Túl sok, túl vegyes, túl és túl: segítünk válogatni, mert a döntés nem könnyű, pedig van, amit muszáj, és olyan is, amit érdemes. Nézni, hallgatni, menni. Kultúra.
Mostanság minden egyes Liliom-rendezésről szóló kritikának lehetne az a kezdete, hogy komoly vállalást tesz, aki ehhez a szöveghez nyúl, mert a közelmúltban is olyan erőteljes előadói értelmezések születtek, hogy igen nehéz valami újszerű és megvilágító értelmezéssel előállni. Kovalik Balázs budaörsi rendezésének ez egyértelműen sikerült. MUNTAG VINCE KRITIKÁJA.
Keveset játsszák, pedig a Mefistofele című operának nem csak a története, de a zenéje is hátborzongató – a legpozitívabb értelemben. Az Operaházban újra műsorra tűzött 2010-es rendezés ma is nagyot szól, bár Erwin Schrottot Kovalik Balázs és Arrigo Boito kéz a kézben sem tudja kordában tartani. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ KRITIKÁJA.
Semmi különös nem történik ezen az estén. Úgy értem ezt, hogy normál esetben, vagyis alapjáraton ennek, ilyennek kellene-lehetne lennie a színháznak. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Térey János utolsó drámája a Lót – Szodomában kövérebb a fű, melyet Kovalik Balázs rendezőnek és az Örkény Színháznak írt. Lót története, válsága mögött kirajzolódik Térey örök otthon-otthontalansága, Kovalik menni vagy maradni kérdése. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Kovalik Balázs szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében elhatárolódik a Budapesti Nyári Fesztiválon a neve alatt futó Turandot című előadástól.
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Benedek Mari a kecskeméti Macska a forró bádogtetőn-előadás jelmeztervezőjeként szerepel az első három között. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
A melankólia termékeny borongása az, ami összeköti Puskint, a francia szimbolisták költészetét, és a közeljövőben játszódó A Legkisebb Jégkorszak figuráit Térey János világában. VLASICS SAROLTA interjúja.
A Színikritikusok Díjának egyik várományosával, Benedek Marival beszélgettünk, aki a Radnóti Színház Oresztész című előadásának jelmeztervezéséért kapta a jelölést. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Wagner Bolygó Hollandija nehéz és feldolgozhatatlan zenei eseményként él a színházi játékhagyományban, most felfrissülést kínáló élményt kaptunk Fischer Ádám csapatától. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA.
Az Isztambuli Állami Opera Britten-előadása volt az idei Armel fesztivál legkellemesebb meglepetése. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
A sors iróniája, hogy magával a Strauss–Hofmannsthal-operával ugyanaz történt, mint a prológusbelivel: át kellett íródnia a körülmények kényszerítő nyomása alatt. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.
Giacomo Puccini, valamint egy tartós szavatosságú, operai repertoár-előadás szerény, ám öntudatos ünnepének ígérkezett a vasárnap esti Turandot. S nagyjában-egészében az is volt. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Az eredetileg bábszínpad számára komponált Haydn-operát, amelynek zenéje csak felében maradt az utókorra, ezúttal kiegészítve, „egyénileg megközelítve” és a Vasúttörténeti Parkba helyezve mutatta be közönségének Kovalik Balázs. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Puccini Edgarja után újabb láthatatlan opera a Tavaszi Fesztivál programjában: Hans Pfitznernek a Németországon kívül ritkán játszott, látszólag Palestrináról szóló zenedrámáját a szórólap szerint Kovalik Balázs szcenírozott koncertként prezentálta a Műpában. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.