A Barbárok című előadást nézve – megengedem, kissé történelmietlenül -, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy ha Gorkij nem drámaíró lett volna Csehov idejében, hanem filmrendező a hetvenes években, alighanem Fassbindernek hívták volna. BÁN ZSÓFIA KRITIKÁJA.
Kiss Csaba drámájának felolvasószínházi bemutatójára a „Múzeumok éjszakáján” került sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A nézők nemcsak a székeket vették birtokba, a földön is sokan ültek, legalábbis az első rész alatt. Aztán a felvonás végén kitartó tapssal ünnepelték az előadást, majd a helyzetet megértő rendező kedvesen meginvitálta őket a második részre. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Amikor nyilvánosságra került, hogy Kukorelly Endre mely előadásokat válogatta be a 2008. évi POSZT-ra, többeket meglepett, hogy a debreceni Úri muri is a legjobbak között szerepel. Ha viszont valaki csak a kritikákból tájékozódik, aligha érti meg, mi volt a megütközés oka. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
Ödön von Horváth 1929-ből keltezett, s manapság kevéssé kultivált fanyar darabját állította színpadra a Katona József Színház Ascher Tamás rendezésében. A virtigli válságtermék nett előadásban került a közönség elé, csak épp eredeti műfaját cserélte el: bohózatként elbeszélt szatírából könnyed burleszkké alakult. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.