Esterházy Péter mondta róla a 75. születésnapján, hogy „furcsa, lebegő státusza” van két irodalom között, ami, ahogy Végel László fogalmaz, néha a senki földjét jelenti. Hogy talán mégis van odafigyelés, jelzi az Aranymedál és a Városmajor 48 életműdíj. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Végel László képes a senki más által át nem élt, senki máséval fel nem cserélhető objektív szenvedéstörténetét, lelki meghasonlásainak vívódásait nyilvánossá tenni, mint „egy töprengő fűszál”. SÁNTHA JÓZSEF ÍRÁSA.
A Végel Lászlót jellemző végtelen derű a közönségre is átragad, még egy olyan szürke hétfő estén is, amilyen ez a mostani. A vajdasági magyar esszé-, regény- és drámaíró volt a Művészetek Palotája Literárium című beszélgetéssorozatának legutóbbi vendége. SZARKA KÁROLY ÍRÁSA.
Úgy látszik, valami történik Montenegróban: a cetinjei „Zetski dom” Királyi Színház két, más okokból igencsak figyelemre méltó előadással lépett fel a szabadkai Desiré Fesztiválon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Több műnem, műfaj, művészet, nemzedék és nemzet találkozik össze Urbán András szarajevói produkciójában, melyet Újvidéken volt szerencsém látni a Szerb Nemzeti Színházban egy forró június végi napon, amikor a címbéli kérdés – What is Europe? – a „Brexit” miatt még élesebben hangzott, mint egyébként. RADICS VIKTÓRIA ESSZÉJE.
Szerencsés találkozásnak tekinthető az, ha van egy az egész közép-kelet-európai régióban otthonosan mozgó, érzékeny író és egy, az ezeket a régiókat színházával bejáró színházi rendező, aki az író műveit néhány decibellel felerősítve színpadra tudja állítani úgy, hogy abban nulla szentimentalizmus vagy pátosz legyen. Kőkemény valóság, semmi mellébeszélés. SIRBIK ATTILA INTERJÚJA.
Végel László gazdag életművének egyik legjobb darabját írta meg ebben a szövevényes pikareszk regényben. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.
Gimnazistaként már önálló színházi alkotóműhelyt szervez, néhány évvel később alkotótársaival létrehozzák a vajdasági összművészeti AIOWA csoportot. Végel László Neoplanta című regénye ihlette az azonos című előadás megrendezésére Újvidéken, mely decemberben a Tháliában vendégszerepelt. Urbán András rendezővel, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatójával beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Néhány éve még biztosan posztdramatikus színháznak címkéztük volna ezt az előadást, hiszen irodalmi szövegből és valóságból összehordott törmelékből építi kegyetlen, szeszélyes világát. Most azonban álljon csak itt így, egyszerűen: ez az egyik legszomorúbb színház, amit valaha láttam. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A színház mint szeizmográf: a THEALTER utolsó három napján látott előadások akkor is a mi világunkról mondtak véleményt, ha első ránézésre úgy tűnt, egészen máshol és máskor játszódtak. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA, 3. RÉSZ.
A temesvári fesztivál programját jó pár éve azonos szempontok szervezik: ebben a régió román, magyar, német és szerb színházaira irányuló figyelem egyszerre van jelen a magyarországi független társulatok munkáival, magyarán a (multikulturális) helyzet adottságai és a színházi progresszivitás iránti érzékenység egymást nem kizáró kettőse kerülnek egymás mellé. VARGA ANIKÓ ÍRÁSA.
A makró ma a fotográfiában és főképp a programozásban használatos kifejezés (utóbbiban kb.: utasítások rögzített sorozata). Négy évtizeddel ezelőtt a jóléti Jugoszláviában nem feltétlenül egyenes utat járó értelmiségi kitartottat, közép-európai hippit jelölte a szó. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.