Jelenetek az előadásból

Ha az Ódry Színpadon rendez, Dávid Zsuzsa valamiért vonzódik a kanavásznak írt zenés darabokhoz. Mert bizony, ilyenféle alapanyag volt a Kerényi Imre előző osztályának színpadra állított Apácák, és ilyen a jelenlegi osztálynak szcenírozott Godspell. Mindkét musical tökéletes lenne arra, hogy a növendékek a laza szerkezetű, helyzetgyakorlatokból álló, játékos önreflexiót, humort engedő, igénylő, sőt, épp e szabadság dramaturgiai ívére épülő zenés darabokban minél több oldalukról megmutatkozzanak. Hogy a négy évvel ezelőtti Apácák (Peller Anna, Holecskó Orsolya, Nádasi Veronika, Szegő Adrienn, Wégner Judit) erősebb, kiforrottabb egyéniségek voltak-e, mint a mostani evangelizáló osztály, vagy kisebb társasággal jobban tud dolgozni a rendezőnő, esetleg a fantáziáját Dan Goggin iskolaszínházi szórakoztatásra (is) megfelelő műve jobban beindította a Schwartz–Tebelak-klasszikusnál, nem tudom.

Az bizonyos, hogy az idén diplomázó operett-musical szakos diákok (és meghívott vendégeik) becsülettel küzdenek, mint a rövid szárra engedett, energiáival teli csikók, akiket nem engednek futni. Szétvetnék a színpadot, mert az szűk tizenhármójuknak; olyanok, mint a zsebkendőnyi térbe szorított vásári komédiások, akik nem mutathatják meg, mire is képesek. Túl kellene ordítaniuk a hangos zenekart, ami nem mindig sikerül (de legalább élő a zene), legyünk hát megbocsátóbbak a hangok hamissága és színtelensége miatt. A darabot nem ismerőnek egyáltalán nem világos, mi a színpadon zajló játék tétje, csupán a keresztre feszítés világosítja meg, hogy itt bizony Jézus élete pergett le. Nem közjátékok vonják el a figyelmet, szimplán ritmustalan az előadás, ami szépen csordogál a medrében, de nem zúdul ránk sem igazság, sem örök fény.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Méltatlan Papp Csaba bonyolultnak nem mondható, ám látványnak meglehetősen csúnya, leginkább a táncos lábú közlekedési rendőröknek ajánlott váll- és karbemelegítő gyakorlatokra hasonlító koreográfiája. Ruttka Andrea színpada kicsinysége ellenére már üresen is rettenetesen zsúfoltnak hat (nemhogy amikor tele van). Hátulról vászon zárja, amire bugyuta ábrákat vetítenek a dalok tartalmát illusztrálandó, de az ego felirat is feltűnik, sőt székely rovásíráshoz hasonló jelek is láthatók. Előtte 13 különböző szék, tologatható állványlétra és ruhafogas. Fekete Györgyi jelmezei sem egyénítenek különösebben, pedig a tanítványok (némi blaszfémiával: legyenek Jézusé vagy Kerényi Imréé és Huszti Péteré) nem arctalanok. Mindenki hord egy piros szalagot, és ez jó kellékként viselkedik (lásd a folyton emlegetett vagy látható pisztolyt, ami aztán előírásszerűen elsül a végén): bizony, ezek Jézus sebeivé lényegülnek át. Nem szegény színház ez, inkább szedett-vedett és üres.

Hogy mit tudunk meg a pályájuknak kezdetén álló ifjak színpadi (és/vagy privát) egyéniségéről? Aki nem hallotta őket sanzonokat énekelni, aki lemaradt a Világzenéről vagy nem látta az Udvariatlan szerelmet, az a Godspell alapján teljes joggal annyit mond: abszolút semmit. És ez egyértelműen és megbocsáthatatlanul pedagógiai hiba.