A Revizor szerkesztői kérték, gondolkodjak, mit tudnék mondani a kritikáról, illetve a lapban folyó kritikavitáról. Utóbbiról azt, hogy szerintem időszerű és hasznos, az előbbiről pedig néhány hívószó jutott eszembe először. UGRAI ISTVÁN ÍRÁSA.
Bogdanov Edit sommás egyszerűséggel fogalmazza meg a kérdést: „Szükség van-e kritikára?” Később kiderül, a színikritikára gondol. A különbségtétel viszont fontos lenne, hiszen irodalom és színház legalább annyiban különbözik egymástól, mint amennyi átfedés van közöttük. Ebből adódóan a hozzájuk kapcsolódó műfajok is lényegesen eltérnek egymástól. BOLDOG ZOLTÁN ÍRÁSA.
A huszonnegyedik JAK-tábort az irodalom és a digitális kultúra tematikája foglalta keretbe. Ennek megfelelően a beharangozás is (részben) videókkal történt. Az egy hét alatt legalább tíz video-tudósítás, több száz kép és rengeteg szöveg is megjelent a táborról, és ez még csak a kezdet. KUPA JÚLIA ÖSSZEFOGLALÓJA.
A híre megelőzte, bár az jobbára csak azt sulykolta, hogy új, musical és grandiózus, meg hogy „bátran reflektál az abortusz kérdésére”. A részletek elsikkadtak, tán azért, mert a megvalósítás módjával nem is illik foglalkozni egy olyan felemelő téma kapcsán, mint Mária fogantatása. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
Sokat tűnődtem azon, hogy az új vezetéssel működő Miskolci Operafesztivál arculatváltásának fő motívuma a megszüntetve megőrzés vagy pedig a megőrizve megszüntetés volt-e. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Vidnyánszky Attila színházi nyelvének ismerete várakozásokat ébreszt. Sikerül-e Madách szentenciózus nyelvezetének színházi kifejezést adni? Képes-e felbontani az üzenetet közvetítő zárt drámai struktúrát, megújítani a Tragédia-rendezések hagyományát? KRICSFALUSI BEATRIX KRITIKÁJA.
A miniszter döntött: múlt héten megalakult a Színház-, a Tánc- valamint a Zeneművészeti Bizottság. A legnagyobb lobbi a színháznál volt, itt a finanszírozási rendszer aljáig ette be magát a politika. NAGY GERGELY MIKLÓS ÖSSZEFOGLALÓJA.
Pár évtizede még elképzelhetetlen lett volna, hogy Kodály Zoltán emblematikus színpadi művét, a Háry Jánost ritkaságként köszöntsük a Margitszigeten. BÓKA GÁBOR CIKKE.
Monumentális díszletben, sok statisztával, neves színészek közreműködésével készült Vidnyánszky Attila Tragédia-értelmezésének harmadik, az előző kettőt magába olvasztó, de azokat nem meghaladó verziója. NÁNAY ISTVÁN ELEMZÉSE.
Felfokozott várakozás előzte meg azt a beszélgetést, ahol a független társulatok jövőjéről esett szó. Az eseményen nemcsak az érintettek kaptak megszólalási lehetőséget, hanem a függetlenek helyzetét másképp elgondoló Vidnyánszky Attila is. Ő azonban délelőtt megsértődött. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.
A Vidnyánszky Attila rendezte előadás legfőbb jellegzetessége, hogy a rendező összetéveszthetetlen kézjegye semmilyen módon nem fedezhető fel rajta. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Tudható, hogy Vidnyánszky Attila jó ideje készül a „Gagarin-sztori” előadására, a bemutató azonban egyre csak csúszott. A premier után sem vagyok azonban biztos abban, hogy már elértük a repülési magasságot. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A 2004-es (!) premier óta a beregszásziak Tóték-előadása mit sem veszített erejéből. Aki ismeri őket, nem lepődik meg az állításon: mára a produkció számos új ízzel és színnel gazdagodott. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Az ármányos Sujszkij, valamint a Kreml néma nagyharangja uralja a debreceni társulat ős-Boriszát. Vidnyánszky Attila rendezése ezúttal majd’ mindvégig kellő mértéket tart, míg a zenei megvalósítás nívója jócskán a szabadtéri mulatságok szokott szintje fölött mozog. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Emlékéven innen és túl bizonnyal sok vita lesz még arról, hogy vajon a Bánk bán eredeti vagy átdolgozott változata sikerültebb, szebb, színpadszerűbb-e? Ám ez a kérdés alkalmasint sosem válhat oly megosztóvá, mint Vidnyánszky Attila „ős-Bánk”-rendezése. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.