Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar kapcsolata a Mozart-operákkal régi keletű és közismert: már évtizedekkel ezelőtt is olyan emlékezetes produkciók születettek e (minden jel szerint kölcsönös) vonzalom gyümölcseként, mint az Idomeneo vagy A varázsfuvola hangverseny-előadása. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
Müpa
RUHA TESZI AZ EMBERT
KÉT SZAKASZ EGY HOSSZÚTÁVBÓL Bartók-maraton – Várjon Dénes koncertje, Kocsis Zoltán és az NFZ fellépése / MÜPA
fellépése / MÜPA
Egy olyan doktriner esztéta, mint teszem azt, Adorno, bizonyosan fintorogna egy zenei maraton gondolatától, és besorolná a kulturális ipar (Kulturbetrieb) különösen perverz elkorcsosulásai közé. Részben persze igaza lenne, de ő sem tagadhatná, ha ugyan ez egyáltalán érdekelné, a dolog ismeretterjesztő hasznát. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
A LENGYEL VISZONYOK Wrocławi Leopoldium Kamarazenekar – Mini-Fesztivál / MÜPA
A Mini-Fesztivál lengyelek uralta, remek koncertjén kiderült, hogy a kortárs zenében is a klasszikusoktól számíthatunk az igazán jelentős élményekre. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
NEM ÍRÓI ALKAT Bodor Ádám-est / Literárium – Kortárs írók a Müpában
A címben szereplő állítás magától Bodor Ádámtól származik, és ennek legalább két gondolatfutamot kellene elindítania abban, aki hallja-olvassa. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.
ZENE ÉS DRÁMA Simon Rattle és a Felvilágosodás Korának Zenekara / Müpa
Reveláció erejével hatott a három utolsó Mozart-szimfónia január 28-i előadása, amellyel a Felvilágosodás Korának Zenekara és régi, meghatározó partnerük, (Sir) Simon Rattle ajándékozta meg zsúfolásig telt Müpa közönségét. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
MEGKÉSETT BEMUTATÓ A Nemzeti Filharmonikusok koncertje / Müpa
„Megmutatni, mily nevetséges és aljas a buták diktatúrája, megmutatni nagyzolását, gyávaságát, a tömegek szolgalelkűségét, meghunyászkodását, a gerinctelenség tragikomédiáját” – szólt az 1943-as, ám csak most bemutatott Lajtha-balett, a Négy isten ligete szerzői programja. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
CÉGES BULI Cirque Éloize: Cirkopolis / Fesztivál Színház, Müpa
Van az úgy, hogy az ember szívesen kiszakadna a mindennapos robotból, és csupán arra vágyik, hogy valaki végre észrevegye: a kopottas egyenruha alatt érző szív dobog. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
GALLOK PANNÓNIÁBAN A Pannon Filharmonikusok koncertje / MÜPA
A Pannon Filharmonikusok sokszínű francia koktélt kevertek ki sorozatnyitó pesti koncertjükön, a Művészetek Palotájában november 16-án. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
EMLÉKÉHEZ MÉLTÓN Budapesti Fesztiválzenekar: In memoriam Solti György / Müpa
Október közepének egyik hétvégéjén abból az alkalomból ültek össze a Fesztiválzenekar zenészei, hogy megemlékezzenek a száz éve született Solti Györgyről. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.