Muszáj megírnom, különben feledésbe merül. És én, noha tanúja és részben érintettje voltam annak, amiről alább szó lesz, máris felejteni vagyok hajlamos, miközben felelős vagyok azért, hogy legyen emlékezet. Hát ezért. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Egy székesegyház mennyezeti körfreskója szállt alá a földre, hogy a négy oldalról körbe ülhető tér közepét ragyogó lepelként takarja be. Rajta, a hit arany szőnyegébe csavartan jelenik meg az első emberpár, álomi ernyedtségben. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Katona drámája bántóan gyakran válik a közhelyesen magyarkodó retorika martalékává, noha a Bánk bán épp azzal szembesíti figyelmes olvasóit, hogy az „Isten, haza, család” organikus egysége legföljebb nacionalista politikai szlogenként képezhető meg problémátlanul, valójában ezek az eszmék állandó konfliktusban állnak egymással. KRICSFALUSI BEATRIX ELEMZÉSE.
Tamási Áron 1945 őszén kiájult a Nemzeti Színház Ráday által rendezett, Bajor Gizi és Ráday Imre által főszerepelt főpróbájáról, s a következőket írta: „a rossz mű és a rossz előadás sohasem egyszerű.” GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A Figaro története tulajdonképpen csak ürügy a rendezőnek, hogy kifejtse gondolatait a természetről, a természettől elszakadt létről, az elidegenedésről, a kiszolgáltatottságról, a szexuális zaklatásról. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Silviu Purcărete Faustja élő színháztörténelem. 2007-es bemutatója óta több mint százhatvanszor játszották, körülbelül hatvanezren látták, megjárta Európa legnagyobb színházi fesztiváljait, és most végre Budapestre érkezett. BÍRÓ BENCE ÍRÁSA.
Égető szükség van az olyan előadásokra, amilyen Nekrošius Éhezőművésze. Nem csupán azért, mert a gyakran emlegetett, ám itthon színpadon annál ritkábban tapasztalt posztdramatikus színház izgalmas példája, hanem azért is, mert az Éhezőművész éppen szövegközpontúságával együtt képes egy, a hagyományos reprezentáció és megszemélyesítés keretein túllépő, a testi jelenlét, a performativitás rendjét is működtető előadást életre hívni. ZÁVADA PÉTER ELEMZÉSE.
Parányi játéktérben, pár sor párnázott szék előtt valami asztalféleség van középen. Rajta terjedelmes, fekete plasztikzsák, ami egyszerre csak vonaglani kezd, majd kihasad belőle a zombinak maszkírozott költő, s felénk fordul. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Mindig azok a fránya előítéletek, mindig azok a csúnya elvárások. Alvis Hermanis békés bocijai arra is tanítanak, hogy mindezekre semmi szükség. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A kiállítás születésnapi megemlékezés, amely azonban nemcsak a nyolcvanöt éves fotósnak szól, hiszen azt a nyolcvanöt képet, amit az ünnepelt a kurátorával, Szarka Klárával közösen válogatott ki, igazából a közönség kapja ajándékba. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Nézd legott komédiának, s múlattatni fog. A körülöttem ülő középiskolás osztályok legalábbis ezt a stratégiát választották a miskolci előadás befogadásához. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Frappáns újrafordítás, szellemesen működő díszlet, karaktert teremtő jelmezek, pompázatos alakítások, elegáns és gondos rendezés – a műgond megtestesülése. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Pályakezdése a Katonához kötötte, érett színésszé a Nemzetiben vált. Most a Vígszínház oszlopos tagja. Szerepei, alakításai erősek, beégnek. „Nehézfiú, érzékeny színész és ember. A Színikritikusok Díjának egyik idei jelöltje Mohácsi János Istenítéletében alakított John Proctor szerepéért. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Az Egyasszonyban nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplő díjára jelölték a színházi kritikusok. Az előadás kapcsán szerepekről, anyaságról és a színházi kritikához való viszonyáról beszélgettünk Tenki Rékával. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
A dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál úgy van kitalálva, hogy mindig vannak hívószavak, jelmondatok, vonzó nevek. Ezért bevezetőként csak annyit mondunk: Bárka Színház, Saul fia, Ukrajna, Weöres Sándor. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.