztában van a tradícióval. SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN KRITIKÁJA.
Az Alain Platel vezette Les Ballets C de la B tőle szokatlan módon vegytiszta táncelőadással lépett fel az idei Wiener Festwochenen. A műfajhatárokat rendre átlépő, a társművészetekkel bátran kacérkodó belga társulat ismét szembement a várakozással. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
Három pazar színész, két eset, avagy a rendezői gondolat megvalósítói és a rendező híján önmagából hitelesítő. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Mihai Măniuţiu öt éve bemutatott, a világban sokfelé járt, s most egy estére Pécsre is ellátogató nagyszebeni Élektrája azonosítható téren és időn kívül játszódó, éjfekete balladának láttatja az egyik legnépszerűbb görög tragédiát. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A hetvenes évek közepén készült Ettore Scola Csúfak, piszkosak és gonoszak című filmje – Karin Beiernek, a kölni Schauspielhaus igazgató-rendezőjének viszont 2010-ben jutott eszébe egy s más az egykori komédiáról és a mai viszonyokról. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Wiener Festwochen szenzációja: Robert Lepage színházi mágus kilenc órás eposza művészetről, prostitúcióról és a múlt megismeréséről. SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN KRITIKÁJA.
Az úgynevezett „új tárgyiasság” egyik markáns írójának műve a weimari köztársaság dekadáló atmoszféráját jeleníti meg. Mindez azonban csöppet sem érdekelte Luk Percevalt, amikor a Münchner Kammerspielében megrendezte Hans Fallada Mi lesz veled, emberke? című művét. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A moszkvai Arany Maszk Fesztiválon a Russian Case címet kapta a külföldi újságírók és fesztiválszervezők számára összeállított, tizenkilenc előadást felvonultató program. Az előadások három kivételével mind stúdió- és annál kisebb terekben jöttek létre. PAPP TÍMEA BESZÁMOLÓJA.
Bodó Viktor profi eleganciával teremt hatásos látványvilágot Molnár klasszikusához, mely kiemeli és plasztikussá teszi a képek előterében játszó szereplőket, s az elrejtett részletekből kirajzolódik a külvárosi Liliom-legenda átgondolt értelmezése is. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
A grazi közönség ovációval és a színészek lába elé csúsztatott Berlin-útikönyvvel ünnepelte a Handke szavak nélküli színjátékából született osztrák-magyar előadást. Bodó Viktor rendezése óraműpontossággal megalkotott munka, kiváló összjáték. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
Mielőtt a cím alapján bárki külvárosi szociodrámáról vagy kegyetlen bandaháborúról szóló riportra gondolna, jelzem, hogy beszámolóm tárgya a Theater an der Wien legújabb bemutatója, Gluck érett remekének határozott elgondolású értelmezése. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Pina Bausch igen mélyen tudott figyelni az emberekre, tüskés jóindulattal: a Kontakthof ugyan lehetne a kapcsolattalanság drámája, a vágyakban vergődő elidegenedés mementója, de nem az, hanem könnyed revü, mely minden gonoszkodása ellenére mélységes bizalomról tanúskodik. MESTYÁN ÁDÁM KRITIKÁJA.
Schilling Árpád nem először rendez külföldön és főiskolásokkal is dolgozott már. A francia Nemzeti Cirkuszművészeti Központ (CNAC – Centre National des Arts du Cirque) felkérésére az iskola végzős cirkuszista növendékeivel létrehozott vizsgaelőadás azonban nem szokványos darab. VERESS GYÖNGYI ÍRÁSA.
Orwell erősen Brecht hatása alatt, és amikor az Alice Csodaországban találkozik Tim Burton Halott menyasszonyával – a Blind Summit Theatre és a The River People angol független társulatok előadása tematikailag távoli, szellemiségében azonban nagyon is közel esik egymáshoz. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.