 Piet Mondrian |
A francia modern művészeti központ a formabontó művész mellett a holland avantgárd mozgalomnak is emléket állít, hiszen Mondrian kiragadhatatlan az európai avantgárd egyik legfontosabb állomását képező holland áramlatból – amelynek Theo Van Doesburg mellett az egyik fő teoretikusa, alapítótagja -, ahogy a De Stijl (stílus) jelenség nélkül is nehéz elképzelni Mondrian tevékenységét.
Az európai kultúrkincs szemlélgetése közben azonban bőven akad magyar szíveket megdobogtató pillanat: André Kertész legszebb Mondrian-portréi, a festő műtermének enteriőrje (amelyek utólag nagyban segítették a műterem rekonstrukcióját), pipája s szemüvege, pár párizsi csoportképe – remek korképe – számára külön részt alakítottak ki a tárlaton. Természetesen megtekinthető a mind közül leghíresebb darab, az 1926-ban készült, Mondriannál című kép is. A fotó a lakás-műterem bejáratát örökíti meg: egyfelől a karfás, falépcsős feljárat, a kép másik felében pedig a fal, a fogas (Zadkine kalapjával) és a vázában lévő művirág csendélete. Nyitás és zárás egyazon képen, mesteri szerkesztésben. A fotográfus, bevallása szerint, Mondrian művészetének lényegét kereste, tudatosan dolgozott: „Elmentem a (Piet Mondrian) lakásába és a képeken ösztönösen megpróbáltam megragadni festményeinek a lelkét. Ő egyszerűsít, egyszerűsít, egyszerűsít.” Kertész mértani pontossággal, sikerrel komponálta objektíve elé a Mondrian világát oly jól kifejező klisét.
A Centre Pompidou kiállításán egy másik magyar kortárssal, a huszonévesen Hollandiába vándorolt Huszár Vilmos (1884-1960) sokrétű alkotói tevékenységével is megismerkedhetünk: a három nagy egységre osztott tárlat első részében képeit látjuk, egy meglepően modern, robotformájú bábut, illetve annak mechanikus táncát, amelyet egy képernyő sugároz, valamint színes, festett üvegablakokat. Később, az utolsó termekben formatervezői munkái is megtekinhetőek.
 Mondrian egyik korai festménye |
A kiállítás első része egyébként a De Stijl csoport előtti időkről tudósít, a különböző egyéni kezdeményezéseket mutatja be, illetve azok kölcsönhatását. Világossá válik a látogató számára, hogy miként ért be, alakult a figuratív – gyakran naturalista, impresszionista, fauvista ihletésű – ábrázolás geometriai, letisztult formavilággá. Az érdekes példáknak köszönhetően észrevesszük a fa ágát s gyümölcsét a kubista periódusból való Mondrian-képeken, a táncoló alakokat Huszár Vilmos képén, a kontyos női fejet egy gyönyörű, Theo Van Doesburg tervezte üvegablakon. Utóbbi művésznek egy legelő tehénről készült különleges tanulmány-sorozata például nem csupán esztétikai, de remek pedagógiai példát is ad minderre: egy valósághűen ábrázolt, békésen legelő állatból néhány lépésben geometriai absztrakció lesz. Jól végigkövethető, ahogyan a vonalak fokozatosan kiegyenesednek, leegyszerűsödnek, megtisztul a részletektől a rajz, végül mértani formatömeggé alakul, melybe az előzetes ismeretek nélkül nehéz lenne tehenet belelátni.
A kiállítás középső részét Piet Mondrian tevékenységének szentelték a szervezők. Mondrian egyik kedvenc témája a faábrázolás: az itt-ott Van Gogh hatásáról tanúskodó ecsetkezeléssel készült fatanulmányok hullámzó ágai a kezdetről szólnak. Színviláguk még fauvista örökség. Az 1910-es évektől kezdve aztán fokozatosan horizontális és vertikális ovális vonalakká fejlődnek, egy ritmikus rendszert képeznek ugyanezek az ágak, majd kikopnak a színek, s a szürkés, drappos tónusok dominálnak. Megfosztatik a tárgy a cicomáktól, és az egyetemes harmóniára való törekvés részévé egyszerűsödik. Mintha a saját puritán gyökereit keresné bennük alkotójuk. Aki okul az expresszionizmusból és a pointillizmusból, majd túllép rajtuk, Cézanne-tól is sokat tanul, míg végül a kubizmus hatására, Braque és Picasso képeit látván kezdődik el valami egészen új – mégis, koherens módon logikus – a művészetében. Mondrian a kubistáktól és a De Stijl-tagoktól eltérően gyakorlatilag kiiktatja az emberi alakot a képeiből (egy-két női aktos kivételtől eltekintve). Az ún. tiszta valóság kifejezésére a végső eszköz és cél számára az absztrakció.
 Mondrian: Kompozíció vörössel, kékkel és fehérrel II., 1937 © Mondrian / Holtzman trust, coll. Centre Pompidou, RMN |
Állandó ihletője a környezet: a város, az épületek homlokzata már Párizsban, később Amerikában behatóan foglalkoztatja, hazájába való visszavonultsága idején pedig a tenger, a dűnék vagy a felhők hullámzó ritmusa gyakran visszatérő motívumai. A 20-as években festészete radikalizálódik, ekkor születik meg a jól ismert Mondrian-stílus: a három elsődleges szín, a kék, a piros és a sárga kisebb-nagyobb mezőket alkotnak, egymástól fekete csíkkal elválasztva, fehér, néha szürke mezők hozzáadásával (utóbbi három nem minősül színnek) – s mindez izgalmas ritmust, egyensúlyt alkot. A csoport által alkalmazott ún. neoplaszticizmus művészetszemléletének alapjait Mondrian egy 1926-os tanulmány-kiáltványban fekteti le. A primer- illetve nem színek alkalmazása fontos szempont benne – ahogyan az építészetben a fehér az üresség, a hiány jelzésére szolgál, a színek itt a tárgyak megjelenítéseként foghatóak fel. További neoplaszticista alapelv, hogy minden szimmetria kizártnak minősül, hiszen a színes, egyenlőtlen mezők egyenértékűek, ritmusuk pedig az arányukban rejlik.
A kiállításon izgalmas bútorok – pl. a dizájnos, híres Rietveld-fotel -, illetve a belsőépítészettől az urbanisztika felé forduló csoporttagok munkái, tervei, makettjei valamint különböző épületrekonstrukciók is megvizsgálhatóak. A kordokumentumok között sok a magyar kapcsolat: egy izgalmas Besnyő Éva-fotón, amely egy Charley Toorop festő lakásán töltött délutánt örökít meg, Bauer Marcell-szék áll; André Kertész első feleségének, a később sikeres fotográfus André Roginak (a Rózsi francia fonetikájú megfelelője) szép Mondrian-portréja 1937-ből; egy Moholy-Nagyhoz intézett Mondrian-levél és sok-sok Huszár Vilmos-mű, többek közt az eredeti, elhíresült De Stijl revüjének plakátterve látható, illetve betérhetünk a Gerrit Rietvelddel közösen tervezett Szín-Tér kompozíciójába, egy fehér, szigorúan a primer színekkel dekorált kisebb építménybe is. A holland művész rekonstruált párizsi műterme is végigjárható, a falak és a bútorzat Mondrian festményeinek térben való megjelenítései, kék, piros, sárga mezők borítják őket. A pipa a szemüvegekkel pedig, akárcsak a Kertész-képen, csendes túlélőként várakozik az asztalon.
A kiállítás 2011. március 21-ig látogatható.