A 2008 elején indult irodalmi és ökológiai gyermekmagazin, „a kíváncsi gyerekek folyóirata” a Liget kistestvérének tekinthető. A szerkesztői bázis – Horgas Béla, Levendel Júlia, Horgas Judit – mellett a grafikai tervező, René Margit és az olvasószerkesztő Bohus Magda is megegyezik a két lapnál, a hatodik csapattag Hakszer Éva. Kicsi, de állandó és elkötelezett közösségről van tehát szó, akik nem csupán a Szitakötő és a Liget alkotói (és persze a www.szitakoto.com illetve a www.liget.org szájtok létrehozói), hanem a Liget Műhely Alapítvány könyvkiadói tevékenységét is irányítják, sőt a Szitakötő folyóirat indulásával egyidejűleg integrált ökológiai oktatási programot is indítottak, amelyhez több száz iskola csatlakozott.

A Szitakötő negyedévente jelenik meg, 50-50 oldalas számokkal, jelenleg a második évüket kezdik, és az 5. számnál tartanak. Fontos az elhivatott szakmai közösség és a (visszatérő, külsős szerzőik segítségével) végzett feladat még akkor is, ha számomra olykor kissé belterjesnek és maradinak tűnik is az összkép. Mégis, a szerkesztőknek az a vállalása biztosan teljesült, hogy gazdag és változatos, ismeretterjesztő és szemléletformáló folyóiratot adjanak a gyerekek kezébe, melyben az irodalom, a képzőművészet, a környezetvédelem, a mitológiai és vallási kérdések, a néprajz, a földrajz, a biológia, a történelem, a zene, a fotóművészet, a nyelvészet és a csillagászat egyaránt képviselve, de legalábbis érintve van.

Az első évfolyam témakörei közül feltűnően hiányzott az informatika. Pedig ez a generáció már beleszületett a „gépkorszakba”, amely ráadásul az információszerzés jellegét is radikálisan megváltoztatta:  a kíváncsi gyerekek autodidakta módon tudnak tájékozódni bármely témában, ha megtanulnak jól keresni és szűrni az interneten. Emiatt ez a generáció már nem tekinti minden tudás letéteményesének se a tanárait vagy a tankönyveit, se általában a felnőtteket, hiszen mindennek utána tud nézni egyedül, sokszor jóval gördülékenyebben, mint az idősebbek. A frissítés igénye azonban látszik: az első 2009-es, vagyis az 5. számot már Z. Karvalics László Hajrá, digitális bennszülöttek! című cikke nyitja. Ez példaként hoz egy kísérletet, melyet tíz évvel ezelőtt hajtott végre két programozó Újdelhiben: nyomornegyedben élő gyerekeknek számítógépet ajándékoztak, akik bármiféle segítség nélkül tíz nap alatt rájöttek, hogyan működik, s élvezettel használták.

A folyóiratban számtalan fix rovat található, és néhány, azonos szerzőtől származó, szintén rovatként működő cikksorozat. A Képzelni lehet rovatban Jámborné Balog Tünde vezetésével a gyerekek századelős fotók kapcsán tehetnek időutazást, a Képes beszédben pedig Valachi Anna kommentálja Horváth Dávid fotóit (rokonszenvesen meggyőződéses állatvédő pozícióból tárgyalva az idomított cirkuszi állatok sorsát vagy a disznóölést). Az Időjáték rovatban képzelt lények, szfinxek, szirének vagy maga Minótaurosz várja a gyerekeket, a Pegazus hátán legendás vidékekre látogathatnak el, a Palackposta Ausztráliába repít, Molnár Péter az Utazás a Holdra sorozatban pedig bolygóközi kalandokkal kecsegtet. A Miből van? Hogyan van? Várady Judit játékos ismeretterjesztő rovata a kémiáról, Hollós Máté a zene alapfogalmairól írt cikksorozatot, a Szitakötő-szótárban pedig Győrffy Iván szubjektív szócikkeit olvashatjuk – kár, hogy esetleges témákról. A Nézzük együtt! rovatban híres festők képeiről zajlik az eszmecsere, Levendel Júlia Szép… című cikksorozata pedig az esztétikai fogalmakat hozza közelebb a gyerekekhez. A lap egyik legkevésbé szerencsés rovata a Kulturális ajánló, mely könyveket, mese CD-ket vonultat fel, de a válogatásnak semmi aktualitása nincs, és kizárólag a kánonból szemezget – Mándy Ivántól Nemes Nagy Ágnesen keresztül Török Sándorig (a 2009-es tavaszi számban pedig még Katajev is felbukkan!) –, mintha a gyermekirodalomban az elmúlt évtizedekben semmi sem történt volna. Ez különben sem igazán érthető, hiszen a Szitakötő irodalmi anyaga, ha nem is túl merész, de jóval frissebb: sokak műveit olvashatjuk Fecske Csabától Békés Pálon és Lackfi Jánoson át a szerkesztő Horgas Béláig. Néhány fiatalabb szerző is felbukkan mutatóba: Finy Petrától néhány pajkos vers, Szakács Esztertől a Kirké és Dirké című, egyedi humorú mese csusszant be.

Az újság egyik elvitathatatlan értéke, hogy minden lapszámnak játékos szerkesztési íve van, mintha csak egy asszociációs lánc mentén szerveződne szellemesen. René Margit grafikai tervező szemet gyönyörködtető munkája gratulációt érdemel: a szövegblokkok alatt is gyönyörű, élénk színekből kikevert, igényes grafikai háttér kavarog, jó a fotóanyag, és imponáló, hogy „miniposztereket” találunk az egyes festőket bemutató, Nézzük együtt! sorozathoz kapcsolódóan. A grafikai tervezésben humor is akad: Molnár Péternek Az utazás folytatódik című bolygóközi kaladjait egy gyerekjáték illusztrálja, a képregényhős Rocket Racker rózsaszín űrjárműve. Látszik a gondos olvasószerkesztés, azonban az ismeretterjesztő cikkek stílusa hasonul egymáshoz: picit gügyögősek azok a fordulatok, melyekkel a szerzők némelyike a gyerekeknek szóló ismeretterjesztést tálalja.

A folyóirat sikeresnek tűnő kísérletet tesz a gyerekek szemléletformálására. Tetszik, hogy a nonkomformista, eredeti gondolkodás és cselekvés a példa, hosszan sorakoznak azok történetei (Wegenertől Konrad Lorenzig), akiket maradi kortársaik kinevettek, de ők csak azért is folytatták kutatásaikat. Bujtor László Wegener, az utazó kontinensek elméletének megalkotója kapcsán azt ajánlja a gyerekeknek, hogy ismételjék meg kísérletét, mert egy térképet szétvágva könnyen meggyőződhetnek arról, hogy a kontinensek szélei bizony pontosan illeszkednek.

A gyerekek egyébként folyamatosan foglalkoztatva vannak: Varga Zoltán Zsolt (gyakorló apuka és bunkerépítő) kuckókészítésre biztatja olvasóit, de a Természettudományi Múzeum, az Állatkert, a Csillagvizsgáló, a Szépművészeti Múzeum gyerekprogramjai is rendre szóba kerülnek, az Operaház Pomádé királyához pedig egyenesen Kovalik Balázs csinál kedvet (ehhez rajzpályázat is társul). Különben a pályázatok sora végtelen, az egyikben mesét folytathatnak a gyerekek, a másikban termésfigurákat versenyeztethetnek, a harmadikban nekiveselkedhetnek a kritikaírásnak…

Az ökológiai szemlélet gyakorlati megvalósulásának legszellemesebb példái egy-egy képregényben, elcsípett verssorban látszanak leginkább. Hogy az ember nem feltétlenül a teremtés koronája, arra a 3. számban tesz célzást egy képregény, melyben egy álmatlan kisbirka mamája azt javasolja csemetéjének: „Számolj embert!” Horgas Béla A törékeny fűz és a kanalas gém című, 2. számban megjelent verse pedig – mely a Nyugat-Magyarországi Egyetem és az Év Fája Alapítvány által 2008-ban az „év  fájának”, illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által az „év madarának” választott fajokra hívja fel a figyelmet – ezekkel a sokatmondó, szelíd humorú sorokkal végződik: „Megható, csóválta kanalát a gém. / Néznek minket. Az ember kissé furcsa. / Nagyon, felelte csendesen a fűzfa.”