Való igaz, hogy ami történt, ugyanúgy felfogható volt borkóstolóval színesített hangversenynek, mint zenével felturbózott borkóstolónak, ahol a különböző borok közti átmenetet kitölteni hivatott imbiszek szerepét vette át a magasztos művészet. Mi a magunk részéről a felszolgált, rész szerint száraz, rész szerint édes tokaji borkölteményeket, szám szerint hatot – jóllehet a legnagyobb mérséklettel – megkóstoltuk ugyan, ám egy pillanatra sem veszítettük szem elől kötelességünket, és szigorúan hangversenyként közelítettük meg az eseményt.

Hegyi Barnabás

A helyszín, a borház félhenger alakú, nyers kővel borított kóstolóterme, akusztikailag nem tűnt különösebben ígéretesnek, ám idővel meg lehetett vele barátkozni. Bár a reneszánsz – nagyrészt késő reneszánsz – műsor nem holmi bordalokból állt, amely repertoárt különféle igricek és énekmondók bizonnyal gyakran műveltek az évszázadok folyamán hasonló, nem zenei szempontok szerint megépített mulatóhelyeken, azért a búsabb és vígabb szerelmes és táncdarabokat is el tudtuk hallgatni ebben a kissé döngő akusztikában. Különösen, hogy ilyen kiváló előadásban hallhattuk őket. A recenzens jó három évtizede közelről követhette figyelemmel a honi régizene-játék – akkoriban elsősorban a reneszánsz zenére szorítkozó – kibontakozását, és a legnagyobb tisztelettel gondol vissza az úttörőkre, akik között nagyszerű zenészek voltak, és akik nélkül a szerves fejlődés el sem indulhatott volna. Ám egy ilyen, minden tekintetben professzionista és hakniszellemet hírből sem ismerő produkció, amilyen Hegyi Barnabáséké, akkor bizony nemigen volt elképzelhető. A három művész, beleértve az egészen fiatal Hegyi Barnabást, külön-külön is felkészült és elsőrangú zenész, de ami különösen örvendetes, az előadásuk kidolgozottsága és koncentráltsága mintaszerű – olyan ismérvek tehát, amelyek nem a régi zenélésre, hanem általában a magas szintű zenélésre jellemzőek.

A műsor, amely elsősorban az angol dal, illetve lantdal világát (Dowland, Campion, Tobias Hume) idézte, némi olasz (frottola-) anyag, illetve (magyar vonatkozású) hangszeres táncdarabok hozzátételével, jól alkalmazkodott a külső adottságokhoz (akusztika, rövid blokkok), változatos volt, hatásos és magas zenei kvalitású. Győri István ismertető szavai lényegretörőek, szellemesek és főként mértéktartóak voltak.

Szászvárosi Sándor

Hegyi Barnabás a nagyszerű, bár nemzetközileg kevéssé menedzselt (elsősorban Lax Éva odaadó énekpedagógiai működését dicsérő) magyar kontratenor-iskola legújabb kiválósága, és az egyik legszebb hang tulajdonosa. Hangszíne szopránba hajlik, némi érzékien sötét színárnyalattal. Hegyi pazar technikával énekel, intonációja magabiztos, vonalérzéke rendkívüli, tartott hangjait élmény hallgatni. Emellett van humora és remek érzéke a zenei effektusok iránt; tudatos énekes. Ha akad még javítanivaló az éneklésében, akkor az a szövegmondása: jelenleg néha az az érzésünk, hogy zeneileg remekül megformált dallamíveket énekel hozzáadott szöveggel, s nem a szöveg tör elő belőle zeneileg artikulált módon. Ám ezt a kifogást is csak a legmagasabb igények szintjén fogalmazhatjuk meg.

Szászvárosi Sándor a viola da gamba minden idők legjobb magyarországi játékosai közé tartozik. Játékának magától értetődő perfekciójához kiemelkedő hangi kvalitások járulnak, amelyek a trió egész hangzását meghatározzák. Ugyanakkor vérbeli kamarazenész, s a kisszámú gazdag díszítésű tételben virtuóz képességeit is megcsillantotta. Végül, de korántsem utolsó sorban az együttes fundamentumát alkotó lant játékosát, Győri Istvánt kell elismerésben részesítenünk. Győri, és most szabadkoznom kell cikkem monotóniájáért, valószínűleg kiemelkedik aktív lantjátékosaink közül. Bár ezen a délutánon kizárólag kísérő szerepet vállalt, játékának igényessége és abszolút precizitása, reneszánsz lantjának korlátozott hangereje ellenére egyértelműen érvényesülő irányító szerepe ennek a rendkívül összeforrott, szuggesztíven muzsikáló együttesnek a középpontjává tette.