– 2020-ban volt az úgynevezett jogviszonyváltás – mondja Népessy Noémi –, amikor a munkatársakat a közalkalmazotti jogviszonyból át kellett tenni a munka törvénykönyve hatálya alá. Ez egy körülbelül húsvéttól november elsejéig zajló folyamat volt. Háromszáz embert, az egész Budapesti Történeti Múzeumot Coviddal sújtott időszakban lemenedzselni, papírokat elkészíteni nagyon-nagyon megerőltető és hosszú feladat volt, és természetesen ez együtt járt a munkavállalói állomány érthető félelmével. Volt két külső HR-esünk, akiket felvettünk erre a feladatra.
Ami így sem sikerült jól: zavaros munkaköri leírások születtek, számos adminisztratív és adminisztrációs hiba került a szövegekbe. „Olyan feladatok elvégzése szerepelt a leírásomban, amelyekhez evidensen semmi közöm nem volt: más osztályon dolgozom, más a munkaköröm. Tudható volt, hogy tévedés és hiba, de mégiscsak fokozta az ember bizonytalanságérzését”, mondta egy, a Kiscelliben dolgozó forrás. „Népessy sok hülyeséget csinált, de érezhető volt, hogy minden erejével láthatóvá akarja tenni a közvélemény előtt ezt a furcsa, egymáshoz nem igazán illő elemekből álló konglomerátumot, ami a BTM. Inkább stiláris problémáink voltak például azzal, hogy az első állománygyűlésen egy csomó új emberrel jelent meg, akiket a régi munkahelyéről, az Óbudai Múzeumból hozott magával. Ezt azért lehetett bizalmatlanságnak érezni. Ahogy a beléptetőkártya bevezetését is sokan az ellenőrzés agresszív formájának tekintették. Mindazonáltal elég gyorsan világossá vált, hogy éppen innen, a Kiscelliből fúrják őt. Az előzményekről már ejtettünk szót.
Kiscelli Múzeum
– Igen, pont a Kiscelliben tört ki a botrány – folytatja Népessy Noémi. – Többen nem vették át a munkaköri leírást, érthető módon, és tudtuk, hogy ezek könnyen javítható hibák. De Rostás Péter ezen felbuzdulva újabb lehetőséget látott a támadásra, és elment Láng Orsolyához, a másik főigazgató-helyetteshez azzal, hogy fogjanak össze ellenem. Ez 2020 őszén történt. Kihívták az Aquincumi Múzeumba a kulturális főosztály vezetőjét, Nagyné Varga Melindát és a csapatából még egy-két embert, és előadták, hogy itt teljes káosz van, Noémi nem ura a helyzetnek, egzisztenciális válságba taszítja az intézményt, ki akarja nyírni az embereket, csináljon valamit a főváros.
– Azért meg lehetett volna nézni azokat a papírokat, hogy rendben vannak-e, mielőtt az amúgy is riadt munkavállalók kezébe nyomják.
– Ez igaz – nem vettük észre. De természetesen azonnal javítottuk, és elmondtam Varga Melindának, hogy szerintem mindjárt rendben lesz. Akkor ő megkérdezte, hogy Orsival hogy állunk – ez furcsa volt, mert nem tudtam semmit. Mondtam, hogy természetesen rendben van minden, nincsen köztünk vita. És körülbelül három nappal vagy egy héttel később egy rágalmakkal, hazug állításokkal színültig teli petíció született, és ezt a petíciót száztizenvalahány emberrel aláíratták. Benne volt, hogy én megszüntetem a múzeumot, tönkreteszem a munkavállalókat, olyan szervezeti egységet, olyan SzMSz-t találtam ki, ami ellehetetleníti a múzeum működését, gazdaságilag nem értek semmihez. Ezt a petíciót Karácsony Gergely átvette Láng Orsolyától, Rostás Pétertől, és a mai napig ez a bibliája, és ha valamit a BTM-mel kapcsolatban mondani kell, akkor azt mondja, hogy 111-en ellene voltak.
– Akkor sem kereste meg önt? Hogy számonkérje ezeket a vádakat?
– Nem – és bár többen próbáltak összehozni vele, mereven elzárkózott.
– Miért nem kérdezte meg régi barátját, Láng Orsolyát, hogy mi történt?
– Megkérdeztem.
– És mit mondott?
– Hogy nem tud semmiről.
– De ő is aláírta, nem?
– Azt nem tudom. Nem tudom, kik írták alá, csak a petíció szövegét láttam. Később olyan kollégák, akik gyűjtésben részt vettek, bocsánatkéréssel jöttek hozzám, hogy szégyellik magukat, de akkor ott egy burokban éltek.
A petíció után a főigazgató és a régészeti helyettes viszonya megroggyant, de – mint Népessy fogalmazott, „azt gondoltam, hogy ő a régészeti feladatellátásban teljesen rendben van”.
A már említett nyilatkozó szerint „a petíciót ők szövegezték, de saját maguk nem írták alá, azt a látszatot keltve, mintha egy „alulról jövő kezdeményezés” lenne (ezt szó szerint terjesztették is), az aláíratását pedig olyan beosztottakra bízták, akiket lojálisnak gondoltak”. Gondoltam, rákérdezek, honnan lehet ezt tudni, vagy megkérdezem az érintetteket, tényleg így volt-e – de végtére is tökmindegy: a petíció megvolt, az aláírók szintén.
Ás vagy bont
– Többen jelezték nekem, hogy valami nem stimmel a régészettel, és 2022 nyarán több régész megkeresett, hogy találkozzak dr. Kovács Katalinnal, aki a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeti osztályvezetője, és a Kulturális Örökség Szolgálat volt régészeti vezetője, és vizsgálja ki a területet. Beszéltünk néhányszor, és egy három hónapos szerződéssel megbíztam, hogy világítsa át a régészeti területet – folytatja Népessy. – Ez az átvilágítás záruljon egy jelentéssel, és amennyiben ezt követően ő is és én is úgy gondoljuk, hogy tudunk együtt dolgozni, és vállalja a régészeti főigazgató-helyettesi pozíciót, akkor őt fogom felterjeszteni Láng Orsolya lejáró pozíciójára a fővárosnak.
Így történt – az átvilágításról majd alább. Népessy megírta Varga Melindának, hogy készítse elő dr. Kovács Katalin főigazgató-helyettesi megbízatásának előterjesztését az Emberi Erőforrás Bizottság ülésére.
– Felhívott a Bősz Anett két-három nappal a bizottsági ülés előtt, és mondta, hogy minden rendben lesz, meg van beszélve, Kovács Katalint kinevezik. Ez egy csütörtöki napon történt, majd kedden az Emberi Erőforrás Bizottság nem tűzte napirendjére Kovács Katalin kinevezését. Megkérdeztem, hogy miért. Azt mondták, azért, mert így döntött a főpolgármester.
Aztán a következő hónapban sem tárgyaltak erről, és az utána következőkben sem. Ezért aztán a régészeti főigazgató-helyettesi pozíció a mai napig üres. Akárcsak a másik, az újkori főigazgató-helyettesi pozíció.
– Térjünk vissza az átvilágításra. Mi nem stimmelt a régészettel?
– Láng Orsolya teljeskörűen élvezte a bizalmamat a régészeti terület vonatkozásában. A beruházókkal való tárgyalástól, az árajánlat-szerződéskötés-teljesítésigazolásig mindenben. Mire a szerződések hozzám kerültek aláírásra, már minden le volt tárgyalva. Az általam elrendelt belső vizsgálat során volt egy meghallgatása, ahol elmondta, hogy a főigazgatót soha nem vonta be semmiféle döntés előkészítésébe, csak behozta a szerződést.
– De hát ön akkor is felelős azért, ami a szerződésben szerepel.
Aquincum
– Nem teljesen. Elmondom, hogy miért. A BTM-nek évente több száz régészeti szerződése van, ennek 98 százaléka megfigyelés, ami nem jár feltárással; építenek egy házat, kimegy egy technikus kolléga, megnézi, hogy nincs ott a földön-földben semmi, és az építtető ezért kifizeti a hatósági árat. És van néhány úgynevezett teljes felületű feltárás, mondjuk, egy nagy beruházásnál, akár itt a Várban, akár egy tornacsarnok vagy egy akkumulátorgyár építésénél. Ilyen szerződésből évente van 20-30 darab. Ebből választottunk ki a belső átvilágításnál hatot, amik 2019-22 között zajlottak. Aki nem szakmabeli, annak nem könnyű érteni a problémát, de megpróbálom elmagyarázni. A kulturális örökségvédelmi törvényben van két fogalom: a kézi földmunka és a régészeti bontómunka. Előbbi addig tart, míg leszedik a rengeteg földet, de nem nyúlnak a régészeti réteghez – ennek költsége a beruházót terheli. Amint elkezdődik a régészeti bontómunka, mert találnak valamit, az már a múzeum kötelezettsége. Ilyen alapon, ezzel a felosztással kötötték a szerződéseket nagyon régóta, egészen 2018-ig. Amikoris a két főigazgató közti interregnumban Láng Orsolya látta el a főigazgatói feladatokat, és ő megváltoztatta a szerződéskötési gyakorlatot. Mondok egy teoretikus példát: kötünk egy szerződést a kézi földmunkára 64 ezer forint/négyzetméter áron, 1000 négyzetméterre. Az építtető ezt befizeti a BTM-nek, és a múzeum ebből finanszírozza a régészeti bontómunkát. És mivel nekünk nincsenek kubikosaink, ezt egy szerződtetett alvállalkozó végzi el, akit a BTM kifizet. Ebben az időszakban viszont ez úgy zajlott, hogy az építtető végeztette a régészeti vezető által ajánlott alvállalkozóval a régészeti bontómunkát, aminek a költségét a múzeum levonta abból a pénzből, amit az építtetőnek be kellett volna fizetnie.
– Ha rendesen végezték el a munkát, akkor ez egy szimpla számviteli vagy könyvelési manővernek tűnik.
– Nem, ezen sok pénzt bukott a múzeum. Szúrópróbaszerűen választottunk ki hat szerződést, és azon 65 milliót buktunk.
Na, ettől kezdve nem értettem én sem a szisztémát, sem az anomáliát, noha többen is elmagyarázták. Annyi biztos és világos, hogy mindkét fázis az építtető-beruházó költsége, és az is világos, hogy alvállalkozókra van szükség, akiknek ki kell fizetni a munkabérét. Vagyis: az építtető-beruházó fizet a múzeumnak, a múzeum kifizeti az alvállalkozót. Illetve: ha a régészeti bontómunka a múzeum kötelezettsége, akkor maradnia kell nála valamennyi pénznek, hiszen a leletekkel van mindenféle feladat, ami a régészek szakértelmét kívánja, viszont pénzbe kerül.
Vagyis: a kézi földmunka olyan földmunka, ami nem régészeti szaktevékenység, és aminek a megvalósításáról a beruházó köteles gondoskodni. Ha ő ezt nem vállalja, akkor a múzeum végezteti el, a beruházó költségén. Ezzel szemben a régészeti bontómunka régészeti szaktevékenységnek minősül, és ezt a jogszabály szerint kizárólag a múzeum végezheti.
Szóval az egyik értelmezés szerint a pénz csak átfolyik a múzeumi könyvelésen, a másik szerint egy jelentős résznek maradnia kell a számlán. Idézhetnék ide rengeteg törvényi részletet meg paragrafust, a laikusnak akkor sem lesz világosabb a probléma.
Az viszont igen, hogy a főigazgató és a régészeti helyettes között nagyon megromlott a viszony.
– 2018 végén volt az első ilyen szerződés, amikor Láng Orsolya volt a főnök, és 2022 szeptemberéig így zajlott – mondja Népessy. – Akkor a Kovács Katalin által vezetett belső vizsgálat nyomán visszaállítottuk az eredeti konstrukciót. Közben Láng Orsolya mandátuma lejárt, mint mondtam, de Kovács Katalint nem tudtam kinevezni.
– Én nem vagyok jó hivatalnok, de szerintem a legfelső vezető mindenért felelős.
– A saját belső ellenőrzésen két jogász és a fővárosi revizori jelentés is azt mondta, hogy ez a szakmai vezetők felelőssége. A főváros ez ügyben egy dologgal vádolhat, és ezt meg is teszi: hogy nem működött megfelelően a belső kontrollrendszer. Amire azt mondom, hogy éppenhogy működött, hiszen amikor valaki rávilágított, hogy itt valami nem stimmel, azonnal belső vizsgálatot rendeltem el.
– Nyilván számon kérhetik, hogy miért nem jött rá korábban.
– Azt igen. De amint rájöttem, megtettem a megfelelő lépéseket. És: nem lehet engem úgy elmarasztalni ebben, hogy Láng Orsolyát, aki szakmailag felelős volt ezért, ne marasztalnák el.
2023 márciusában lejárt Láng Orsolya igazgatói kinevezése is. De az Aquincumi Múzeum honlapján azóta sem szerepel új igazgató neve.
– Mert nincsen. Karácsony Gergelytől kaptam egymás után három levelet, amikkel a munkáltatói jogkörömet korlátozta.
– Mivel indokolta?
– Azzal, hogy amíg a belső vizsgálat le nem zárul, és az nem tesz különféle megállapításokat, addig én a régészeti területen semmiféle munkaügyi döntést nem hozhatok.
Egy másik, név nélkül nyilatkozó régészeti munkatárs szerint is a tervezett SzMSz-átalakítással kezdődtek a konfliktusok. „Aztán fokozódott a feszültség, amikor 2022 őszén a főigazgató a fenntartó támogatásának hiányában nem tudta kinevezni az általa pályáztatás nélkül választott jelöltet a megüresedő főigazgató-helyettesi posztra. A jelöltet, Kovács Katalint végül az Ásatási Projektiroda vezetőjének nevezte ki, de ő az állítólag szóban rá testált „kiterjesztett jogkörök” alapján gyakorlatilag régészeti főigazgató-helyettesként működik. A főigazgató és ő folyamatos nyomás alatt tart sokunkat, ez a napi szakmai munkát folyamatosan ellehetetleníti, a kollegiális viszonyokat szétzilálta, és összességében fenyegető munkahelyi légkört teremtett.”
Vizsgál a Főváros
– A Főváros ugyanezt az ügyet vizsgálta?
– Kezdetben nem. A saját vizsgálatunknak idén március közepén lett vége, és ezzel párhuzamosan a főváros 2023. január-február fordulóján elindított egy belső ellenőrzési vizsgálatot más témában, ugyanis a BTM-en belülről névtelen, illetve megnevezett munkavállalók feljelentettek engem, hogy Kovács Katalin tavaly nyári megbízatása szabályszerűtlen volt, valamint hogy én olyan szoftvert üzemeltetek a számítógépen, ami másokat megfigyel, hogy Kovács Katalinnak nincsen megfelelő végzettsége, nem alkalmas a feladatra, stb. A főváros tulajdonképpen ezt, ennek a valóságtartalmát kezdte el vizsgálni. És ahogy haladt előre a vizsgálat, meghallgatták Kovács Katalint, és nyilván esett szó a régészeti feltárásokról, és ez szöget ütött a belső ellenőrök fejébe. Ezért aztán ezt a bejelentésekre alapuló vizsgálódást kiegészítették a régészeti tevékenység vizsgálatával. Kiválasztottak hat szerződést az ellenőrök, négyet ők maguk, kettőt pedig tőlünk kértek.
– És mire jutottak?
– Arra, hogy a szakmai vezetők jogszabályellenes, az örökségvédelmi törvénynek és egyéb törvényeknek ellentmondó, szabályszerűtlen gyakorlatot folytattak a régészeti feltárások ügyében.
– De hiszen a minap azt nyilatkozta Karácsony Gergely, hogy az ő belső ellenőrzésük semmilyen szabálytalanságot nem állapított meg. Ez a vizsgálat lezárult? És az ön tevékenységéről sem derült ki semmilyen szabályszegés?
– Kovács Katalin esetében meg kellett állapítani, hogy a bejelentések valóságtartalma csak részben volt igaz, mert valamelyik szerződésen a dátum tényleg el volt írva. Szóval a megállapítás úgy szólt, hogy a bejelentések valóságtartalma „nem teljes”. És a régészeti feladatellátásnál nagyjából ugyanaz volt.
– De ezek szerint ez nem lett nyilvános.
– Nem. Mi beküldtük a fővárosba a saját vizsgálatunkat, és kértük, hogy akkor ennek alapján a főpolgármester szüntesse meg a munkáltatói jog gyakorlásának korlátozását, és járuljon hozzá a döntéshozatalhoz, hogy én meg tudjam tenni a szükséges lépéseket. És erre semmiféle választ nem kaptunk március óta.
Bősz Anett főpolgármester-helyettes szerint hiába fejeződött be a Főváros vizsgálata, addig nem tekinthető véglegesnek, „míg nincs rajta a főjegyző pecsétje”. Hogy kitől és mitől függ, hogy a főjegyző mikor üti rá azt a bizonyos pecsétet, nem sikerült kiderítenem. Mindenesetre ez a mondat szerepel benne: „A Főpolgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztály által vizsgált feltárások esetében megállapítást nyert, hogy annak lebonyolítása, a feltárás befejezését követően a teljesítési igazolás összeállítása, a megjelölt munkafolyamatok dokumentálása az Áht., az Ávr., a Kötv., a Rendelet és a régészeti feltárás végzését szabályozó intézményi Ügymenettől, illetve egyéb belső szabályzat (Gazdálkodási Szabályzat) előírásaitól eltérően történt.”
BTM Vármúzeum
Ugyancsak Bősz Anett, valamint Nagyné Varga Melinda is megemlítette, hogy a BTM-nek nincsen hatályos, érvényes Szervezeti és Munkaügyi Szabályzata. Ennek elkészítése kétségtelenül a főigazgató feladata.
– Készült is számos, vagyis inkább számtalan változat, de a Főváros egyiket sem hagyta jóvá – mondja Népessy Noémi.
– Azt mondják, azért, mert nem elég konszenzusos.
– Nem tudom, ez pontosan mit jelent, mi igyekeztünk mindent beépíteni abból, amit a Főváros kért. De amíg ők nem bólintanak rá, valóban nem léphet hatályba. A centralizálás pedig, amit annyiszor felrónak nekem, azt jelentette, hogy bizonyos kisebb egységek – például a marketing vagy a sajtókapcsolat – közvetlenül a főigazgató alá tartozott volna, de természetesen a tagintézmények önállóságát nem csorbítottam, a főigazgató-helyettesek jogköre is változatlan maradt – csak éppen egy idő után nem volt főigazgató-helyettes. Erre a félreértésre alapozva ment számos feljelentés az önkormányzathoz, olyan hangulati tartalmakkal, amikkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni: hogy parancsuralmi rendszert tartok fönt, hogy az emberek félnek, és hasonlók, aztán ha ezeket elég sokszor ismételgetik, ez lesz a mantra a fővárosban is, a sajtóban is, anélkül, hogy bárki utánanézne, mi az alapja, van-e egyáltalán. Utoljára 2022 novemberében a BTM felső vezetése (kivéve Láng Orsolyát) teljes egyetértésben letett egy javaslatot Bősz Anett asztalára, amelyre a mai napig érdemi válasz nem érkezett, csak annyi, hogy nem támogatják.
Viszont a Főváros teljes egészében a főigazgató nyakába varrja a felelősséget azért, mert nincs hatályos SzMSz, miközben ők hátráltatják, hogy legyen. „Nem elég konszenzusos”, „nem elég kompromisszumos” – ezek meglehetősen homályos kifogások, konkrétumot viszont csak a munkatársaktól sikerült megtudnom, a fővárostól nem. Így aztán az az érzése támadhat az embernek, hogy szándékosan szabotálják a dolgot, pont azért, hogy még ezért is felelősségre lehessen vonni a főigazgatót. Akivel ugyebár – megismétlem – a munkáltatója a teljes hivatali ideje alatt nem volt hajlandó szóba állni, és kizárólag az ellenérdekelt féltől származó információk alapján intézkedett.
„Tényleg van nyugtalanság az intézményben – mondja egy kiscellis munkatárs. – Minden központosítást sugalló intézkedésben, mint például a kutatónapok engedélyeztetése, vagy bizonyos feladatok, jogkörök átcsoportosítása bevezetésekor különféle rapid, „egyéjszakás” történetek jutnak az ember eszébe, amikor a kormány egyik napról a másikra törvényeket hoz, vagy megváltoztatja egy intézmény státuszát. És az sem szül jó vért, amikor azt látjuk, hogy a volt főigazgató-helyettes, Rostás Péter máig azt a fizetést kapja, immár egyszerű munkatársként, amit akkor, és ami sokkal több, mint a miénk.”
– Megismétlem, talán érthetőbben, mert ez az egyik vád, amire bizonyítékot még senki sem hozott: a központosítás. Mivel az volt a dolgom, hogy legyen ez a múzeum egységes brand, hogy a marketing, a közönségkapcsolat legyen intézményi szinten kézben tartva, a szolgáltatói feladatokat valóban központosítottam volna. Legyen mindenütt sajtós vagy marketinges, de tartozzon egy központi egységhez, hogy tervezhető legyen ez a bizonyos brand. Semmi egyébhez nem nyúltam, és sosem szóltam bele abba, hogy ki mit kutat, hogy folyik a napi szakmai munka, ki milyen kiállítást szervez, ki min dolgozik. Ahogy egyetlen kutatónap-igényt sem utasítottunk el; azt azért tudni kell, hogy milyen feladathoz mennyi munkára vagy kutatónapra van szükség – ezt viszont nem én, hanem a szakmai vezető dönti el.
Nézzük tehát a tényeket: az intézményben jelenleg mindkét főigazgató-helyettesi pozíció üres; volt egy belső vizsgálat a régészeti területen, amely bizonyos hibákra, és a múzeumot ért anyagi veszteségre mutatott rá; zajlott egy vizsgálat a Fővárosnál is, amely ugyan más vonalon indult, de aztán a régészeti szerződések ügyére is kiterjedt; ez a vizsgálat praktikusan lezárult, a jelentés elkészült, de eredményének közzétételével a Főváros adós. A Főváros – ugyancsak Bősz Anett, a kulturális területért is felelős főpolgármester-helyettes szerint – számos feljelentést kapott a főigazgató, Népessy Noémi tevékenységével, pontosabban annak hangulati következményeivel kapcsolatban. És ugyanő kapott egy számos aláírással ellátott kérést a régészektől, hogy engedjék végre kinevezni Kovács Katalint, és oldják meg a valóban feszültséget keltő helyzetet, de erre a Fővárostól senki nem reagált. A BTM kollektív szerződésében szerepel, hogy a főigazgató-helyettesi pozícióra pályázatot kell kiírni – ezt Népessy nem tette meg. Karácsony Gergely, mint fentebb említettem, egy levélben támogatásáról biztosította őt abban az esetben, ha Rostás Pétert, az addigi főigazgató-helyettest nevezi ki, akkor pályázatot sem kellett volna kiírni.
Nem súrolja Shakespeare drámáit, de azért drámai, ami a BTM-ben történt. Még a szerepeket is ki lehet osztani. A számos beszélgetés alapján látható a nem hibátlan, vagyis hibázó, ámde rendes és jót akaró emberek csoportja – sajnálom például azt a konfliktust, ami a szakmájában végtelenül elhivatott Láng Orsolya és Népessy között keletkezett. Látok intrikust is, megvezetett főnököt is – de leginkább rengeteg problémát látok, ami valóban nyugtalanságot és feszültséget okozhat. A Budapest Galéria megoldatlan helyzete például – mert a Lajos utcai székhelyet, ugyebár, senki nem szeretné véglegesnek tekinteni; a szervezet modernizálása éppenhogy csak elkezdődött; a Vármúzeum rossz infrastrukturális állapotban, egy állami beruházás kellős közepén várja a sorsát. Ez utóbbira Bősz Anett egy állománygyűlésen annyit mondott, hogy 2026-ig biztos nem kell kiköltözniük a Várból – mondjuk, ez a mondat azért a költözést lebegteti. A Kiscelli Múzeum a dolgozók szerint is színültig tele van, a raktárakban egy gyufásdobozt sem lehet már leejteni, és az épület állaga borzalmas. Az Aquincumi Múzeum épülete és maga a romterület is „eszi a pénzt”; „képzelje el, a Lenkei utcában a kispesti textilgyár egy, a közművekről levágott épületén van egy raktárunk, ami folyamatosan ázik, pedig ott van a régészeti leletanyagunknak a nagy része”, mondja egy ott dolgozó.
A frissen kinevezett főigazgatónak, Csorba Lászlónak tehát lenne némi dolga azon kívül is, hogy afféle „Gut bácsiként” megsimogatja a nyugtalan munkatársak fejét, valamint gyorsan kinevezi főigazgató-helyettesnek Rostás Pétert (és/vagy azt, akit a Főváros ezen a poszton szeretne látni). Megírják közösen a mindenkinek tetsző SzMSz-t, a Főváros illetékesei megnyugodnak, hogy minden rendben van, a BTM pedig konkrét és átvitt értelemben is mállik tovább. A nyugtalanságot és feszültséget okozó valódi problémák ugyanis aligha tűrnek három évnyi halogatást.