Mi történik, ha a világ legjámborabb embere – történetesen Lajos – egy napon elveszti az emlékezetét? Semmi. Legrosszabb esetben elkallódik valahol. De mindjárt más a helyzet, ha feltűnik a megszállott dr. Pumánszky, aki mindent ki akar szedni onnan, ahol semmi sincs. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.
Sokat markol a TÁP Színház legújabb megaprojektje, a Kurátorok. A hatalmas dzsembori helyszínéül szolgáló, ezúttal szűkösnek tűnő Tűzraktérban egymást tapossa rengeteg színházrajongó, jelentős és kevésbé jelentős író és rendező, és megszámlálhatatlan színész. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
A TÁP Színház előadásai könnyed természetességgel találnak rá a színházi nyelv meghökkentően új formáira. A Keresők szokatlan előadásmódja például még az alapanyagul szolgáló novella zsengeségét is feledtette. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
Bunda, nagy-nagy bunda volt a TÁP Színház harmadik – hatalmasra keresztelt –színészversenye. A zsűri kezdettől fogva Anger Zsoltot nyomta – de nem el, mint hajdan Krahácsot -; ő nyert, naná. Ahhoz persze, hogy igazi bunda legyen, Angernek rossznak kellett volna lennie. De jó volt. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Ezt a színjátékot valóban csak késő este szabad kezdeni. Még jobb lenne éjfél után. S ha a rendezés a dermesztő emberi szorongás kábító injekcióját is beledöfné az előadásba, eredeti és érdekes helyett megdöbbentő és emlékezetes lenne a bemutató. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Thália fintorgó papjaiként, a rossz színház apostolaiként, minden szentséget kigúnyoló csepürágókként tartotta nyilván a szakma a mára több mint másfél évtizedes történelemmel rendelkező Táp Színházat – amennyiben egyáltalán tudomást vett róla. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
Ödön von Horváth 1929-ből keltezett, s manapság kevéssé kultivált fanyar darabját állította színpadra a Katona József Színház Ascher Tamás rendezésében. A virtigli válságtermék nett előadásban került a közönség elé, csak épp eredeti műfaját cserélte el: bohózatként elbeszélt szatírából könnyed burleszkké alakult. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.