Schilling Árpád

EZT A FAJTA SZÍNHÁZAT SZERETEM
Beszélgetés Tímár Évával és Meszléry Judittal

Bár közös színházak kötik össze pályájukat, színpadon még sosem játszottak együtt. Most sem, de a Trafóban szinte egy időben láthattuk a TÁP Színház Babahajó című előadását Tímár Éva szereplésével és a Krétakörtől A harag napját, melyben Meszléry Judit játszik. Ez szülte az alkalmat, hogy együtt üljünk le beszélgetni régi időkről és új színházi formákról. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

LÓLÉPÉSBEN KÖZLEKEDEM
Beszélgetés Monori Lilivel

Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. A Katona József Színházban bemutatott Faust előadásban nyolc szerepet, többek között az Ősanyát, a Föld szellemét, a Gondot alakító Monori Lilit kérdeztük kőszínházról, független színházi létről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

PRÓBÁLJUNK VALAMI KIUTAT KERESNI
Beszélgetés Lőrinczy Györggyel

A megmondóemberek ideje lejárt, vissza kell térni a szakmai vitákhoz; megoldást javasolni a döntéshozóknak, megtartani – és a trükközések ellen bebiztosítani – a TAO-t. Legyen nagyobb átjárás a függetlenek és a kőszínházak között, legyen dramaturg minden produkcióban, tanuljunk meg pályázatot írni – és még sok egyébről is beszélgettünk. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

A TAPASZTALATCSERE TERE
fórum’15 / Káva Kulturális Műhely, MU Színház

A fórum köztér, azaz egy adott közösség találkozásainak helye; olyan terület, ahonnan szellemi, fizikai vagy anyagi értelemben máshogyan távozik az áthaladó, mint ahogyan érkezett. A fórum’15 a komplex színházi nevelési előadások szakmai találkozója, amely a műhelyeknek biztosít bemutatkozási lehetőséget, így a tapasztalatcsere tereként működik. TAKÁCS ÁGNES ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez

„TÖBB ÉHES GYEREKSZÁJ OSZTOZIK…”
Vasvári Csaba színész, a Teátrumi Társaság alelnöke, a Színházművészeti Bizottság elnöke

A Színházi Kritikusok Céhe Csáki Judit színikritikust jelölte az idei POSZT zsűrijébe. Jelölését a Magyar Színházi Társaság támogatta, a Magyar Teátrumi Társaság indoklás nélkül elutasította, ezt a Magyar Színházi Társaság tudomásul vette. A Céh néhány kritikusa bojkottot hirdetett, amihez szolidaritásuk jeléül a szakmán belülről és kívülről azóta sokan csatlakoztak. Vasvári Csaba színész is aláírta a tiltakozást. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez