Színház haladóknak, színház lazáknak, színház megfáradtaknak és üdéknek – ők menjenek megnézni az Örkénybe ezt a két előadást. Aztán ha nem jön be – egyik, másik vagy egyik sem –, kérjék vissza a jegy árát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
„Most, amikor közeledik egy buldózer, és félő, hogy a földdel egyenlővé teszi azt a szellemi műhelyt, amit Színház- és Filmművészeti Egyetemnek hívunk, akkor bátorságot ad a Beszéd a lehetetlen színházhoz. És magyarázatot.” GÁBOR SÁRA FORDÍTÁSA.
A THEALTER-t a szokásokhoz híven a művészeti vezető nyitotta. Balog József performanszai mindig a pillanat esetlegességére és a tudatosság illékonyságára hagyatkoznak. És meghagynak az emlékezetnek egy-egy gesztust. Idén a napszemüveg fölé emelt, taposásra készülődő láb kerül az adattárba. PROICS LILLA ÍRÁSA.
A Secondhand című előadás minden epizódja a dicstelenül kimúlt (?) Szovjetunióról szól, az előadás egésze azonban belőlünk, nem-szovjetekből épül és rólunk mesél. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Saját nevükön szereplő színészhallgatók, akik mernek magukról beszélni és közben összemosni saját életük valódi mozzanatait színházi fikciókkal, egy kis impró kedvéért. Az ilyen fesztelen és közvetlen hangulatú előadásokért érdemes sokszor a bársonyszékes, díszes színházak helyett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zegzugaiban játszódó előadásokat választani. REZEK BORI KRITIKÁJA.
Próbálom elkerülni a címbe tolakvó alliterációt, de erősebb nálam. S végül is, erről van szó. Gáspár Ildikó Kafka-látomásának lényege a barátkozó borzalom, a házi koszton hizlalt rémképek tanító célzatú bemutatása. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A drámát szívesen olvasó, a mai magyar színházban otthonos érdeklődők és a szakemberek is gyakran teszik szóvá: a műnemeket tekintve a kortárs hazai színművek nyomtatott közreadása jóval mostohább a lírai, epikai terméshez képest. A helyzet nem jó, de nem lesújtóan rossz. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
Reménytelen szélmalomharc Dunaújvárosban? Igen és nem: Hegymegi Máté rendezése élt egy hónapot. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A fesztivál középső napjai hoznak régi és új fellépőket is; kicsi, finom, vacakolós színházat látunk, meg nagy, falakat rengető erőt és bolondozást, több méretben. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
Noha a pofán csapással, egyáltalán: bármiféle csapkodással óvatos vagyok, mégis ez a helyzet: Nagy Zsoltot pofán csapja Kohlhaas Mihály szerepe. És megmutat benne valamit, amit én még nem láttam: a félelmet. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.