Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

REPÜL A PÁLCA

Pannon Filharmonikusok / Müpa Budapest
2024. jan. 30.
Pannon Filharmonikusok, Kesselyák Gergely
Nyitány, concerto, szimfónia – a klasszikus műsorreceptet a Galántai táncokkal toldotta meg a Pannon Filharmonikusok együttese a Müpában. És milyen jól tette. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

Alig jártunk a felénél A végzet hatalma nyitányának a Pannon Filharmonikusok január 26-i koncertjén, amikor Kesselyák Gergely egy heves mozdulatot követően elhajította a pálcát. A karmester „hangszere” az első hegedűsök között, a padlón landolt, de a baleset egy pillanatra sem okozott fennakadást. Pislogni sem volt időnk, mire a dirigens kezében újabb pálca villant, és a zene e-mollja továbbzakatolt. Legfeljebb a közönség soraiban ülő fiatalok súgtak, nevettek össze egymással kicsit hosszabban, akik a zenekar családi programjának hála többen voltak a megszokottnál. Kesselyák, aki januárban kezdte meg a munkát Bogányi Tibor utódjaként mint a Pannon Filharmonikusok vezető dirigense, ugyanilyen gyorsan találta meg az új helyét, miután kisebb vihar közepette távozott – távoznia kellett – az Operaházból. A Verdi-nyitány mindenesetre ragyogóan, nehézkesség nélkül, ellenben nagy energiával, tűzzel és hangulatfestő erővel szólt, a Pannon Filharmonikusok láthatóan élvezettel állt ellen a rutin kísértésének, hogy a gyakorta játszott operarészletet szürkén, megszokásból adja elő.

Paganini I. hegedűversenyét viszont akkor sem lehet megszokásból játszani, ha a zenekari kíséret minden egyes üteme ismerős valahonnan. Leginkább Rossini – a korban őrülten népszerű – operáiból, akitől az ördög hegedűse saját bevallása szerint is sokat kölcsönzött. Széles, bel canto dallamok, a pianissimo és a fortissimo között ingadozó, sokkoló dinamikai fordulatok, egy elsőrendű cukrász műgondjával formált díszítmények – olyan tulajdonságok, amelyek óhatatlanul szkeptikussá teszik azt a hallgatót, aki inkább kíváncsi mélyen zenei erényekre, mint virtuóz gesztusokra. Pedig Kelemen Barnabás mindkettővel tud szolgálni: a Paganini-koncert szinte játszhatatlan frázisai látszólag nem okoznak neki gondot, még ha a legtöbb hegedűshöz hasonlóan ő sem szégyell kottát venni maga elé. (Gyaníthatóan a kottában szereplő változat pontos interpretációjához magának a szerzőnek is kotta szükségeltetne: csakhogy a kor szokásainak megfelelően Paganini nem adta elő kétszer ugyanúgy a hegedűversenyét.) Az üveghangon képzett, kettős-hármas akkordok, az ördöngös futamok és szokatlan állások jól szóltak Kelemen Barnabás előadásában, aki végül nem egy caprice-t ajándékozott ráadásként, hanem egy Bach-szólótételt.

Pannon Filharmonikusok, Kelemen Barnabás

Kelemen Barnabás

Nem vagyok benne biztos, hogy Ahmet Adnan Saygun nevét sokan ismerik. Egyike a törökök legbecsültebb zeneszerzőinek, saját nemzetének Bartók Bélája, Jean Sibeliusa és Manuel de Fallája egyben, akinek formatív évei éppen a Kemal Atatürk fémjelezte felzárkózó időszakra estek. Az 1907-es születésű komponista V. szimfóniája azonban később, a nyolcvanas évek derekán született, és nem győzött meg róla, hogy szerzője valóban meghatározó lenne: tényleg halljuk a műben a Debussy-féle impresszionizmus, a Richard Strauss-féle zenekari expresszionizmus és a nemzeti iskolák eszményének visszhangjait, s még azt sem vitatnám, hogy a szimfónia véget nem érő hangtömbjei, lenyűgöző akkordjai valamiféle hipnotikus hatással bírnak. De a mű csak annyira letaglózó, mint egy hadseregnyi janicsár; s hiába Kesselyák Gergely és a Pannon Filharmonikusok minden erőfeszítése, a hallgató azon tűnődik, mikor telik el az a fél óra, amely egyre inkább százötven évnek tetszik.

Végül a műsort Kodály Zoltán örökbecsűje, a Galántai táncok zárta, amelyben a zeneszerző gyerekkora legszebb hét esztendejének állít emléket, s persze a galántai banda akkori vezetőjének, Mihók prímásnak. Az 1933-as darabot nem kell bemutatni: a csellón és kürtön elővezetett verbunkos motívum csupa kellem, visszafogott duhajság, a klarinét „ál-rögtönzései” egy (már akkor is) letűnt korszakot idéznek. Kodály ebben a művében „különös eufóriával libeg-táncol az öröklét felé” (Kroó György), de a robbanékony fináléban épp a pillanatnyiság az izgalmas: a Ravelt vagy Stravinskyt idéző, nagy dérrel-dúrral bekövetkező zárlat egyike a leghatásosabb kadenciáknak. Kesselyák Gergelynek végig a kezében maradt a gyeplő, a zenekar nagy amplitúdóval, biztos ütemérzékkel játszotta a darabot, a fúvók és mélyvonósok pedig ragyogóan teremtették meg a darab ritmikus alapját. Bizonyára több van a dologban annál, hogy új pálca jól seper.

Helyszín: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem; időpont: 2024. január 26.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek