Az alapvető problémák ugyan a Margitszigeten is megmaradtak, de azért a szabadtéri közeg, a korrumpálóan nyárias hangulat meg a (voltaképpeni) első szereposztás javított az operettszínházi produkció összhatásán. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Frenák Pál és Bozsik Yvette bemutatói akár egy kortárs művészeti fesztivál kiugró eseményei is lehetnének, ha nem lennék eleve zavarban a CAFe Budapest táncos profilját illetően és a premierek is többet nyújtanánk két mainstream alkotó biztonsági kűrjénél. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Nehéz szeretni a nyíltan tanító jellegű előadásokat, ahol nem az okosan feltett kérdések, és a kérdések generálta (el)gondolkodtatás a fő csapásirány, hanem a készen tálalt útmutatás. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Imponálóan változatos és lebilincselő volt a Budafoki Dohnányi Zenekar A szerelem arcai című sorozatának nyitóestje a Müpában. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
A Centrál Színház célkitűzése pofonegyszerű, mégis egyedülálló: olyan zenés színházat akar a fővárosba, amelynek tétje is van. December végén például nem egy, hanem rögtön három Chicagót mutattak be. FRAUENHOFFER GYÖRGY KRITIKÁJA.
Bozsik Yvette új rendezése Minden ötödik órában címmel a családon belüli erőszakról szól. Új műfaj a láthatáron: figyelemfelhívó társadalmi hirdetés, élő plakátképek musicalben elbeszélve. SISSO KRITIKÁJA.
Az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és az Átrium Film-Színház együttműködve Minden ötödik órában címmel mutatja be a dokumentumokra épülő, családon belüli erőszakkal foglalkozó előadását. Fullajtár Andreával, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Nagy Fruzsinát, az Örkény Színház Tarelkin (halála) élete című előadásának jelmeztervezőjét kérdeztük kritikáról, a díjak hatásáról, érvényesülésről. HERCZOG NOÉMI INTERJÚJA.
Kádár, Aczél, Erdős Péter, Palmatex, Bizottság, Beatrice, Cini, vasfüggöny, III/III, megfigyelés és megfigyeltség, ’56, ’89. Bennem nincs nosztalgia, ha a 80-as évekre gondolok – az elején még tervben sem voltam, a végén bölcsödébe jártam, nem érthetem, miről szólt. Vagy mégis? PUSKÁS PANNI CIKKE.
„Egy kulturális intézmény igazgatóját nem szükséges szeretnünk, elég ha tisztelhetjük majd az elért eredményei miatt. Egy színházigazgatói posztra mártírként, önáldozatként bevonulni nem lehet.” KRÁLL CSABA INTERJÚJA.
Eldőlt, kihirdették – bár úgy gondolom, egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ki kapja a Trafót. De aki ennyire nem szereti a nyilvánosságot, a nyilvánosság előtti megmérettetést, és ennyire fél az egyenes kérdésektől, az miért akar egy kortárs befogadó színház igazgatója lenni? KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
A romániai kisebbségi színházak fesztiválját először 1978-ban rendezték meg Sepsiszentgyörgyön, ahol három kiadást ért meg. Hosszú szünet után indult újra, és 2001-től – mióta a Figura Stúdió befogadta a romániai kormány által támogatott eseményt – kétévente rendezik meg. VARGA ANIKÓ BESZÁMOLÓJA.
A nyolcvanas évek kortárs táncának botrányhősnőjéből lett mára önálló társulatot vezető, elismert koreográfus és rendező. Csapatával közösen készült Cabaret című előadását jelölték a Színikritikusok Díjára. SISSO INTERJÚJA.
Nem csak a színházi és táncszakmát ugrasztotta egymásnak a VI. kategória új finanszírozási modellje, de a táncos szcénán belül is nőtt a feszültség a függetlenek és az állami/önkormányzati fenntartású társulatok között. KRÁLL CSABA RIPORTJA.
Furcsa műfaj ez a nyílt levelezés. Az ember nem is nagyon tud mit kezdeni vele. Párbeszédnek tűnhet, de valójában monológok sora. Az igazság keresésének semmiképpen nem terepe. Szubjektumokra épülő, érzelmektől sem mentes, az íróját reflektorfénybe helyező, de valójában létező műfaj. SZEMÁN BÉLA VÁLASZA.