Úttörő érdeműnek jelzett tanulmánykötet a politika és a könnyűzene kapcsolatáról. Csakhogy a könnyűzene (a rock, a metál, a protest-song vagy a punk) ellenkulturális vonatkozásairól nem ma hallottunk először. KONOK PÉTER RECENZIÓJA.
A közel negyvenéves István, a király című rockmusicalt az Operaház is a műsorára tűzte – Gyöngyösi Levente készítette az operaváltozat partitúráját. MERÉNYI PÉTER ÍRÁSA.
A huszadik század jó néhány magyar drámájának előadástörténetéről szól Földes Anna új kötete. Kritikus kérdések sorozatát veti föl a válogatás, viszont lenyűgöző a szemtanú hitelessége. KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA.
Ha Magyarország mai miniszterelnöke valaha majd a pokol tüzén fog égni, annak az lesz az egyik oka, hogy valami nyikhaj 2013 decemberében Dávid-csillagot rajzolt egy plakáton Koncz Zsuzsa arcára. Mert úgy érezte, hogy megteheti. FÁBRI PÉTER ÍRÁSA.
Valahogy úgy járt el Zsuráfszky Zoltán az István, a király színrevitelével, mint a mesebeli okos leány: akart is valami újat, meg nem is, változtatott is az eddig jól bevált koreográfián, meg nem is, új koncepció volt is, meg nem is. KÖLLŐ KATA ÍRÁSA.
Augusztus 20-án Szegeden elmaradt az ilyenkor szokásos, kötelező tűzijáték. Rögtön egymás után kétszer is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Ilyen előadásokról tulajdonképpen nem kell mondani semmit. Merthogy magától értetődik az egész. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Egy szakrális szemétdombon álló világbitófa tövében, színészek nélkül, lestrapált hangokkal adták elő a Jézus Krisztus Szupersztárosított rockoperát. Az élmény a tévé előtt és a Dóm téren ülve is azonos. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.