Merész vállalkozás, ha egy koreográfus egy színházi társulatnak némafilmet adaptál színpadra. Fehér Ferenc, persze, mindig merész volt, én pedig kíváncsi: vajon mennyit képes abból a mélyen önmagából táplálkozó mozgásnyelvből a rendezői munkába transzponálni? KOMJÁTHY ZSUZSANNA KRITIKÁJA.
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban töltöttünk négy estét, az évad első felének bemutatóit láttuk. Leginkább két előadásról írok. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
Elég stabilan becsípődött Fehér Ferencnél a horror mint kulturális referencia: néhány éve a Drakula-sztorira kattant rá, most harmadmagával zombizik, és emlékezzünk csak, hogy a Morgan & Freemannek is volt némi pszichopatikus-lidércnyomásos kicsengése. KRÁLL CSABA CIKKE.
Mi lett volna, ha… Ha, mondjuk, Ványa bácsi története folytatódik? Ha John Smith kapitány mostanság fordul meg Ukrajnában? Vagy ha a csak virtuálisan létező lány visszacsókol? Esetleg ha Barack Obama nem elmondja, hanem eltáncolja beszédét a Nobel-díjátadón? Jászay Tamás második beszámolója New Yorkból. A SZERK.
Van az úgy néha, hogy megtörik a lendület: mi sem bizonyítja jobban, hogy egy színházi előadásnak saját élete és története van a születéstől a felnőtt léten át az öregkorig. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
„Szeretem, amikor elérem azt a szintet, amikor már minden mozdulatot unalomig ismerek. Akkor derül ki igazán, mi van az egyes mozdulatok mögött valójában.” SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA INTERJÚJA.
Az idei, sorban az ötödik, és ezúttal a nemrég befogadó hellyé alakult Bethlen Téri Színházban megrendezett Monotánc Fesztivál második és harmadik napján egy dologból jutott az elvárhatónál lényegesen kevesebb: táncból. MEGYERI LÉNA ÍRÁSA.
Fehér Ferenc Draculája nem félelmetes vámpír, gonosz vérszívó, hegyes fülű, hosszú karmú pokolfajzat, akit mindenki retteg, hanem a világ talán legmulatságosabb (képzelt) „gyilkosa”, aki ha csupasz női nyakat lát, kitátja a száját, de nem harap. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
Gyártelepen bóklászunk, üvegcserepeken taposunk, őszi avarban gázolunk – tánc a hidegben. Valaki eszmél, valaki küzd, valaki fut – tánc a melegben. Monodrámák kint és bent a Fringe Pécs 2010 díjazottjaitól. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
A Fejes Ádám által irányított „táncos-keltető”, a MU Terminál évek óta nagyon jól funkcionál, Fehér Ferenc meghívása pedig úgy tűnik, egyet jelent a felszabadult, játékos, örömteli, könnyed, közösségi kísérletezéssel. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Fehér Ferenc homoktengere megőrzi a titkot: nem derül ki, hogy a táncosok vajon a homokdűnéket táncolják el, vagy pedig szélfútta sivatagi lények, akiket erre-arra hajlítanak az áramlatok. Bármelyik értelmezést nézzük is: a Dűnék az emberi lét sivatagba oltott metaforája. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA.
A fesztivál kellemesen szövevényes programrendjébe idén beágyazta magát a tánc- és mozgásszínház. Kivétel nélkül szabad téren zajlottak az előadások, a Szoborparkban, sziklák, bokrok és műalkotások között. A bukolikus tájban még a kevésbé átgondolt produkciók is szakrálissá váltak. SISSO ÍRÁSA.
Utoljára rendezték meg a kortárstánc új generációjának felkutatásában és pályára segítésében egykoron pótolhatatlan Inspirációs-esteket. KRÁLL CSABA CIKKE.
A nő zöld sátorszoknyájának fogságában és menedékében nézi terméketlen pillantással a semmit. A férfi villódzva sistergi körbe, de a dermedésben nem csiholódik tűz. Végtelenített keresztutat jár néhány méterre a céltól, a másik nemtől. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA.
A kezdő Woyzeck-koncertnéző nyilván zavarba jön, hogy voltaképp milyen műfajú produkciót lát a Sirály érdekes, oszlopokkal, emelt színpaddal, lépcsőkkel tagolt, intim terében. O. Caruso víziójának távoli ihletője Büchner klasszikusa. PAP GÁBOR KRITIKÁJA.