Az Utcaszínházi Alkotóközösség Hajótörésében nem annyira az előadás a fontos, nem is annyira a közönség. Inkább a tér, ami megnyílik a kettő között. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Nincs igazság: Hód Adrienn felvillanyozó, jó levegőjű táncszínháza után a fesztivál hatodik napjának a színvonala váratlanul zuhanórepülésbe kezdett. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
A Tünet Együttes tizenegy Beckett-játékból készült előadásának címét látván kaján mosollyal állapítottam meg, hogy az alkotók alighanem indulni szándékoznak a nézőt leginkább elrettentő előadáscímek versenyében. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
„Éjjel hazafelé jöttem egy kedves, öreg barátomtól, aki egy könyvet adott nekem…” – kezdődik Az emlékezőművész első (tizenkilenc soros) mondata. Tudatos-e a vendégszövegekkel, ráutalásokkal teli elbeszélésgyűjteményben Franz Kafka Az éhezőművész című novellájának felidézése, a József Attila-vers (Hazám) nyitányának – „Az éjjel hazafelé mentem…” – ellentétező asszociáltatása? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Az előadást legalább négy különböző címen hirdették meg, míg végül megállapodtak a Musztafa, gyere hazánál – ez a káosz jellemző a szövegvázlatok és persze improvizációk alapján létrejött „színdarabra” is. KOVÁCS BÁLINT CIKKE.
„Mekkora dudája van!” – zendül fel gong helyett egy rap-ritmusban átszabott népi rigmus. Szókimondó, vaskos bolondozásra is felkészül a néző. Erre utal a harcra kész nemi szervekből kreált szürreális festmény is a vásári paravánon. Buja növényzet helyett miért szikkadt sivatag a kép háttere – ekkor még nem világos. TEGYI ENIKŐ KRITIKÁJA.