Egyszerre evidens választás és istenkísértés Esterházy bármely művéből színházat csinálni – aztán nem egyszer és nem kétszer mégiscsak sikerül, noha épp nem a választás evidens jellege miatt. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Eperjes Károly nem írta át a Shakespeare-t annak érdekében, hogy kereszténység-kompatibilis legyen (ahogyan az a Hídember című film esetében történt, amikor nem volt hajlandó eljátszani Széchenyi öngyilkosságát): ez a Rómeó és Júlia is a szerelmesek öngyilkosságával ér véget. FRITZ GERGELY KRITIKÁJA.
Milyen csábítások, veszélyek leselkednek a nagyon közeli jövőben játszódó sci-fiben Pinokkióra? A cirkusz tévéshow-vá válik, játékországból pedig egy VR-játékterem és egy szoftver-hardver-gyártó üzem lesz. SZEMERÉDI FANNI KRITIKÁJA.
Dublin és Budapest között ingázik, decemberben tovább megy Tatabányára, ahol az Ádám almáit rendezi. Vidovszky György amúgy a Kolibri Színház rendezője, de azért ez nem annyira egyszerű, mint elsőre látszik. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
„Semmi nem komikus. Minden tragikus. Semmi nem tragikus, minden komikus, minden reális, irreális, lehetséges, lehetetlen, felfogható, felfoghatatlan.” – vallotta a szerző. S mindez érvényes a most született előadásra is. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A Pesti Magyar Színházban meghívott vendégként próbált Lőrinczy Attila Balta fejbe című darabjában Kovács Zsolt. Vele beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.
A Magyar Színház társulatának tagjával, Horváth Illéssel színház és film kapcsolatáról, népjóléti intézkedésekről és közönségnevelésről is beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.
A kezdés jót ígér. Tiszta, harmonikus színpadképben tiszta, célratörő rendezői elképzelést, amely majd fokozatosan felkavarja és értelmezi a rejteni próbált családi szennyet. A remélt színpadi erővonalak azonban nélkülözik a közlés sodró erejét, s csak vonalak, vonalak. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Végy egy klasszicista komédiát, egy expresszionista díszletet, rikító ruhákat, fehér arcokat, merev maszkokat, Rossini-futamokat, tízféle módon játszó tíz színészt, aztán takard le. De ha van egy mesterszínészed – telt ház lesz. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Egressy Zoltán igazi profi színpadi szerző, tudja a mesterséget, de neki sem jön mindig ki a lépés. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Frankenstein története még a legpocsékabb horrorfilm-adaptációkban is felveti az emberi természet mibenlétének kérdéseit. Koltai M. Gábor rendezése ezekre keresi a választ, és a felszín kapargatása helyett igyekszik a történet mélyére tekinteni. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Szerelmi háromszögek helyett a gyűlölet háromszögei. Vagy csak a megszokás, a csöndes utálat, a viszolygás mértanian szerkesztett ábrái. Háy a lelki roncsolódás, az undor, a lassú erózió drámáit írja, sokféle alakváltozatban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A Magyar Színház femme fatale-évadjának negyedik epizódjában a bámulatosan optimista Charity, a pokolian elbűvölő Annabella és a titokzatos-bolondos Lizzy után újabb végzet asszonya, a szerelmes Marguerite Gautier kerül reflektorfénybe. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.
A medenceszerű díszletet, Bátonyi György munkáját, akár ladik, hajó belsejének is nézhetjük, ahogy közép felé öblösödik, előre pedig fülkésen mélyül. A hajó-asszociáció csupán az egyik lehetőség, mivel a főhőst, Störr kapitányt nem a tenger, hanem a szerelmi viharzás viseli meg. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
A nem titkolt érzéki testvérszerelem féltékeny gyilkolászásba fúl. A késő reneszánsz rémdráma játékos, groteszk képeit elmossa a kitartóan buzgó véráradat. Sötét tónusú akciódús filmként pereg le előttünk egy shakespeare-i mintázatú, ám másféle léptékű szerelmi tragédia. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.