Szellemes koreográfiájú kakastánc, sután hangzó panelmondatok, kiürült kapcsolatokat felvillantó, unalomba fúló jelenettöredékek és bravúros elektronikus rajzolás – ez az Artus legújabb bemutatója. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Apokaliptikus hangulat, a testi-lelki korlátok kíméletlen feszegetése, zenés-táncos purgatórium. Az Ultima Vez az Őszi Fesztivál vendége volt, tagjai között két magyar táncossal, Mészáros Mátéval és Vass Imrével. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
A test is csak ruha, és a ruha is csak test: önnön testünk felett ült pompás, taszító és orgiasztikus halotti tor Szűcs Edit és a Természetes Vészek Kollektíva látványszínháza. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
Kortárszenei koncertre nagyobbára egy zárt és viszonylag könnyen körülhatárolható közönség jár. Tagjai vagy maguk is zeneszerzők (legalábbis foglalkoznak komponálással), vagy zenetudósok, előadók, akik valami miatt különösen vonzódnak a modern zenéhez. MACZKAY GÉZA CIKKE.
Az angol The Tiger Lillies trió zenéjét könnyű leírni. Meg is tesszük, miközben tudjuk, hogy ettől még nem kerülünk közelebb a legutóbbi, Trafóbéli előadáshoz. MOLNÁR SZABOLCS BESZÁMOLÓJA.
A Trafó programszervezői, ha bárhol a világon rátalálnak egy-egy friss névre, újonnan berobbanó tehetségre, nem egyszerűen elhozzák a nemzetközi ismertséget megalapozó produkciót Budapestre, hanem továbbra is rajta tartják a szemüket az ígéretes alkotón és csapatán. FUCHS LÍVIA KRITIKÁJA.
Végül mégsem végződött olyan rosszul az este. Réti Anna megnevettette és bűvkörébe vonta a Trafó közönségét. Pedig nem volt könnyű dolga: az amerikai Zoe Scofield előadása rendesen lelombozott mindenkit. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
Barátom, aki engem is elég jól ismer, a jazzt meg még jobban, azt mondta: két programot ajánlana jó szívvel a magamfajta komolyzenésznek a MOL Jazz Fesztiválról: Oláh Kálmánék szombat esti koncertjét, illetve péntek este Aki Takase Fats Waller Projetjét. MACZKAY GÉZA CIKKE.
Szokás a magyar színházat azzal vádolni, hogy csukott szemmel halad el mindamellett, ami velünk és körülöttünk történik a színház falain kívül. A KoMa most behozta az ún. valóságot a Trafó színpadára. Ügyszeretet van, bátorság van, színház nincs. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Lapos és belterjes az MTF fenti névre hallgató házi koreográfus versenye. A színművészetiről barátilag idekalandozó, frissen vasalt konferanszié virágillatú frázisgyűjteménnyel festi rózsaszínre az eget a Liliom utcai trafóház fölött. Jaj nekünk! KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
A Worldwideheroshow a nézői interaktivitás önfeledt ünneplése: már ici-pici bátorságért és tétova szereplés-kísérletért is kényeztetés és nagyon is jól eső reflektorfény jár. A Space Színház előadásában a néző a főszereplő és őérte van minden. RÁDAI ANDREA BESZÁMOLÓJA.
Az Isteni vidékek nézőjének legalább olyan keményen meg kell küzdenie az élményért és a jelentésért, mint ahogyan a Forte Társulat kiváló előadói dolgoznak a színpadon. Sajnos többnyire mi mégis alulmaradunk. MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA.
A Maria-Magdalenában az öntörvényű és megalomániás rendező, Wayn Traub önmaga mikrokozmoszát emeli nagyszabású előadássá; hatalmas, megfejtendő, de legalábbis felfedezendő labirintussá, melyben Vergiliusként és Minótauruszként őgyeleg: utat mutat és elrettent. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
„Az április a Trafóban a kortárs színházművészeté” – a honlapról kölcsönzött reklámszöveg egyszerre pontos és valótlan. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Csalódhatott, aki az 1964-es vagy ’72-es csoda megismétlődését várta, amikor is Brook Lear király-, illetve Szentivánéji álom-rendezése felkavarta a magyar színházi életet. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.