Az rögtön látható, hogy mindkét adaptáció „nagy túlélő”, a hosszú sikersorozatok pedig abból is adódnak, hogy a felújítást végző rendezők kifejezetten törekedtek az eredeti értékek konzerválására. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA. 2. RÉSZ.
Csajkovszkij
A NAGY TÚLÉLŐ
MEGÁLL AZ IDŐ Csajkovszkij: A diótörő / Magyar Állami Operaház, Budapest Bábszínház
Ódivatú konzerv-klasszikusként tekintsünk az évtizedek óta futó, legendás Diótörőkre, vagy fogadjuk el e sikerdarabokat etalonként, már csak muzeális értékük miatt is? TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA. 1. RÉSZ.
KETTŐS Jurij Basmet és a Moszkvai Szólisták koncertje / Thália Színház, BTF 2010
Azt mondják, Moszkvában – a szovjet rendszer megszűnte óta – mindenből kettő van. Nem kivétel ez alól a zenei élet sem: ha vannak Moszkvai Virtuózok, muszáj lennie egy másik együttesnek is – ők a Moszkvai Szólisták. Ha valaki összekeveri őket, azért minimum komoly dorgálás jár. MACZKAY GÉZA CIKKE.
KÖNYÖRTELEN ÉBRESZTÉS Szegedi Kortárs Balett: Csipkerózsika / Nemzeti Táncszínház
Régi szendergésből riasztja fel a hagyományos Csipkerózsika-olvasatot a szegedi előadás. Tündérvilág, a balettirodalom klasszikusának romantikus pátosza helyett szexuális vágyak és kegyetlen viszonyok mentén rajzolódik ki a felnőtté válás rémálma. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
REMÉNY A REMÉNYTELENSÉGBEN 1939. március 23. / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009
A megemlékezéseknek a jó ötletek adnak komolyságot. Bartók Béla II. hegedűversenyének bemutatóját éppen 70 éve, e koncert napján, március 23-án tartották az amszterdami Concertgebouw-ban, Willem Mengelberg vezényletével. VÉGSŐ ZOLTÁN ÍRÁSA.
MEGKEZDŐDÖTT Joshua Bell és a Camerata Salzburg / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009
Joshua Bell és a Camerata Salzburg fellépésével megkezdődött a Tavaszi Fesztivál. Csajkovszkij vitatható értékű Hegedűversenye mellé a klasszikus irodalom egyik abszolút csúcsa, Beethoven 7. szimfóniája került. Nem teljesen egészséges párosítás. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
TÜKRÖM, TÜKRÖM… Shakespeare – Csajkovszkij: Hamlet / Balett Troupe Croatia, Zágráb
Svebor Sečak ámokfutása tökéletesen modellezi, milyen az, amikor egy nárcisztikus, öregedő művész képtelen a minimális önreflexióra, és még saját társulata sem figyelmezteti, hogy nevetségessé teszi magát. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
MINTASZERŰ MARCIPÁNTORTA Hattyúk tava – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
A Moszkvai Klasszikus Balett pontosan azzal szolgált a miskolci közönségnek, ami jogosan elvárható volt tőle: gyönyörűen kiállított, konzervatív, de a maga nemében lenyűgöző előadással. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
AZ OKOS NÉMET SZÍNHÁZ Csajkovszkij: Anyegin – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Vasárnap elérkezett a Miskolci Operafesztivál talán legnagyobb érdeklődéssel várt előadása: színre került Csajkovszkij Anyeginje a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház előadásában, Peter Konwitschny rendezésében. BÓKA GÁBOR ÍRÁSA.
HATTYÚ ÉS KACSA Szegedi Kortárs Balett: Hattyúk tava
Érthető várakozás előzte meg a Szegedi Kortárs Balett huszadik születésnapjára készülő koreográfiát. A társulatvezető Juronics Tamástól a dicső múlt összegzését és a folytatás előlegezését várta mindenki. Meg titkon persze Juronics nagy visszatérését. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.