Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSENDES NAGYSÁG

Ritoók Zsigmond: Vágy, költészet, megismerés
2010. jan. 7.
„Az antikvitás nem kuriózum, egzotikum, hanem más megjelenése ugyanannak az emberi problémának. Az antikvitás nem szobortalapzaton álló, távoli, idegen: rólunk van szó…” A 80 éves Ritoók Zsigmond tanulmányaiból készült válogatáskötet célja és summázata is benne van az idézetben. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Ez, vagyis a mával való kapcsolatteremtés és -tartás, az egyik legfőbb üzenete Ritoók Zsigmond dolgozatainak. Akkor is, ha az ezekben felhasznált módszerek és megközelítések a legszűkebb szakmát (azaz legfeljebb néhány tucat, a szó jó értelmében vett megszállottat) szólítanak meg, akkor pedig különösen, amikor szerzőjük az érdeklődő laikusok nyelvén beszél, vagyis ha a tudományos ismeretterjesztésnek csak látszólag könnyed hangnemét üti meg. Mert mikrofilológiai problémákról, a szöveghagyomány alakulásáról vagy filozófiai eszmék kor- és ideológiafüggő változásairól közérthető nyelven beszámolni korántsem egyszerű feladat, s nem egy ragyogó tudós vérzett már el, ha nem szakértő közönség előtt kellett megnyilvánulnia.

ritook

Hogy Ritoók professzornak éltető eleme a katedra, arról most meggyőződhet, akinek nem volt még alkalma előadását hallani (ez egyébként pótolható a tavaly újraindult Gólyavári Esték internetes honlapjára fellépve, ahol a tudós lebilincselő Antigoné-előadása megnézhető – elérhető itt). Az Osiris által megjelentetett, küllemében is igényes kötet bizonyság erre:  a mű nem jött volna létre a tanítványok odaadó munkája nélkül. Ez szó szerint értendő, hiszen a könyvben olvasható, öt híján ötven tanulmány közül jó néhány most jelenik meg először magyar nyelven: az eredetileg németül vagy angolul publikált cikkek fordítását, csakúgy, mint a kötet szerkesztését, tanítványok vállalták magukra.

Hogy maga a válogatás mekkora munka lehetett, arról a kötet végén olvasható, a tanulmányok eredeti megjelenési helyét és idejét összegző oldalak tudósítanak: a könyv az 1968 és 2008 között írott cikkek, előadások, tudományos dolgozatok legjavából állt össze. A tanulmányok csokorba gyűjtését indokolja, hogy közülük számos külföldön jelent meg először, de a magyarul már olvasható írások jó része is a klasszika-filológia és ókortudomány rétegkiadványnak bízvást nevezhető folyóirataiban, actáiban látott napvilágot. A dolgozatok négy nagy fejezetbe soroltattak: az európai irodalom gyökerei, azaz Homéros és környéke után az európai színház alapjai, vagyis a görög dráma körüli vizsgálódások következnek (egyébként ez a leghosszabb, a kötetnek körülbelül egyharmadát kitevő egység). Ezután a görög esztétikai gondolkodáshoz kapcsolódó adalékok jönnek, végül a római irodalom felé való kitekintés. A négy tematikus egységet körbefogó, a kötetet nyitó illetve záró tanulmányt igen jó érzékkel választották a szerkesztők – előbbi a hazai klasszika-filológia XIX. századi helyzete ürügyén ad megszívlelendő tanácsokat, utóbbi pedig szinte felel az előzőben még szelíd figyelmeztetés formájában felvetettekre, amikor Babits és az antikvitás viszonyát vizsgálva látványosan elrugaszkodik a klasszika-filológia arisztokratizmusától, s nemcsak teoretikusan, de a gyakorlatban épít hidat két kor és két világ között.

Jól tudom, hogy a tudóst kizárólag munkássága, esetünkben bármikor újraolvasható írásai minősítik, mégis hiányolok a kötetből egy – akár szubjektív – áttekintést Ritoók Zsigmond életútjáról, pályájáról, s a tavaly ünnepelt 80. születésnapnál keresve sem találhattak volna jobb alkalmat a szerkesztők egy teljes bibliográfia közzétételéhez. Mindezek híján a tudósi-alkotói portré fő vonásait a válogatott szövegek alapján kell rekonstruálni.

A kötetet elolvasva úgy tűnik, Ritoók Zsigmond írásai módszerüket tekintve két nagy csoportba sorolhatók. Egyrészt ott vannak a jelenlegi és leendő filoszok számára egyaránt rendkívül hasznos, nagy lélegzetű összefoglaló tanulmányok, melyek célratörően, jó arányérzékkel elevenítik fel egy akár évszázadok óta eldöntetlen probléma kutatástörténetét. (A Homéros és a korai görög költészet című fejezetben számos ilyenre akadni, de a barbár alakjának irodalmi megjelenítéseit taglaló cikk is példaszerű összefoglalást ad.) A szerző alkatából következik az, ami elsőre tán túlzott óvatosságnak tetszik: nem akar, mert nem lehet végérvényes igazságot szolgáltatni rég vitatott kérdésekben. Főszövegben és jegyzetekben számos alkalommal vonul vissza szerényen azon a ponton, amikor mások nagy igyekezettel bonyolódnának tetszetős és divatos elméletekbe. A vérbeli filosz szemében ugyanis csak a fennmaradt szöveg létezik, más semmi, s hogy ez mennyire így van, mutatja a tanulmányok másik csoportja, vagyis azok a szoros olvasáson alapuló, izgalmas „nyomozások”, melyek rendkívül széleskörű (és korántsem „csak” az ókorra korlátozódó) irodalmi, filozófiai, esetenként művészettörténeti tudás birtokában helyeznek át hangsúlyokat az értelmezésben (mint például a sapphói Aphrodité-himnusz vagy némelyik antik dráma értő elemzésekor, de az Arany Philoktétés-fordításának titkát felfedő tanulmánya is igen élvezetes olvasmány).

Ritoók Zsigmond ismereteit kitartóan, szívós igyekezettel gyűjtögető, majd azokat higgadtan, sosem kapkodva rendszerező tudós. Emlékszik és emlékeztet arra, amit már megszerzett: tanulmányai nemcsak velünk, kíváncsi utódokkal, de egymással is „beszélgetnek” – például a Homéros hősei által oly igen áhított hírnév problémájával több dolgozat is szembesít, más-más kontextusban. Ritoók Zsigmond habitusa nyugalomra és óvatosságra int, miközben életműve nemcsak a kevés kiválasztottat ösztönzi a „mesterség” elsajátítására és meghaladására.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek