A hangulat felfokozott, az árak nyugat-európaiak, a sokféle nyelvet beszélő szigetlakók pedig gyakorta intelligensebbek, mint az őket kiszolgáló személyzet. Persze nem csak ez utóbbi a hungarikum, hanem a magyar popzene is, amely népszerűségben időnként überelte a belassult vagy megtért, ám történelmi jelentőségű sztárok koncertjeit.
 The Specials |
Nem vonatkozik mindez Johnny Rottenre (eredeti nevén John Lyndon), a punk zene úttörőjére, aki tavaly az 1978-ban alapított Sex Pistols nevű, megfogyott és megtört csapatával adott koncertet a Nagyszínpadon. Akkor is szenzációs volt az ego- és excentrikus örök frontember, bár a koncert nem volt nagy durranás zeneileg, de tudta a csapat, hogy világnagy haknit tol, így csináltak egy irányzatalapító legendához illő, szellemes show-t. Most a zeneileg sokkal értékelhetőbb utódzenekarával, a Public Image LTD-vel borzolta a kedélyeket az átkozott Johnny, sajnos koraeste, verőfényben, így sokan lecsúsztak róla. Nem is igazán értettem a matiné státuszukat, hiszen az évtizedek elteltével egyre jobb hangú és egyre jobban öltözött énekes izgalmas szövegeire és rendezettebb zenéjére simán bemasírozott volna napijeggyel a korosztályi főváros munkaidő után. Lyndon és a Public Image Limited csak tavaly döntött úgy, hogy újra összeáll és összedob egy friss lemezt, úgyhogy remélem lesz alkalmunk találkozni az elegáns punkokkal, meg hallani a This is not a Love Song című sikernótánál progresszívebb számokat is.
Őket egy majdnem ugyanilyen régi kompánia követte, a földijeik Angliából, a harmincegy éves The Specials. Nem voltak túl frissek, de vidámak annál inkább, a ska fanok arca pedig elégedettnek tűnt a zenéjük hallatán. A második generációs ska zene nagy-britanniai elindítói természetesen hozták a társadalmi igazságtalanságok ellen fellépő vonalat is, bár igaz, ami igaz, a punkból táplálkozó, rocksteady beattel felturbózott ska énjük amortizálódott kicsit. A New Musical Express viszont idén életműdíjat adott nekik, úgyhogy megtiszteltetés volt a jelenlétük, és ők is épp olyan óvatosak voltak, mint akik tisztában vannak a saját, zenetörténeti jelentőségükkel.
 Faithless |
Kicsit későbbi idol a szintén brit Faithless. Koncertjükre össze is gyűltek kortól, stílustól és nemtől függetlenül a hazai rajongók. Játszottak már itt, a klubokban, és partikon is rendszeresen hallani a zenéjüket, úgyhogy a kifinomult house slágereikre, az Insomniától a God is a Dj-ig folyamatosan rázkódott a tömeg. Kivéve a leszakadókat, akik hozzám hasonlóan ekkorra már unták a békés techno toporgást, és odahagyva hithű barátaikat brutálisabb vizekre eveztek, mondjuk az MTV Headbanger Ball sátorba, ahol legalább beindulós, zúzós zenék vertek lelket a kisszámú rászorulóba. Amúgy is a finn metál nagy tisztelője vagyok, amióta az Apokalyptika koncertjeit látogatom, és most sem kellett csalódnom. A The 69 Eyes nevű összeállítás ugyan inkább hard-rock, vagy a saját maguk által használt jelzővel goth’n roll zenekar, de intenzitásban simán felveszik a versenyt a metálosokkal is. Lelkesítő és húzós műsoruk jó része valószínűleg a tavaly kiadott tizedik nagylemezük, a Back In Blood slágereivel telt, de igen nehezen különböztettem meg a számokat. Szeretem viszont egy fesztiválon az olyan zenekarokat, amelyeknek minden egyes tagja istennek képzeli magát. Pedig Jyrki, Timo, Bazzi, Jessy és Archzie így együtt inkább olyanok, mint egy hatvankilenc szemű szörny, amely Mission számokat játszik nagyobb fordulatszámon.
 Papa Roach |
A pénteki Nagyszínpad termését elég hamar leszüreteltem. A kaliforniai Papa Roach nu metál zenei gyakorlataiban még láttam is fantáziát. Néhány szám erejéig, mert aztán, mivel nem tanulmányoztam behatóan a belső fejlődésüket és legendás metamorfózisaikat, nem tudtam elmélyülni a fejrázásban. A friss angol sztár, Mika (Michael Holbrook Penniman) és zenekara még kevésbé kötött le, de ezt meg betudhatjuk annak, hogy inkább Dawid Bowie- vagy Robbie Williams-rajongó vagyok, akikhez gyakran hasonlítják a túl sokat tudó fiú előadói stílusát. Korunk egyik legnépszerűbb popsztárjától így a Lollipop című nagysikerű nótát sem vártam meg. Következtek a The Kill című, óriási népszerűségnek örvendő (34 millió néző!) videoklip alkotói: a Thirty Seconds To Mars nevű fura zenekar megcélozta a Mars-utazást a közönséggel együtt. Az amerikai csapat kétségtelenül egybegyúrta a szigetelőket, lehettek azok rockerek, grungerek vagy emósok, bár utóbbiakból kevesebbet láttunk, mint négy éve. A vad Mars hadosztály szívtipró kapitányának hangjára sikoltozott a női szakasz.
 Nina Hagen (A képek forrása: Sziget Fesztivál) |
Szombaton kora délután még nem tudtam, hogy Nina Hagen, az idén ötvenöt éves gyerekkori idolom tavaly megtért és country dalokat játszik majd dobozgitáron. Könnyen ledőlnek a bálványok, ha nem maradnak kérdéseik a világ felé, és megnyugszanak a békedalokban. Így történt, hogy az A38 sátorban a várva várt német világsztár koncertjéről az összegyűlt óriási tömeg egyszer csak elkezdett elszivárogni. Az NDK-ból indult, megismételhetetlen Hagen valamikor olyan provokatív performanszokat vitt véghez már a Zenés ajándékkosár című műsorban is, hogy simán lecsukhatták volna csak ezért, aztán a lázadó punk dalaiért, vagy azért, ahogy kinéz. Szó se róla, jól tartja magát, az imidzs mit se változott, de a My Way-t már nem úgy énekli, sőt nem is énekli el. Personal Jesus címmel adja ki idén az új lemezét és komolyan is gondolja, hogy ige- vagy melléknévhirdető lesz és többé nem lázad zeneileg sem. Majd jövőre fellép a karizmatikus színpadon…
VHK koncert készülődik, amit aztán később méltánytalanul lehalkítanak, de erről már csak később hallunk, ahogy a szintén nemzetközi hírű Dj Palotai csúfosan véget ért utolsó szettjéről is: a szervezés áteresztette a sötétséget is a szűrőn, mérgükben a hangőrök nyilvánosan lezsidóznak egy top szórakoztatóipari figurát, akit itt pénzért szerepeltetnek. Van egy-két rosszízű emlék, de leginkább a nyilatkozatok cinizmusa zavar. A színvonal csak akkor marad, ha tudunk egymás mellett élni egy ilyen átmeneti társadalomban is, mint a világraszóló rockfesztivál, amelynek lakói alapvetően a demokratikus berendezkedés hívei. Na, meg a jó zene rajongói, ámen.