A Dél-Baranyában nyolcadik alkalommal megrendezett Ördögkatlan Fesztivál ár-érték arányban talán még mindig a legjobb választás minden korosztály számára a nyári fesztiválszezonban. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA.
A nagy neveket felvonultató előadásokat nézve azt éreztem, hogy azok tíz-húsz-negyven évvel visszaröpítettek az időben, s egy régmúlt színházi világba kerültem. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Gothár Péter Megáll az idő című filmjében a főszereplő Köves Dinit már gimnazistaként játszotta. Közel húsz évig a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze volt, egy évig igazgatta is az intézményt, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. Most az Örkényben játszik. Emellett rendez, a Kőszegi Várszínház visszatérő rendezője. Idén Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én előadását állította színpadra. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Színházban vagyunk kétségtelenül – ezzel szembesülünk, miután felgördül a függöny a Nemzeti Színház előadásának elején. És Silviu Purcărete rendezése voltaképpen pillanatnyi lehetőséget sem ad arra, hogy erről megfeledkezzünk. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Aki valaha félt már múzeumos nénitől, tudhatja, nincs csodásabb, mint szabadon kóborolni egy tárlat termeiben. Hát még, ha a csellengve értelmező sétába beszáll néhány remek író, pár színész, és közös játékba kezd a publikummal. A Szépművészetiben tizenkét rendhagyó képértelmezés csábít csütörtök esti portyára. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
Újabb moziklasszikust hozott elénk Orlai Tibor Belvárosi Filmszínháza: Clint Eastwood és Meryl Streep közös jutalomjátéka kevésbé tűnt hálás alapanyagnak László Zsolt és Udvaros Dorottya számára. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A Színikritikusok Díja legjobb jelmez kategóriájában jelölték Füzér Anni díszlet-és jelmeztervezőt a Nemzeti Színház Mephisto című előadásának jelmezterveiért. Szakmáról, előadásokról, tervekről és valóságról beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Augusztus 20-án Szegeden elmaradt az ilyenkor szokásos, kötelező tűzijáték. Rögtön egymás után kétszer is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Vörös, barna, fekete függönyök ereszkednek, emelkednek, nyílnak, zárulnak. A fent, lent, előtér, színpadmély: a lejtmenetbe kapcsolt történelmi valóság színjátékként fordul mind a négy égtáj irányába. Színjáték két részben. Mégis szünet nélkül. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Játszanak, játszmázgatnak az istenek, mi mást tehetnének az Olümposzt nyúlós ködként bevonó mennyei unalom elűzése érdekében? Az meg, hogy ebbe mi, egyszerű emberek belerokkanunk, csöppet sem izgatja őket. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Olykor az igazság áttöréséhez éppen a plakatív tehetség, a furcsának, különösnek, marginálisnak a sémává emelése kell: a szabadságharchoz jól tüzelő, bejáratott poénokra van szükség. FORGÁCH ANDRÁS ELEMZÉSE.
Szövegíró Bandiként megidézi a darab a szerző befejezésre váró, Őszológiai gyakorlatok című elégikus kórházi versciklusának fiktív költőjét, Dumpf Endrét. De ez más világ. Nyárológiai gyakorlat, flott színházi futam. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Mind inkább megszokja az ember, hogy a színházi alkotók egy része színpadra adaptálhatatlan epikai műveket visz színre. A megszokásért cserébe viszont elvárásai is nőnek: különleges, formabontó, a színházi nyelv kifejezési lehetőségeinek határait kereső előadásra vágyik. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Heiner Müller kétszereplős Kvartettje – tehát kvartett két hangra, ami már önmagában megrezzenti füleinket, miként lehet négyzetre emelni egy előadás belső tartományát –, bizonyos értelemben Jean Genet Cselédek című francia klasszikusára adott német riposzt. FORGÁCH ANDRÁS KRITIKÁJA.
Bár az átgondolt koncepciótól, az újszerű ötletektől és a fegyelmezett színészi csapatmunkától nehéz lenne megtagadni az elismerést, azért Andrei Şerban rendezése a néző legelső, naivitásában is érvényes kérdésére nemigen válaszol. A kérdés: segíti-e az életemet ez az előadás? LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.