A Bélyegmúzeum kiállításának a célja persze nem azonos azzal az archiválási szándékkal, amely (többek között és magyar viszonylatban) Galántai György vagy Beke László tevékenységéhez fűződik, s ennek megfelelően a kommunikáció sem a mail art kifejezésre támaszkodik, hanem a gyűjtemény küldeményművészet (correspondence art) jellegét hangsúlyozza. Ugyanis amit itt látunk, az inkább játék és nem progresszió, mely utóbbinak az internet illetve az emailezés korában már nem a postaláda a legmegfelelőbb közege. Ez a mail már nem az a mail, még akkor sem, ha hagyományosan postai úton közlekedik, ami viszont nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megfogható, egyedinek számító művek keletkezzenek.

Az ős mail art-ból mára szinte csak a kedély maradt, hiszen egy ideje ezer csatorna köti össze a néhai elzárt és cenzúrázott Keletet az irigyelt, szabadságban tobzódó Nyugattal, arról nem is beszélve, hogy az idézett társadalmi jin-jang azóta sokat veszített varázsából. Pár évtizede azonban ez a vonal még lényeges része volt a mail artnak, mert általa nyílt a legkézenfekvőbb út az ellenőrizetlen kapcsolattartásra.  

Mert a mail art eredetileg egy határtalanul szabad és demokratikus művészi forma, melyet semmilyen elvárás nem rendszabályoz. Meghökkentő méretű tömegvonzása akkor vált világossá, amikor megalakultak az első küldeményművészeti intézmények (például a New York Correspondence School of Art), mely tény ugyanakkor a piac ellen lázadó műfaj egyidejű üzletszerűsítését is jelentette. Demokratizmusa pedig, vagyis, hogy alkotóként bárki, tehát az elismert művészektől kezdve egészen a perifériákig bárki részt vehet benne, egyfajta népművészet jelleget (is) kölcsönzött a mozgalomnak, ami mellesleg a Bélyegmúzeumban rendezett kiállítás összképén is meglátszik. A széles körű elterjedés annak is köszönhető, hogy a mű létrehozásához alig szükséges anyagi befektetés, hiszen elég hozzá bármilyen kisméretű papírnemű, amely alkalmas postai továbbításra. (Az eredeti mail art skálája gazdagabb ennél, a levélborítékon és a képeslapon kívül tárgya lehetett a távirat, a csomag, maga a bélyeg, vagy akár a stempli.)

A Bélyegmúzeum ötlete tehát önmagában kiváló, már csak azért is, mert az efféle újdonságokkal a múzeum kiaraszolhat abból az anonimitásból, ami a bélyegszakértők és rajongók körén kívül esők részéről övezi. A tárlat nem a műfaj honi hagyományait mutatja be (melynek szakértői ezt már több ízben megtették), hanem egy francia úriember, Michel Bohbot kollekcióját, ami úgy jött létre, hogy a gyűjtő a hajdani mail art hírnevének a farvizén komoly kis gyűjteményt küldöztetett magának össze kerek e világból, amelyből most Budapesten öt kontinens harmincöt országából származó, kettőszázötven darab boríték(féleség) szemrevételezhető. 

A képek forrása: Bélyegmúzeum

Az anyag szórakoztató és vegyes, dúsan keveredik benne a dilettáns az érdekessel, a helyi specifikum (távol-keleti és afrikai jellegzetességek) a franciás könnyedséggel, a sablonos rajzfilmes stíl a kecses kalligráfiával, a tolakodó képigény a jelzésértékűséggel, a meghökkentőnek szánt nagyot mondani akarás a giccshatárral. A témát illetően van, hogy a helyi társadalmi-politikai történések vagy a földrajzi-éghajlati adottságok kerülnek előtérbe, de bármi is a fő motívum, általában erősen érzékelhető az alkotó személyes, illetve környezeti kultúrájának vájt szemű, avagy kevésbé differenciált tükrözése. A sokféle náció között természetszerűleg uralkodnak a honfitársak, de érdekes módon magyar vonatkozásra is bukkanunk Nádler István küldeménye kapcsán. A „boríték” nem csaklapos papír lehet, van, aki komplett díszpárnát tervezett belőle, mások gyöngyös, köves fűzéssel testesítették. 

Aki még nem járt a Bélyegmúzeumban, annak a kiállítást eleve a helyszín miatt is érdemes felkeresni, mert a látogatót itt, az értékes apróságok tárolási-őrzési sajátosságai miatt a szokásos múzeumi belsőtől abszolút elütő berendezés fogadja. 

S meglehet, hogy a jó bornak nem kell a cégér, a filatelistáknak meg különösen nem, a Bélyegmúzeum újszerű kezdeményezése azért – nem Bohbot úr kedve, csak az egészséges önreklám miatt – feltűnőbb helyet is kaphatott volna a saját, múzeumi honlapon.