A múlt héten a Revizor oldalán megjelent a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár kurátorainak válasza arra a kritikára, amely a múzeum Szárnyalás – Vol – Flight. Reigl Judit figurális festészete (írásunk itt) című kiállításáról hangzott el az m5 Kritika műsorában. A Műcsarnok vezetése a kurátoroknak és a Fővárosi Képtár művészettörténész-muzeológus közösségének címzett levelében elhatárolódott ugyan Gulyás Gábor esztéta és a műcsarnoki kiállítást kurátorasszisztensként jegyző Soós Éva megnyilatkozásaitól, levelük közléséhez azonban nem járult hozzá…
Reigl Judit 100. Reigl Judit és a második Párizsi Iskola
Röviddel ezután kaptuk kézhez Gulyás Gábor válaszát, melyet változtatás nélkül közlünk:
Megjegyzések Cserba Júlia, Gát János és Róka Enikő nyilvános reakciójához
Nincs közöm a Műcsarnokban látható Reigl-kiállításhoz – sem kurátorként, sem más módon. Jónéhány tárlatot rendeztem ott korábban, de az utolsót – Bukta Imre Másik Magyarország című kiállítását – több mint egy évtizede. Örülök, hogy Reigl Judit műveiből látható most egy tárlat, de amiatt szomorú vagyok, hogy nem a teljes Műcsarnokban, mert az életmű színvonala és nagysága ezt kívánta volna! Nem laudáltam azt a kiállítást, ahogyan arról sem beszéltem nyilvánosan, mit gondolok a berlini Neue Nationalgalerie és a Szépművészeti Múzeum tárlatáról. Nem vagyok kritikus. A Kiscelli Múzeum Szárnyalás című kiállításáról azért mondtam el a részleges véleményem, mert kérdeztek róla. Sajnálom, ha ez bárkinek rosszul esett, de ezúttal is a saját álláspontomat képviseltem.
Elhiszem, hogy volt a kiállítótérben valahol egy olyan annotációs tábla, amelyen szerepelt a kurátorok neve – én ezt nem találtam meg. Restellem, hogy így történt. Jónéhány táblaszöveget olvastam viszont, s azok némiképp felzaklattak. Ostoba kitalációnak tartom azt a felvetést, hogy a művész ötven évvel ezelőtt a Kiscelli templomterének hatására kezdett egy új projektjén dolgozni, mert tudhatjuk, hogy fizikailag ez nem volt lehetséges. Azt, hogy élete végén elment oda és úgy nyilatkozott, hogy szeretne ott kiállítást, én akkor sem tartanám fontos kijelentésnek, ha ez egy hivatkozható információ lenne – de nem az, mert pusztán egy műkereskedő állítja, hogy neki ezt mondta a művész négyszemközt. Akárhogy is történt, szerintem is remek adottságú a templomtér egy Reigl-tárlathoz! De idegesített, hogy a táblákon olvasható értelmezéseket rendre olyan idézetekkel kívánták alátámasztani, amelyek közül egy sem volt hivatkozott. Tizennégy ilyen citátumot számoltam össze – nem állítom, hogy mindegyik utólagos kitaláció, de azt igen, hogy hivatkozások nélküli közlésük alapvető szakmai hiba.
A kiállítás központi részét a Lepel – kódfejtés című sorozat munkái alkották. Olyan művek, amelyek egyik nagy retrospektív múzeumi Reigl-kiállításon sem voltak láthatóak. Elhiszem, hogy egy „alkalmi” francia műkereskedelmi galériában 1974-ben néhány napra a falra kerültek, de tudhatjuk, hogy eladni akkor nem sikerült belőlük s komoly kiállításon nem bukkantak fel. Mindaddig, míg a már említett – ezúttal kurátori szerepben feltűnt – műkereskedő, Gát János nem kezdett el velük „kereskedni”. Akkor, amikor az alkotó már nem tudta kontrollálni. Tudom, hogy Reigl Judit nagyon szigorú volt a saját munkáival – több száz művét megsemmisítette, mert nem volt elégedett velük. (Azért merem ezt az információt megosztani, mert nemcsak négyszemközt mondta, hanem egy-egy filmre vett beszélgetésünkben is.) Én azokat a munkákat tekintem Reigl-műveknek, amelyeket az alkotójuk is így tekintett. A Lepel-kódfejtés-sorozat lepedőit nem tartom annak. Nem tartom aggályosnak, ha mások erről másként gondolkodnak, de az én álláspontom ez. Ezért megdöbbentett, hogy ezekre épült a kiállítás. Komolytalannak találtam azt is, hogy a szakmai pályafutását bemutató szövegből kimaradtak a legnagyobb kiállításai, a katalógusok felsorolásából a nagy terjedelmű, a művész közreműködésével készült kötetei vagy az elismerései közül a Kossuth-díj. Miért?
Reigl Judit kivételes életművet hozott létre. Munkáinak java része jelentős múzeumok gyűjteményeit gazdagítja. Rossz érzés volt látni, hogy erre a kiállításra egyetlen múzeumból sem kölcsönöztek művet – olyan magángyűjtők alkotásait láthattuk, „akik nem kérték nevük feltüntetését”. Mellettük ott volt a Fonds de dotation Judit Reigl anyaga: azok az alkotások, amelyeket még nem sikerült gyűjteményben elhelyezni.
Mindig örülök, ha Reigl Judit munkáiból rendeznek kiállítást, de ennek a tárlatnak a szakmai színvonala némiképp elkeserített.
Gulyás Gábor
Végül pedig közreadjuk a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár kurátorainak rövid reflexióját erre, és a továbbiakban az ügyet lezártnak tekintjük:
Mivel Gulyás Gábor válasza a cikkünkben felsorakoztatott tényekre érdemben nem reagál, nem kívánunk levelére reflektálni. A közleményünkben sorolt adatokon kívül minden más elérhető volt a kiállításon, az ott közreadott hanganyagokban, a katalógusban, hozzáférhető a forrásokban, a francia, magyar és angol nyelvű szakirodalomban.
Cserba Júlia, Gát János, Róka Enikő