A Woyzeck-parafrázisként is számon tartott színmű a Georg Büchner(–Tom Waits) Woyzeckjét a Katonában jelenleg ugyancsak játszó Keresztes Tamás állomásfőnök-alakítása révén kerül legközelebb az előadás elején ígérkező magas, metsző horizonthoz. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Aki valaha félt már múzeumos nénitől, tudhatja, nincs csodásabb, mint szabadon kóborolni egy tárlat termeiben. Hát még, ha a csellengve értelmező sétába beszáll néhány remek író, pár színész, és közös játékba kezd a publikummal. A Szépművészetiben tizenkét rendhagyó képértelmezés csábít csütörtök esti portyára. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
Látszólag távol áll tőlünk a Mártírok problematikája. Mayenburg új darabja a fanatizálódás mechanizmusáról mutat fel szikár korrajzot, ezúttal a vallás kontextusában, minimális ítélkezéssel. Dömötör András Kamrabeli rendezése a közeledés veszélyére irányítja a figyelmet. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
A Die Hard első részét huszonöt éve forgatták, majd újabb két rész után mintha kifulladt volna a sorozat. 2007-ben kihozták a 4.0-t, amelyben a John McClane figurája és a mai amerikai népmeseszerű forma a közben már százszámra forgatott hasonló filmek közt toposzként tért vissza. Az 5.0 pedig könnyeden folytatja McClane közéletéti és magánéleti mitológiáját. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Szerencsés a hajótörött, ha rumos hordóba kapaszkodva sodródik a szárazföld felé. Léket kapott színmű hajótörött nézőiként annyi az örömünk ezen az estén, hogy nem is túl ritkán jót húzhatunk a kotyogó szeszből. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Gyűlöletáriákból szőtt komor társadalomkép bomlik ki a nemzetostorozó osztrák író, Thomas Bernhard hőseinek ajkán. S miközben bepillantást nyerünk az újraéledő náci veszélytől irtózó nagypolgári család szó szerint is gyászos jelenébe, feltárul a sötétlő múlt, amely beárnyékolja az ingatag jövőt. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.