Laetare, Pannonia, vagyis Örvendezzél, Pannónia: ezekkel a megszívlelendő, arany szavakkal vette kezdetét Kiss Ferenc Mátyás királyról szóló verses, mesés világzenei bohósága, amely nem kevés örömet okozott a majdnem színültig telt Zeneakadémia közönségének. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
Ezt a színjátékot valóban csak késő este szabad kezdeni. Még jobb lenne éjfél után. S ha a rendezés a dermesztő emberi szorongás kábító injekcióját is beledöfné az előadásba, eredeti és érdekes helyett megdöbbentő és emlékezetes lenne a bemutató. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Egy hangját próbálgató zseniális pályakezdő komponista operája szerelmesei között vacilláló címszereplővel, az ízetlenséggel kokettáló rendezésben, ingadozó középtenorral. Puccini második operájának magyarországi bemutatója. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
A jazz lehetőségeinek határait feszegeti Balázs Elemér immár évek óta: az európai zene kezdeteit kommentálja egy alapvetően nem európai eredetű zenei műfaj eszközkészletével. H. MAGYAR KORNÉL KRITIKÁJA.
A halászlevet és a töltött káposztát úgy lehet szeretni, mint ’48-at – hangzott el az axióma a Muzsikás Együttesnek az Olasz Kultúrintézetben adott műsorában. Végül is miért ne? A Budapest szót is többnyire matyó vagy kalocsai mintával hímzik a szuvenírpólóra. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Kissé erőltetett hivatkozással, az európai bemutató 50. évfordulójának ürügyén került most elénk Bernstein ötvenegy esztendős zenés színpadi örökéltűje. De hát mióta kell indok a West Side Story elővezetéséhez? LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
A Katona Macbeth-előadásában a legrövidebb Shakespeare-tragédia nem kapkod levegő után a ráerőltetett koncepció szorításában. Zsámbéki Gábor „csupán” elemezte a drámát, majd visszafogottan, mégis határozott olvasattal a birtokában színpadra állította. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Ismét Richard Strauss volt az egyik főhőse a Tavaszi Fesztivál soros koncertjének, ám ezúttal a Bayerisches Staatsorchesternél sokkal jobb gárda, a Budapesti Fesztiválzenekar játszott. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
A Philadanco igazi, amerikai típusú nézőnevelést folytat: amikor az első koreográfia végén felvételről felcsendül a tapsvihar – pontosan, mint egy sitcomban –, és egy virtuális, őrjöngő tömeggel tapsolunk együtt, hamisnak tűnik az egész. A végére azért belerázódunk, a közönség tanulékonyan produkálja a hangos ovációt, az együttes ráadásként rutinosan ismétli az utolsó koreográfia végét. Attrakció-ó-ó. Soha rosszabbat. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Kent Nagano vezényletével a Bayerisches Staatsorchester adott Richard Strauss és Beethoven hőseiről szóló műsort a Művészetek Palotájában, ezzel megkezdődött a Budapesti Tavaszi Fesztivál. És noha korántsem volt problémamentes a koncert, soha rosszabb indulást, ahogy mondani szokták. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.