Szécsi Noémi a Nyughatatlanok trilógia után némileg talán eltérőbb megszólalások irányába indult el. A folyóiratokba vagy tematikus antológiákba felkérésre írt novellák jelezték az olvasóknak, hogy továbbra is ír fiktív szövegeket. A Rohadt állatok viszont egy olyan irodalmi csalárdság, amire legelső könyvében, a Finnugor vámpírban már utalt. Az utóbbi főszereplője kezdi írni a regényben az előbbit. A kézirat tehát nem vész el, hanem megjelenik. A szatíra és az antropomorf állatok kettőse kapcsán Grandville és Max Ernst jutottak eszembe, de kétségtelenül vannak irodalmi – George Orwell – és mozgóképes – Macskafogó – előzményei is a jelenlegi kötetnek.

Egyik fő problémám abból a fülszövegben olvasható kijelentésből származik, miszerint ezek a szövegek állatmesék lennének kifejezetten felnőtt közönségnek szánva. Ez az elképzelés ígéretes, bár inkább a pozicionálás és a marketing számára segítség. Az intézményesített irodalmon belül az állatmesék elsődleges asszociációként be tudják hívni La Fontaine-t, és nem szükséges azonnali magyarázat, hogy a Szécsi-féle állatmese ehhez kapcsolódik, nem pedig Mickey egérhez. Így aztán a szatirikus hangnem, a társadalomkritika és az ebből a párosításból esetlegesen szárba szökkenő másik megközelítés nem villanyozott fel, sokkal inkább lelombozott. Egészen egyszerűen azért, mert mindössze annyit tapasztaltam, hogy állatok szerepelnek a történetekben, a többlettel azonban nem találkoztam.

További fenntartásaim a Rohadt állatokkal, hogy nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ezek a tárcanovellák időkapszulák. Megjelentek 2023-ban, majd mikor tíz év múlva visszatekintünk, eszünkbe jutnak az aktuális irodalmi megjelenések, így többek között ez a könyv is. Ezt és így tettünk ekkor, így vélekedtünk, erre futotta. Elvégre kijött a kötet, ahol egy kis alakoskodással, antropomorf állatok segítségével, megírjuk, helyzetjelentést adunk, milyen is Közép-Kelet-Európa politikája, társadalma és mindezekhez való viszonya az itt lakóknak. A szatíra kalauzol bennünket tovább mindeközben.

A helyszín Biokert, ez a látszólag édeni állapotba került gazdaság, amely otthona Hörcsögnek, Vakondnak és megannyi antropomorf állatnak. A két nevesített állat kapcsolatán keresztül betekintést nyerhetünk az ottani mindennapokba ilyen-olyan történetek segítségével. A hierarchia csúcsán az előbbi élőlény, akinek segítője, spindoktora, vagy éppen tanácsadója az utóbbi. Viszonyuk főnök-beosztott, ami hagy némi mozgásteret a szerzőnek abban, hogy megteremtsen egy fiktív világot, azonban túl sok az odaértett részlet. Mindketten a vezetőségbe tartoznak, így a tárcanovellák nem is ölelhetnek fel nagyobb, fajsúlyosabb problémákat, noha a változásnak utóbbi akár lehetne a hordozója. Az atmoszféra a munkahelyen, a mímelt közösségiség és az egyéni kiégettség egytől egyig ismerősen hathatnak az olvasó számára.

Mindez azért (is) zavaró, mert ezeken túl semmiféle értelmezési kapaszkodót nem kapunk annak tekintetében, hogy a kiválogatott események (majális szervezése, gyilkosság, visszaemlékezés, hogy néhányat említsek a teljesség igénye nélkül) miféle módon kapcsolódnak egymáshoz, netán egy összerendezési elv kirajzolódni látszana. Valójában teljességgel felesleges ilyesmiket keresni, mert ez lényegtelen: összekapcsolja a történeteket a két főszereplő és a helyszín, mégis olyannak hathat az egész, mint egy blöff. Nevek cserélődnek ki, emberek élőlényekkel helyettesítődnek be, ennek ellenére minden világos, nincs változás a fikció és a valóság között, minden folyik a medrében, jön a cinkos összekacsintás.

Leginkább zajlanak az események, mert noha előfordul, hogy a két főszereplő befolyásolni szeretné az adott tárcanovella kimenetelét, minden túlzottan szabályosan történik. Előre elrendelt végkifejletek, amelyeket Hörcsög szeretne minél hamarabb letudni, hogy aztán lehessen menni tovább, Vakond pedig úgy szeretné mindezeket láttatni, hogy mindeközben a biokerti előadásról ne derüljön ki álságos mivolta. Ezek a diktatórikus társadalmak kortárs jellemzői.

További bosszankodásra adott okot, hogy az elgondolt változások (úgy is, mint egy teljesen zárt, homogén közösség vagy antropomorf lények megjelenése, valamint szűkebb pátriánk kortárs problémáinak célba vétele szatirikus kommentárokkal) ellenére ugyanaz történik, mint a konszenzuális valóságban. Kár is a gőzért, lehetetlenség elgondolni, hogyan lehet másként élni, mi vezet(het)ne ki a könyvben vázolt társadalmi zsákutcából. Se optimista, se pesszimista javaslat nem érkezik, egészen egyszerűen elpöfög és elketyeg az élet, nincs itt már semmi látnivaló. Vállrándítás, ezt dobta a gép, mi így élünk.

Számomra mindez azért problematikus, hajt a kíváncsiság, miként működne egy olyan Biokert, ahol valóban történne valami. Annak lenne tétje, és hatással is lenne a következő eseményre, nem pedig egymás után következő zárványok szép sorrendjét olvasnánk. Mert hiába kerül elő a csalás, lopás, pénzmosás vádhármas, a reakció mindössze annyi, hogy „voltaképpen a Hörcsögöt sem rázta meg igazán”. A hétköznapiságban való túlélés, a folyamatos belenyugvás a zsinórmérték. A másként való lét gondolatkísérlete mindössze egyetlen kurta szövegben kap csak teret. Ez végtelenül elszomorító, de valahol biztató.

Mert pontosan azt példázza, hogy annak még csak a lehetősége is falakba ütközik, továbbá szókészlet és történet hiányzik ahhoz, hogy a jelenlegitől eltérő módon lássunk, gondolkodjunk és beszéljünk kortárs problémákról. Esetlegesen valamilyen megoldást fundáljunk ki, miként lehetne változtatni. Szécsi kötete ugyanakkor továbbra is foglalkozik olyan, általa már megírt témákkal, mint a férfi-nő viszony, a társadalmi hierarchia igazságtalanságai. Ebből a szempontból a Rohadt állatok nem különbözik az előbbi kötetektől. Mindezek mellett mégis az a meglátásom, hogy ez a legkevésbé sikerült fikciós könyve a szerzőnek. Nemcsak amiatt, mert számomra a szatíra nem működik, a humor gyenge, hanem ezért is, mert felvillant egy lehetőséget, de ez nem több, mint gyorsan elillanó fantazmagória. Még belegondolni is szédítő, hát spekulálni róla?! Ugyanakkor érteni vélem, hogy az összekacsintás, a száj elé emelt kéz és az otthon, a négy fal közötti puffogás biztonsága milyen menekülési útvonalat kínál. Pontosan olyat, amilyet megszoktunk, de sokszor túléltünk már.

A könyv adatlapja itt található.