![]() Orth Péter (Liliom) és Mészáros Blanka e.h. (Julika) |
Kecskeméten az első pillanatban látjuk, hogy Szász János rendezése ez; noha a díszlet és a jelmez Vereckei Rita munkája, a szürkés-fémes tér, közepén a mozgatható rozsdás-kopott, magas fallal rögtön elmeséli, hogy itt kevés helye lesz az idillnek. Pedig a díszlet többi eleme a vurstlit, pontosabban a körhintát idézi; onnan való a forgó „kehely”, a lovacska, a csónak. Jó kopott, lehasznált mindegyik.
Dallal indul az előadás (Szemenyei János zenéje), arról szól, hogy „kész, mindennek vége”. És előttünk terem egy csoportkép, annyira tágas, hogy még a jóravaló, de hoppon maradó asztalos két, alig emlegetett gyereke is ott van. Néznek szúrósan ránk – jaj, hogy minek előre elmesélni mindent…
A hintáslegényt Orth Péter játssza – az előadás elején inkább az imázst hozza, mint az eleven embert. Széles mozdulatok, mesterkélten hányaveti modor, szűkös intonáció – de még a csíkos felső is mintha egy megelevenedett szobrot mutatna. Julika és Marika az első jelenetükben ugyancsak rádolgoznak a „falusias” beszédre – aztán ez szerencsére elmarad. De még Muskátné is a forszírozottan ízléstelen kosztümjében is ezt a szándékolt, nyilván rendezői elrajzolást sugallja.
![]() Bognár Gyöngyvér (Muskátné) és Orth Péter (Liliom) |
Hát jó. Az ember rákészül egy „brutális” Liliomra, amely nyilván arról mesél majd, hogy „odalent” nincs szépség, hogy a nyomor megöli a szerelmet, hogy az életbe bele kell dögleni. Láttunk már ilyent is, rá lehet játszatni a kortársi jelenre – bár nem könnyű –, és Liliom munkanélküliségében fölfedezni a kapcsolódást.
De nem ez történik. Részint azért nem, mert Molnár darabja ennek azért ellene feszül (például azzal, hogy Liliom lehetne házmester, ha akarna lenni – s mégsem lehet, hogy ennyin múljon a dráma), másrészt azért nem, mert maga Szász is eltávolodik a saját kezdeti elképzelésétől (ha ugyan jól értem tetten, hogy volt ilyen), és a lehető leghagyományosabban levezényli a történetet.
A színészek is erre hajlanak. Orth Péter egy idő múlva rátalál a klisé mögött a figurára is, némiképp líraira, olykor gyerekesre veszi. Mészáros Blanka e.h. Julika szerepében a szikárságban véli megtalálni a szerep lényegét, ami viszont kevéssé áll összhangban azzal, amit mondanak róla. Némi lágyság és szín nem ártana az alaknak, s még csak ellent sem mondana annak a bizonyos belső tartásnak.
Hajdú Melinda Marija – a szögletes Húgó oldalán – igazi karriertörténetet jár végig, a kiscseléd étteremtulajdonosné lesz és ehhez idomul a viselkedése is, csak éppen minden lépcsőfokon új figurát hoz be, nem átalakítja, hanem újraírja a jellemét. A többi szereplő beéri egy-egy domináns jellemvonás megmutatásával – igaz, Molnár sem volt bőkezű velük.
![]() Orth Péter és Mészáros Blanka e.h. Forrás: port.hu Fotó: Wágner Csapó József |
A Liliom című darabnak immáron több évtizede van egy kanonizálódott dramaturgiai variánsa, Babarczy László nevéhez és a kaposvári színházhoz fűződik. Molnárnál a balul sikerült rablás után Liliom öngyilkos lesz, otthon, Julija karjaiban hal meg, majd a mennybe kerül, ahol kiszabják rá a méltó büntetést: tizenhat évi tisztítótűz. Utána egy napra visszatérhet a földre, hogy megmutassa, igazán megjavult, cselekedjen valami jót, és akkor eldől, menny vagy pokol lesz a lakhelye. Babarczy fölcserélt két jelenetet: miután Liliom leszúrja magát, mintegy lázálmában vizionálja a mennybéli jelenetet, az egynapi visszatérést, majd magához térve otthon, Juli karjában meghal.
Szász egy közbülső megoldást választott: megszakítja a haldoklási jelenetet, beilleszti a mennybéli bíróságot, a visszatérést, amikoris nem sikerül semmi jót tenni, csak megütni a saját gyerekét – és utána hal meg. Majdnem ugyanaz, de mégsem: mire eddig elérünk, már kihúnyt a kíváncsiság, vajon mi és mitől lesz másképp.
A közönség minderről nyilván mit sem tud. Megnézi a vége-tablót: megint ott áll minden szereplő és szúrósan mered ránk; s ha a néző úgy érzi, megkapta a tankönyvi Molnárt, a szerencsétlen sorsú hintáslegény és a szerelmes mindenescseléd lírai, szomorú-szép legendáját, nem fogja bánni, hogy az előadás rendezőt csak nyomokban tartalmaz.