Se nem korai, se nem érett: a későbbi nagy művek előszobájába enged betekintést. 165 évvel keletkezése után Verdi operája, A kalóz először szólalt meg Magyarországon. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.
Müpa
MIBŐL LESZ A CSEREBOGÁR?
MEGLEPETÉSEK ÉS CSODÁK Vashegyi György és a Rádió Zenei Együttesei
A Rádió Zenei Együtteseinek „Hangok és szimfóniák” című bérletében április 20-án Haydn-hangversenyt rendeztek a Művészetek Palotájában Vashegyi György vezényletével. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
KONTROLLÁLT VARÁZSLAT Radu Lupu és a Fesztiválzenekar
Radu Lupu fellépése alapozta meg a közönség várakozását a Fesztiválzenekar Fischer Iván által vezényelt április közepi budapesti produkciója iránt – s akik különleges élményre számítottak, azoknak nem is kellett csalódniuk. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
„NEM BIZTOS, HOGY NEM LETTEM SZÍNÉSZ” Kovács András Ferenc-est / Literárium – Kortárs írók a Müpában
Par excellence költő – javasolta a sorozatszerkesztő Keresztury Tibor az áprilisi vendég bemutatásán töprengő Winkler Nórának. És igaza is volt, hiszen Kovács András Ferenc költői műfajok univerzumát zongorázza végig könnyed kézzel, gyakran idegennek tűnő maszkok mögé rejtőzve. Nem meglepő módon a színházi metafora és gyakorlat sem áll távol tőle. Az est csak most kezdődik, és lesznek itt még képzőművészeti meglepetések is. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.
KEVESEBB TÖBB LETT VOLNA Csongor és Tünde / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013
Száz éve született Weiner Leó Csongor és Tündéje. A centenáriumon a Tavaszi Fesztivál nagyszabású összművészeti alkotással kívánt tisztelegni a kísérőzene értékei és szerzője emléke előtt. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
TANULJUK A MŰFAJT Recirquel / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013
Egy cirkuszi szám a hagyományos cirkusz falai között mindig önmagát jelenti – a mutatvány az mutatvány, nincs mögötte filozófiai-esztétikai háttér, nincs szimbolika. Az új cirkuszban azonban jeleneteket mutatnak be, történeteket mondanak el, hangulatokat idéznek fel. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
EGY AKTUÁLIS PASSIÓ Philippe Herreweghe Máté-passiója / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013
Éppen nagypénteken érkezett el hozzánk a Máté-passióval az a karmester, akinek lemezei, előadásai e mű interpretációtörténetének meghatározó fejezetét alkotják. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
ÖT BETŰ ÉS A SZÍVHEZ SZÓL Dragomán György-este / Literárium – Kortárs írok a Müpában
A Literárium sorozatban, a Müpa irodalmi estjeinek második évadjában vagyunk az Üvegteremben, amely kezdésre zsúfolásig megtelt. A kilátás Dunára tájolása, a hely arányainak eleganciája, a jól megoldott akusztika, a kellemes világítás, a nyugodtan várakozó közönség, amely aztán szolidan megörül a színre érkezőknek, egészen olyan hatást kelt, mintha egy boldog és békés országban élnénk. PROICS LILLA ÍRÁSA.
ÖSSZEÉRLELT TISZTASÁG Claudio Abbado és az Orchestra Mozart / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013
Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál kegyelmi pillanata volt a bolognai Mozart-zenekar március 27-i, Claudio Abbado vezényelte hangversenye a bécsi klasszikusok műveiből összeállított programmal. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
DIADAL Il Giardino Armonico / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013
Néhány éves szünet után ismét a Tavaszi Fesztivál vendége volt Giovanni Antonini és méltán világhírű milánói együttese, az Il Giardino Armonico. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
HINNI VAGY NEM HINNI Máté-passió Frieder Berniusszal és együtteseivel / Müpa
Az idei évad új formátumú Müpa-műsorfüzeteinek egyik erőssége a műismertetők mellett megjelenő interjú műfaja: a fellépő művészek közvetlen, de tartalmas beszélgetésekben vallanak a darabokról, amelyeket a koncerteken a közönség hall. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
JÁTÉK A KASTÉLYBAN Richard Strauss: Capriccio / Müpa
Nagy tudású esztéták könyvtárnyi szakmunkát írtak már arról, mit tekinthetünk posztmodernnek, melyek e kifejezés- vagy inkább gondolkodásmód alapgesztusai. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.
HANGOK ÉS HANGOK Forgách András – Szemző Tibor: Az üzenet – Dr. Kafka utolsó szerelme / Müpa
Vannak írók, akiknek személyisége köré makacs mítoszok épültek. Akikről azoknak is van egy képük, akik alig olvasták műveiket. S e kép mégis inkább az alkotások, mint a valós életrajzi adatok alapján áll össze… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA
MAJDNEM MEGVAN Kemény István-est / Literárium – Kortárs írók a Müpában
A Müpa Kemény István-estje nem kínált izmos igazságokat, nagy megfejtéseket. Jóval tisztességesebb este volt ennél. Aki Kemény világában kicsit is otthonosan mozog, nem lepődött meg ezen: Kemény költészete, prózája és Kemény maga is jóval tisztességesebb annál, minthogy megkíséreljen univerzális válaszokat adni. NÉMETH BÁLINT ÍRÁSA
A KÉKSZAKÁLLÚ DEBUSSY VÁRA Debussy élete hat tételben: Gáláns ünnepek – a szerelmes Debussy / Müpa
Életrajzi tények, szerelmi ügyek és zeneszerzői alkotások kerültek egymás közelségébe a Kocsis Zoltán által szerkesztett Debussy-sorozat ötödik estéjén. CSENGERY KRISTÓF BESZÁMOLÓJA.