Revizor: Hogyan érkezett hozzátok ez a felkérés, és mi volt az első reakciótok?

Sodró Eliza: Surányi András készített két éve egy hangjátékot a naplóból, amiben én lehettem Éva hangja. Mivel kislánykorom óta nagyon szeretem Janikovszky Évát, már a felkérésnek is borzasztóan örültem. Úgy érzem, hogy Évával van valami hasonló a személyiségünkben. Mikor gyerekkoromban olvastam a műveit, mindig úgy éreztem, mintha azokat a gondolatokat mondaná ki helyettem, amik ott vannak valahol a fejemben, csak még nem találom őket. Az ő hangját mindig kicsit a sajátomnak éreztem. A 6SZÍN Teátrumból Földvári Péter keresett meg a színpadi adaptáció ötletével, én pedig azonnal, boldogan mondtam igent. Csak később kezdtem el azon szorongani, hogy vajon elbírok-e egy monodrámával, nem lesz-e hatalmas bukta… Aztán felhívott az előadás rendezője, Keresztes Tamás, és mire letettük a telefont, a szorongásom szinte észrevétlenül elpárolgott, és a helyét átvette az izgatott várakozás. Majd Bíró Bence, a darab dramaturgja is csatlakozott a csapathoz, és nagyon hamar megállapodtunk abban, hogy mivel a Napló szinte végig Éva szerelmi élete körül forog, kell mellém egy pasi. Mindhárman bedobtunk neveket, majd egyhangúlag megszavaztuk Mátét.

Martinkovics Máté: Engem is Földvári Péter hívott fel mentegetőzve, hogy elnézést kér, amiért az enyém nem egy teljes körű szöveges szerep, de ők mégis rám gondoltak. Én meg egyáltalán nem hezitáltam, örültem neki, hogy ezzel a csapattal dolgozhatok, és nem tartottam attól, hogy nem lesz elég feladatom. Aztán be is bizonyosodott, hogy alaptalan lett volna ettől félnem. Tamásnak az elejétől nagyon konkrét elképzelései voltak, hogy én mikor mivé változom és világos irányokat, hangsúlyokat adott a szerephez.

SE: Azért is fontos Máté jelenléte, mert az ő színpadi létezése Éva karakterét is árnyalja. Egy naplóban az ember teljesen érthető okokból csak a saját érzéseivel van elfoglalva, másokkal nem igazán empatikus. Ez egy önző műfaj. Viszont azáltal, hogy Máté által láthatóvá válik, hogyan hatnak Éva szavai és tettei egy másik emberre, kicsit más fénytörésben is megszemlélhetjük azokat a szavakat és tetteket.

Martinkovics Máté és Sodró Eliza a Kizárólag az utókor számára című előadásban

R: Milyennek kell elképzelni a munkafolyamatot? Ha a két szélsőség a konkrét rendezői vízió megvalósítása és a közös útkeresés, kísérletezgetés, akkor itt melyik volt jellemzőbb?

SE: Az általad említett két szélsőségnek talán inkább a szintézise volt az, ahogy Tamás dolgozott. Voltak erős víziói, képek a fejében, de közben teljesen szabadon hagyta, hogy bármikor bármi eszébe jusson, vagy mi tegyünk valamilyen váratlan ajánlatot. Olyan jó hangulatban telt a próbafolyamat, hogy egy idő után elkezdtünk ugyanabban a koordináta-rendszerben gondolkodni. Tehát meglett a darab közös nyelve.

MM: Én azt élveztem különösen, hogy az egész egy nagy játék, egy nagy játszótér. Tulajdonképpen szerintem az egészet a rengetegféle játékosság és szabadság tartja fenn.

R: Ez az előadás egy 12-18 év közötti lány naplójából készült. Nem élt át kifejezetten extrém dolgokat, a napló is inkább a magánéletéről szól. Mit gondoltok, milyen aktualitása lehet ennek 2023-ban?

SE: Szerintem extrém a kor, amiben élt és extrém a stílus, amiben ír (a napló 1938 és 1944 között született). Én nagyon szeretem a naplókat, a visszaemlékezéseket és olvastam már olyat, ami durvább élethelyzetben született, de egész egyszerűen nem volt elég tehetsége az írónak ahhoz, hogy jól megírja a vele történt dolgokat. Ami szerintem a különlegességét adja ennek a naplónak, az az a kivételes személyiség, ami a tizenkét éves Kucses Évában már fellelhető. Az az életigenlés, önirónia és életszeretet, amivel egy extrém élethelyzetben is megpróbálja a nehezebb periódusokat túlélni.

MM: Szerintem néha már kicsit sok is abból, hogy extremitásokat várunk az egyszerűbb vagy kevésbé szélsőséges történetekben. Engem például sokszor le is dob, amikor azt látom, hogy a hatás kedvéért belezsúfolnak ode nem illő dolgokat egy történetbe. Ez az előadás éppen attól érdekes, hogy sokunknak ismerősek a látott helyzetek.

R: Hogyan viszonyultok ahhoz, hogy az ilyen jellegű naplókat irodalmi bulvárnak, az adott alkotó személyes dolgai kiteregetésének is lehet értelmezni?

SE: Szerintem ez az előadás önmagában is érvényes. Egyszerűen csak Kucses Évának volt meg az a tehetsége, hogy pontosan meg tudta írni, milyen dolog felnőni tizenkét éves kortól tizenkilenc éves korig úgy, hogy közben átgyalogol rajtad egy háború. Egy embert látsz a napló mögött, akivel tudsz azonosulni, akihez kicsit hasonlítasz, akit kicsit ismersz. Ez szerintem az egyik varázsa a színháznak: az ember szereti azt, amikor végre valamiről kimondják, hogy „az pontosan olyan, amilyen”. Olyankor végre azt érezheted, hogy nem vagy egyedül a világon a saját érzéseiddel.

MM: Az előadás címe is az az Éva által írt mondat lett, hogy Kizárólag az utókor számára. Szerintem valahol mindenki gondol arra a naplója írása közben, hogy ezt majd talán valaki egyszer elolvassa. Az ő írásaiból ez abszolút így tűnik. És ezekben a naplókban nincsen olyan, ami ízléstelen, vagy túlságosan intim és bensőséges lenne. Pont olyan dolgok vannak benne, amik akárkivel megtörténhetnek. Bennem ezért nem merült fel, hogy túlságosan kiszolgáltatjuk őt.

SE: Bennem azért volt ilyen félelem, miközben próbáltunk, hogy nem leszek-e túl ellenszenves bizonyos pillanatokban.

R: Azt gondolom, hogy valódi embereket más lehet játszani, mint kitalált karaktereket.

SE: Igen, de én például, hogyha írok, akkor van egy kis író a fejemben, aki ezeket a mondatokat alkotja. Tehát nem úgy írok, mint ahogy beszélek. Sokkal átgondoltabban, más stílusban fogalmazok, és egy csomó nyelvi furmányosság is eszembe jut. Tehát van egy író avatárom, aki ír helyettem. És szerintem Évának is volt egy író avatárja. Vagyis nekem azt a lányt kell eljátszanom, aki ő a naplójában, nem pedig a valódi Évát.

R: Szerintetek milyen hatást kelt az elkészült előadás?

SE: Szerintem azért lehet önfeledten menni ezzel a történettel, mert varázslatos. Varázslatos benne az írói lelemény, varázslatos a rendezés, a jelmezek, tehát az egésznek a forgataga nagyon leköti a nézőt. Egyszer csak észrevétlenül megfogja a fantáziáját, befűzi, és ha ügyesek vagyunk, akkor a legutolsó pillanatig nem is csúszik ki a fonal. Közben persze vannak mélységei a felnövéstörténettel és a háttérben folyó háborúval, de az egészet áthatja a már említett életigenlés, emiatt pedig nagyon pozitív dolgokat lehet hazavinni innen. Nálam ez az előadás az, amit kortól, nemtől, színházi allergiáktól függetlenül bárkinek ajánlanék.

MM: Úgy hiszem, hogy élvezetes lehet nézni az előadást, hiszen végig vezetve van a néző figyelme, de nincsenek benne demagóg üzenetek, egyszerűen csak folyik a történet.

Az előadás adatlapja a 6szín Teátrum honlapján itt található.