Ha nem volna annyira sablonos a Szellemíró című politikai thriller története, most kizárólag tirádákat zengenék Robert Harris bestsellerének adaptációjáról, így azonban csak annyit mondhatok, hogy egy remekbeszabott rendezés pereg a vásznon, mely az áthallásainak köszönhetően is igazi filmcsemege.
 Ewan McGregor |
Az események fő színtere egy esős massachusetts-i sziget, ahová sötétedés után nem jár már a komp, és amely a süvítő, jéghideg szélben pár órás autóút során körbejárható. Ide érkezik meg névtelen hősünk (Ewan McGregor), a szellemíró (a magyar kiadói körökben csak ronda szóval „négernek” hívott tollnok), akinek dolga nem más, mint hogy az írásképtelen híres ember nevében tető alá hozzon egy önéletrajzi könyvet. A memoárt, ami tuti sikernek ígérkezik, tekintettel az adott körülményekre: a volt brit miniszterelnököt (Pierce Brosnan) a hágai nemzetközi bíróság háborús bűnökkel vádolja, momentán tehát ő az elsőszámú médiaszenzáció.
A helyzet pikantériája, hogy a szellemíró beugró csupán, a kispadról került játékba – elődje hullámsírban végezte egy több száz oldalas kéziratot hagyva maga után. McGregor a nevezett irománnyal, a miniszterelnökkel és a sleppjével (titkárnő – Kim Cattrall, nej – Olivia Williams) számolhat a munkája során, valamint a roppant szűkös határidővel. A dolgot külön megnehezíti, hogy a geometrikus formákkal és hatalmas ablakokkal teli tengerparti házban nem csupán a pendrive-ot őrzik hét lakat alatt, de úgy fest, az ex-politikus az információkkal is csínján bánik, legalábbis szelektív az emlékezete, ha bizonyos kérdések kerülnek szóba.
 Pierce Brosnan és Ewan McGregor |
Lényeg a lényeg: hősünk elődje szobájába költözve elkezd annak nyomában járni. Előbb a halott szellemíró feljegyzéseit találja meg, majd egy telefonszámot, végül még egy hűvös és titokzatos harvardi professzor (Tom Wilkinson) vérfagyasztó erdei házáig is eljut. Hogy mi lesz a thriller vége, és mi köze mindehhez a CIA-nak, kiszámítható ugyan, de – és itt jön képbe Polanski zsenije – ez cseppet sem zavaró. A rendező ismeri szakmája minden csínját-bínját, és végig képes fenntartani a feszültséget – ha sejtjük is, mi lesz a végkifejlet, olyan meggyőző ritmusban és hatásosan (nem pedig hatásvadász módon) követik egymást a szcénák, hogy azon vesszük észre magunkat: izgulunk.
Persze ebben közrejátszik az is, hogy a remek színészgárdát biztos kézzel irányítja Polanski. A színészek a páros jeleneteikben brillíroznak, mindezt anélkül, hogy egy percre is kilépnének a karaktereikből. A Szellemíró a maga módján még szellemes is – az intrika és a rivalizálás, mely a londoni könyvkiadói világot mozgatja, legalább olyan gyilkosan szórakoztató jelenetet szül, mint amikor a miniszterelnök neje a férj tévébeli szereplését kommentálja, vagy amikor McGregor szeme meg-megvillan az adott szituációra reagálva.
 Kim Cattrall és Ewan McGregor a filmben (A képek forrása: PORT.hu) |
A filmbeli áthallások az apolitikus néző számára inkább Polanski életére vonatkoznak: a Pierce Brosnan alakította karakter ugyanúgy a világtól elzártan senyved, mint a rendező svájci házi őrizete idején, és szintén egy börtönbüntetéssel fenyegető botrány részese. A nagypolitikában jártas nézőnek az adminisztrációt illető átfedések is nyilvánvalóak: az ex-miniszterelnökben ráismerhetünk Tony Blairre, akit a britek – filmbeli alteregójához hasonlóan – az amerikai kormányzat szekértolójának tartottak, és aki egy Condoleezza Rice-re erősen emlékeztető USA-beli külügyminiszter kebelbarátja.
Ám a Szellemíró azért (is) olyan profi thriller, mert a háttérinfóktól függetlenül is működőképes. Ékes bizonyíték arra nézve, hogy gondoljunk emberként és férfiként bármit is a rendezőjéről, a szakmai tudása előtt fejet kell hajtanunk.