A Łódźi Nemzeti Filmiskolán végzett svéd születésű Magnus von Horn lengyel nyelvű mozija, a Sweat egy influenszer három napján keresztül mutatja be, hogyan állította a feje tetejére a valóságérzékelésünket és a hagyományos kapcsolatainkat a virtuális világ. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Egy éves kihagyás után tért vissza a Marvel a mozikba, méghozzá első előzményfilmjével. A Fekete Özvegy keveseknek fog maradéktalanul megfelelni, inkább beáll a stúdió gyengébb filmjei közé. BOZÓ ANTAL KRITIKÁJA.
Badits Ákos a Terminátor 2 parodisztikus szocreál verzióját tákolta össze, melynek nosztalgikus buhera-jellegéhez tökéletesen passzolnak Zalatnay Sarolta fülbemászó slágerei. SÜLL KRISTÓF ÍRÁSA.
A Halálos iramban 9 még mindig szórakoztató, de hiába lel rá Vin Diesel az eltitkolt testvérére, érezhetően kezd a sorozatból kifogyni a szusz. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.
Amikor Francisből egy fülledt hangulatú, alkoholban ázó „keresztelőn” Franz lesz, első blikkre a németesedés, vagyis a befogadás aktusát érzékelhetnénk. Másodikra az identitástól való megfosztást. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Az első rész hangulatát hűen követő folytatás olyan, mint egy nagy költségvetésű tévésorozat egyik jól sikerült epizódja. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.
Guy Ritchie folytatja, amit a 2019-es Úriemberekkel elkezdett. Új filmje szikár, de izgalmas, régivágású akciómozi, mely a klisékből építkező történet ellenére is eléri kitűzött célját. BOZÓ ANTAL KRITIKÁJA.
Pink bosszúfantázia a #metoo korában – A nomádok földje mellett az idei Oscar másik slágerfilmje szatirikus, elgondolkodtató, és véres megtorlás helyett inkább empátiára kényszerít. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Kísérleti természetfilm különleges állatokról egzotikus helyszínen: a helyi mezőgazdaságban. Az eredmény váratlanul érzelmes, meditatív élmény. És az, hogy a film után nehéz lesz ugyanazzal a szemmel nézni egy oldalasra. HARSÁNYI DOMONKOS KRITIKÁJA.
Elveszetten téblábol egy szkafander a Bikás-parki metrólejáró kupolája mellett – Kocsis Ágnes új filmje földhözragadt sci-fi a bennünk lévő, belülről kihűtő idegenségről. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Angelina Jolie nagy visszatéréseként harangozták be az Akik az életemre törnek című filmet, csak azt felejtették el közölni, hogy karaktert nem írtak az Oscar-díjas színésznőnek. Üvöltünk, futunk, menekülünk a film során, és már el is telt a másfél óra. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Az évszakok körforgása keretezi Felméri Cecília Spirál című filmjét, melyet a marketing ügyesen egy szerelmi háromszög történeteként adott el, holott valami sokkal egyetemesebbről akar szólni. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Nagyobb, hosszabb, véresebb, de legjobb esetben is csak nézhető Zack Snyder öncélúan terjengős hőskölteménye, melynek a keletkezéstörténete izgalmasabb, mint maga a film. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.
Sok jót kevesen várhattak az 1988-as tékaklasszikus három évtized késéssel érkező folytatásától, és úgy tűnik, hogy az alkotók is épp erre készültek. Mindent megtettek, hogy lekenyerezzenek bennünket, de sajnos, ami el tudott romlani, az el is romlott. HARSÁNYI DOMONKOS KRITIKÁJA.
Legújabb rendezésében Sean Durkin páratlan finomsággal, eleganciával, szuggesztivitással és nem utolsó sorban egyedülálló időzítésekkel és arányérzékkel láttatja mozdíthatatlan tárgyként az emberi kapcsolatokat, érzelmeket. SZABÓ DÁRIÓ KRITIKÁJA.