Az idei DASZSZ és a korábbi szemlék tapasztalatai alapján annyit mindenesetre már tudunk az alternatív színházról, hogy leválaszthatatlan róla a kényszer, miszerint újra és újra meg kell kísérelnie definiálni önmagát. És ez nem is olyan kevés. RÁDAI ANDREA BESZÁMOLÓJA.
A Goda Gábor rendezte Törékeny című előadás az „érzelmi és fizikai törékenység” állapotait fogalmazza meg „mozdulatokban, képekben, szavakban”, miközben az előadás szövete maga is a törékenység határán egyensúlyoz. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
Ha Balogh Roland Dzsenifernek születik, nincs vérfertőzés. Ha Balogh Imre leleplezi magát, nincs gyilkosság. De nincs ’ha’, csak szomorú tragédia. Boldog esküvő helyett megrendítő gyász. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.
A krétaszagú, holt tudására rátarti, falusi övéi és családtagjai közé visszaforrni képtelen diák és a középkorias, tohonya parlagiság feszül egymásnak a vígjátékban. Ér-e valamit a lecke, amelyet kölcsönösen kapnak? A színiakadémistáknak mindenesetre jó lecke a darab. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A jó színház mindig rólunk és nekünk szól. Hogy a látottak megértésében mennyire fontos a mi kis fonnyadt ’itt és most’-unk, azt egyfolytában tudatosítja a nézőben a nyíregyházi Kasimir és Karoline. Tanulság: most sem a tükröt kell szidni. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Vidnyánszky Attila többrétegű szertartásszínháza talált partnerre Borbély Szilárd rendkívüli kérdéseket felvető verseiben. A katarzis lehetetlenségét feszegető szövegekből katartikus előadás született. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Ágens konokul önmagából építkező nagy világszínházában ezúttal régi-új témája felé fordult: az idő, a szerelem, a szexualitás, a zene meg az írás körül tett vizsgálódásainak színes-szagos esszenciája a MU-ban bemutatott, majd az AKKU-ba költöztetett Ira – Düh. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Beavató színházként, színpadot sose látott tizennyolc évesek számára tökéletes választás lenne a fitneszterembe helyezett, testépítők világában játszódó Phaidra-történet. Csak valahogy el is kéne csábítani őket az előadásra. KOVÁCS BÁLINT KRITIKÁJA.
Venedikt Jerofejev Moszkva–Petuski című kisregénye nem ivászati kézikönyv, bár annak is felfogható. A remek szöveg olvasása közben a könnyeivel küszködik az ember, kacagva sír vagy fordítva. De nagy kérdés, hogy kívánkozik-e mindez színpadra… Nagymonológ három hangra. MOLNÁR ZSÓFI KRITIKÁJA.
Transzszexuális mélyfúrások Gergye-módra, avagy ironikus nemiszerv-börze, szórakoztatóan gátlástalan, művérben tocsogó, rakoncátlan, morbid revü – Nietzsche bűvöletében. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Amikor Petri György 1994-ben zseniálisan magyarította-újrafogalmazta a Mizantrópot, Molière amúgy is keserű megállapításába a maga és kortársai életérzését vetítette bele: „Ez a kor oly perverz és becstelen!” Napjaink valóságáról ennél is lesújtóbb Gothár Péter véleménye. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
„Többet ésszel, mint a karddal, / rólam szól majd minden kardal!” – bizakodik a győzhetetlen Thészeusz, s nem ok nélkül. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Az eredetileg két különálló táncművet, az Aino és a szívek, illetve a BL című koreográfiákat – a táncosként is színre lépő koreográfus és alkotótársai, Bánki Zsolt és Sólya Ádám, valamint Borlai Gergely – szünet nélkül játszották. VIDA VIRÁG ÍRÁSA.
Tiszteletet érdemlő és nyaktörő vállalkozás. Az Élőkép Társulat derekasan és invenciózusan küzd a lehetetlennel, Psychotechnikum-előadása több, mint tisztelgő gesztus az ellentmondásosságában is kiemelkedő alkotó, a húsz éve halott Bódy Gábor emléke előtt. NÁNAY ISTVÁN CIKKE.