A fesztivál középső napjai hoznak régi és új fellépőket is; kicsi, finom, vacakolós színházat látunk, meg nagy, falakat rengető erőt és bolondozást, több méretben. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
k2 Színház
KÖZÉPIDŐ
TÚLSÓZVA Bakfitty / k2 Színház – Stúdió K Színház
Harminc-harmincöt esztendeje a magyar színház gyakran interpretált olyan drámaszövegeket, amelyekből „a sorok közül” kellett kihallani a jelentést. Manapság számos előadás az aktuális valóság unalomig ismételt szövegeivel, nyelvhasználatával él – és jó, ha van mögötte valami. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
TENG ÉS LENG Csehov: Apátlanok (Platonov) / k2 Színház, Orlai Produkció, Hátsókapu
Nagyjából hatvan éve evidens – vagyis színházi közhely –, hogy Csehov minden időben kortárs szerző. Azóta minden nemzedék rácsodálkozik erre, ebből szoktak jó előadások születni. A k2 Színházon a rácsodálkozás sora. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
EGY FECSKE NEM, DE MI VAN, HA IGEN? k2 Színház: Züfec / Szkéné
„Figyelmeztetjük nézőinket, hogy semmi közünk a színre kerülő előadáshoz” – írja a Züfec színlapja. Jól van, persze, nekem sincs. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
VÉGTELEN TÖRTÉNET VII. Ördögkatlan Fesztivál
Az Ördögkatlan Fesztivál első látásra, a megnyitón ülve minden évben ugyanolyannak tűnik, de mégis más, a megszokott elemek mellett hozza a gyönyörködtető változatosságot és a meglepetéseket, ha másképp nem is, hát az ördögi időjárás vonatkozásában. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.
GYŰLÖLNI NEM 24. THEALTER, Szeged
A színház mint szeizmográf: a THEALTER utolsó három napján látott előadások akkor is a mi világunkról mondtak véleményt, ha első ránézésre úgy tűnt, egészen máshol és máskor játszódtak. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA, 3. RÉSZ.
GYÖKVONÁS A NÉGYZETEN Mielőtt az éj leszáll! / k2 Színház, Jurányi Inkubátorház
A 2010-ben alakult k2 színházi formáció nevét, ha nagyon akarom, így is olvashatom: k(aposvár) a négyzeten. Ha nagyon akarom, új gyökvonásukat, a lecsupaszított Brecht-„újramesélést” nem pusztán jó, hanem elsőrangú előadásnak is nézhetem. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
NEM OLYAN KÖNNYŰ MOST BELÉPNI A FELNŐTTKORBA Beszélgetés Benkó Bencével és Fábián Péterrel
2010-ben a Kaposvári Egyetem hallgatóiként hozták létre a k2 Színházat, mely ősztől állandó társulatként működik majd. Tavaly a Független Előadó-művészeti Szövetség Pályakezdő díját kapta a társulat. Új bemutatójuk, a Mielőtt az éj leszáll kapcsán beszélgettünk a két alapítóval, Benkó Bencével és Fábián Péterrel. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
BEVEZETÉS A DRAMATURGIÁBA 22. Thealter Feszt, Szeged / Negyedik nap
Kedves gyerekek! A mai órán a rendező legjobb barátjáról lesz szó, a dramaturgról. Nem csodálom, ha még sokan nem hallottatok róla: a gyakorló színházcsinálók is gyakran megfeledkeznek a létezéséről. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.