Irónia és groteszk. Két olyan eszköz, amelyhez előszeretettel nyúlnak mostanában azok az emberek, akik a minket körülvevő, omladozó társadalmi és politikai rendszerre szeretnének reflektálni az országban. De vajon ez az út? HORNOK MÁTÉ KRITIKÁJA.
Az Y Csoport és Vadász Kriszta rendező-koreográfus, pár kamerának szánt kiszólást leszámítva, klasszikus színházat csinál, amin át Brecht szellemisége és A szecsuáni jólélek példázata könnyű utat talál magának a világban való boldogulás kulcsát kereső néző szívéhez. KOVÁCS BEA KRITIKÁJA.
A fehérvári színház elmúlt éveit vizsgáló elemzésünk második részében a társulat, vagyis a színészek és a rendezői kar áll a fókuszban. Emlékezetes szerepek, kiemelkedő előadások. És a konklúzió. URBÁN BALÁZS ELEMZÉSE.
Van arányérzéke a Mohácsi testvéreknek: elegánsan teret engednek a primér élvezeteknek, sőt igazi jellem- és helyzetkomikumi orgia folyik itt, miközben az ínyenceknek sem felejtik el felszolgálni az apró falatkaként tálalt, gusztusos társadalomkritikát. Lehet csemegézni. DÉZSI FRUZSINA KRITIKÁJA.
Amikor egy Pintér Béla-darab előadásában egy fia Pintér Béla sem mutatkozik, akkor lehet igazán felmérni, vagy legalábbis megérezni a Pintér Béla-dráma formátumát, a szöveg értékeit vagy esetleges gyengéit. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Minél őrültebb valaki, annál nagyobb hatalomra tehet szert. Az ostoba, béklyózó szabály is szabály, de nem azért vannak-e a szabályok, hogy áthágjuk őket? A darab a maga kissé közhelyes módján kihívóan állít és kérdez ma is. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Bagossy László Tartuffe-rendezésében mindenki és minden feláldozható. Egy család nyugalma a hatalomért, egy előadás egyetlen jó ötletért. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.