Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

REMEK REMAKE

Mocskos zsaru – New Orleans utcáin
2010. márc. 10.
Werner Herzog Mocskos zsaruját megelőzte a rossz híre: Abel Ferrara már a forgatás alatt a pokolba kívánta 1992-es klasszikusának, a velejéig korrupt és gátlástalan, drogfüggő rendőr megváltástörténetének a remake-jét. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.

A hírek szerint Abel Ferrara dührohamot kapott, amikor hírét vette, hogy Werner Herzog szemet vetett egykori – a zseniális Harvey Keitel fémjelezte – kultfilmje forgatókönyvére. Herzog szerint azonban szó sincs remake-ről – még azt is tagadja, hogy egyáltalán látta volna az eredetit. S valóban, a most mozikba került Mocskos zsaruNew Orleans utcáin cselekménye és helyszíne is különbözik az eredetitől, annak ellenére, hogy a fő motívumokat – visszaélés a hatalommal, állandó drogozás, csalárd sportfogadás – megőrizte.

Nicolas Cage és Eva Mendes
Nicolas Cage és Eva Mendes

Herzog filmje egyfajta posztmodern film noir. Ezt a stílust eredetileg a ’30-as évek Amerikájának gazdasági depressziója illetve a győztes háborút követő kiábrándultság hívta életre: új keletű megjelenését – a mai helyzet ismeretében – aligha szükséges külön indokolni. A német rendező eredeti húzása abban áll, hogy New York helyett a Katrina-hurrikán sújtotta New Orleans-t választja helyszínnek: a film elején a szétázott, rohadó város impresszív képeivel teremti meg az egyetemes reménytelenség atmoszféráját. Vagyis a befolyásolhatatlan, váratlan és elemi erejű természeti katasztrófát alkalmazza a világ szétesésének metaforájaként.

Több mint ironikus, hogy a főhős – a megmentő zsaru pozíciójában szívesen tetszelgő – Terence McDonagh (Nicolas Cage) a történet elején azért szenved súlyos hátsérülést (s kap vele okot a későbbi gyógyszerfüggésre), mert kiszabadít egy szerencsétlen foglyot a cellájából, akit a betörő árvíz megfulladással fenyeget. Egy valódi erkölcsi tett lesz tehát a történet kiindulópontja, amely amúgy minden erkölcsi szabály, kulturális norma felbomlásáról és érvénytelenségről tudósít. Abel Ferrara 1992-ben nem tartotta szükségesnek, hogy motiválja az ő mocskos zsarujának a bűnbeesését – Herzog megteszi ezt, de nincs benne köszönet, mivel a gyógyszerfüggés épp olyan természeti csapásként éri Terence-t, mint a hurrikán a várost vagy a gazdasági összeomlás a világot. A drogok ellenére a gyilkosságot ügyesen felgöngyölítő rendőrnek és családjának erkölcsi megdicsőülése a film végén illúzió és hamis happy end, melyet a rendező felül is ír. Ez szenvtelen bevallása annak, hogy a széthulló világban a morális helytállás sem ér többet, mint egy tetszőlegesen be- vagy kiszerkeszthető rendezői panelbetét.

mocskos2

A csavaros, több szálon futó, jó ritmusban adagolt történet (az örökös fájdalommal küzdő Terence nem áll meg a legális drogoknál, ráadásul egyre többre és durvábbakra van szüksége, amiket rendőrként – hatalmával és lehetőségeivel visszaélve – meg is szerez; miközben gyilkossági ügyben nyomoz, bűnbandákkal és zsarolókkal kerül kapcsolatba, sötét ügyekbe és leszámolásokba keveredik) eleve látszatszerű: nem a cselekményen van a hangsúly, hanem az általuk megjelenített szétesett és kiszámíthatatlan környezeten. Terence McDonagh is szinte minden helyzetben másik arcát mutatja. Viccesen szánalmas, amikor a szinte négyzetcentiméterenként bekamerázott rendőrségi raktárban próbálja megtalálni az egyetlen láthatatlan utat a kábítószer kicsempészéséhez; bekattant őrült, amikor a nyakára küldött behajtók hullájába még egyszer belelövet, mondván: „a lelkük még táncol”; szelíd és békítő, amikor prostituált barátnőjét az alkoholista apjánál próbálja elrejteni. Cage szemmel láthatóan lubickol a gazdag szerepjátékban és nem megerőltető számára, hogy a régi sikeres karaktereit – az őrült Elvis-klónt (Veszett a világ) és a talajt vesztett lúzert (Las Vegas: végállomás) – összehozza Terence McDonagh alakjában.

A tökéletes kiábrándultság jegyében értelmezhetők az elgázolt krokodilok és asztalon nézegető iguanák is – bizarr célzásként Herzog szenvtelen, megfigyelő stratégiájára. Mint a minden apró részletre kíváncsi természetfilmes, aki közelről veszi szemügyre tárgyát, úgy tekint Herzog arra a rút, szellemtelenül pislogó, de sokszínű véglényre, akit embernek szokás nevezni. És ahogy a természetfilmek sem tartanak igényt erkölcsi ítéletünkre és nem állítanak világnézeti próbatétel elé, úgy Herzog Mocskos zsaruja sem kíván azonosulást és ítélkezést: bőven elég, ha puszta látványként, legfeljebb némi viszolygással élvezzük. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek