Ugyan van-e naprakészebb látvány a színpadon, mint egy vízadagoló automata, egy bevásárlókocsi vagy egy csapat pomponlány? Oberfrank Pál a korkívánalmaknak megfelelő Carment próbált rendezni. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
A margitszigeti szabadtéri hatalmas színpadán elveszett a soknemzetiségű társulat jobbára a dráma szövegének értelmes interpretálására szorítkozó előadása. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Barátaim elhívtak egy közeli rokonuk szalagavató ünnepségére, vidékre, ahol a kisváros parkjának színpadán a fiatalok műsorral készültek. A műsor után engem vizslatott mindenki, hogy én vagyok a kritikus, ez a munkám, mondjam meg, úgy szakmailag ez milyen produkció? Nyeltem egyet, aztán beszélni kezdtem. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
Az ünnepi alkalomhoz való tematikus kapcsolódás, az újrafelfedezés izgalma és a muzikológiai-filológiai háttérkutatásokkal megalapozott műtörténeti hitelesség egyaránt vonzó lehetett az István király publikuma számára. RÁNKI ANDRÁS CIKKE.
Aggasztó bejelentéssel indult, ám végeredményben tisztes-hangulatos nyári operaelőadásnak bizonyult Rost Andrea legelső találkozása Cso-cso-szán szerepével. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Legtöbbünk emlékezetéből feltehetően már kihullott az a vita, amely 1997-ben lángolt fel a Csinibaba című film bemutatója kapcsán. Történt ugyanis, hogy az akkori magyar filmiparban párhuzamosan két Csinibaba létezett. FRAUENHOFFER GYÖRGY ÍRÁSA.
Meglehetősen olcsó dolog lenne a hazai „Megasztár” státus szemantikáján élcelődni, bár e megtisztelő cím azért megkerülhetetlen Király Viktor esetében. Amiként az énekes produkciójának eleve kódolt gyengéi mellett sem mehetünk el szó nélkül. ASZÓDI MÁRK ÍRÁSA.
Pár évtizede még elképzelhetetlen lett volna, hogy Kodály Zoltán emblematikus színpadi művét, a Háry Jánost ritkaságként köszöntsük a Margitszigeten. BÓKA GÁBOR CIKKE.
Mi tagadás, hogy Victor Hugo vagy másfélezer oldalas regénykolosszusának zanzája ma is szinte mindenki számára ismerős, azt jelentős részben a nyolcvanas évek eleje óta hódító musicalnek köszönhetjük. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Az ármányos Sujszkij, valamint a Kreml néma nagyharangja uralja a debreceni társulat ős-Boriszát. Vidnyánszky Attila rendezése ezúttal majd’ mindvégig kellő mértéket tart, míg a zenei megvalósítás nívója jócskán a szabadtéri mulatságok szokott szintje fölött mozog. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Egy fiatalember Berlinbe utazik a múlt század első harmadában, mert érzi, valaminek történnie kell, és az nagyon izgalmas lesz. Reményei – nézői szempontból – csak részben igazolódtak be. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
A megszokott, magas színvonalon megszólaló Pat Metheny és kvartettje Daloskönyvének válogatott darabjaival elringatott és gyönyörködtetett. Pontosan ezt várta tőle a margitszigeti közönség. ZIPERNOVSZKY KORNÉL CIKKE.
A darabbeli, Babérossy Leander-féle társulat Ügyelőnője (a jó humorú Nagy Anikó) kacsintva kér elnézést az Othello-betét egy szál színpadi nézőjétől: Mi nagyon rosszak vagyunk! Az előadás is rá-rászorul az elnézésre. De nincs nagy vész. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A pretend igéből képzett pretender főnév jelentése: tettető, színlelő. A varázsló szó pozitív konnotációja, amit Miklós Tibor fordító választott a The Great Pretender címének, nem illik tehát hozzá. Viszont passzol a szeánsz-koncert melodrámai hangulatába. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Kötelességtudat – e birodalomépítő erényt méltatja és fricskázza Gilbert és Sullivan 130 éves vígoperája. Ám e nemes érzületnek csak a darabban jut szerep, a szegedi fogantatású produkció margitszigeti nézője ugyanis teljesen átadhatta magát a léha és felhőtlen mulatságnak. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.