E parányi falu, a Föld lakossága egyre inkább érzi, hogy veszélyben az otthona. Egyre növekvő aggodalommal figyeli készleteinek kimerülését – és egyre fokozottabban tudatosul benne, hogy nem csak a fizikai tartalékok végesek. A szellemi kimerülés legalább olyan fenyegető. Szegő György szavait idézve: "Az egoista ember és az általa lakott bolygó párbaja, amelyet félreértések miatt vívnak, végzetessé válik."
Ahogyan a természetnek kiszolgáltatott ember az úgynevezett civilizáció előtti korokban a mágiához fordult, ha végképp elfogta a csüggedés és tehetetlenség, úgy a ma embere is homályosan sejti: semmiféle tudományos ökológia nem mentheti meg a pusztulástól. Visszafordul tehát a mágiához, és annak civilizált formájában, a művészetben bízva keresi a megváltást, megtisztulást. A kortárs művészet azonban túlnyomórészt kurátorok és galériák által irányított össznépi játék, ahol aki nyer, sokat nyer. Feledésbe merülni látszik a művészet eredeti funkciója: a kapcsolatfelvétel a transzcendens, kiismerhetetlen, sorsunkat irányító hatalom és a parányi emberke között.
A Föld azonban nem hagyja magát, élő szervezetként vészjeleket ad, segítségért kiált. Visszaköveteli magának a tiszteletet, ami nem mellesleg túlélésének egyetlen esélye. A hatvanas évek óta az erősödő ökológiai problémák okán művészek több csoportja keresi az aktuális és társadalmi értelemben is hasznos művészi kifejezés formáit. A természetművészek az ember és a természet közti harmónia újrateremtésére törekszenek.
 Bódvaszilas mellett |
A bódvaszilasi MagtArt program egyik létrehozója, a magyar Erőss István maga is e műfajban alkot, DLA-disszertációjának szövege 2011-ben Természetművészet címen könyv alakban is megjelent. E műben a viszonylag rövid múlttal bíró művészeti irányzat jellemzőit igyekszik felvázolni. „A művek az urbánus környezettől távol, általában természeti, esetleg falusi környezetben jönnek létre. Az így létrehozott ‘jel’ az adott táj specifikumát, egyedi jellegét erősíti, összefonódásuk megváltoztathatatlan, a mű nem tud létezni ezen a meghatározott környezeti kontextuson kívül. Az alkotás realizálásakor a művész az adott környezetben fellelhető természetes anyagokat használja, így az efemer jellegű munkákba már az alkotás pillanatában bele van kódolva egy bizonyos élettartam. Ebben az esetben nem érvényesül a konvencionális, örökkévalóságnak szánt műalkotás mítosza – az alkotás a természet ciklikus változásainak idejében létezik.” A természetművész szemléletéből következően kerüli a gépi technikát, kézi megmunkálással dolgozik, tiszteli a népművészetet, a nyugati kultúrán kívül eső művészetet, s nem emeli azt ki saját kontextusából. Célja, hogy harmonikus, mögöttes tartalommal rendelkező jelet hagyjon a természetben.
 Részletek a kiállításból |
A nyugati kortárs művészetben a természet a land arttal kezdődően jelenik meg, ettől fogva a természet már nem puszta ábrázolási motívum vagy háttéri kulissza, hanem a művészeti aktus helyszíne, tárgya és anyaga. A tiszteleten és a harmónián alapuló természetfelfogás a keleti világképnek mindig is sajátja volt. Semmivel össze nem hasonlítható hatású, ősidők óta létező „természetművészeti alkotás” a Japánban található Futami-ga-ura-i szent sziklapár, amely voltaképpen az ősi japán teremtéstörténetre emlékeztető jel. A tengerben álló két szomszédos sziklacsúcsot háncskötél köti össze, amelyet évente, rituális szertartás kíséretében kicserélnek. Kelet-Európa magatartása sem az amerikai land art alkotói gesztusával – ahol jobbára az embernek a természet fölötti uralkodási vágya érvényesül -, sem a heroikus nyugat-európaival nem rokon. A kelet-európai művészeket a „kis gesztus” alkotói magatartása jellemzi, amely nem változtatja meg alapvetően a helyet, csak kommentálja, értelmezi azt, lehetőséget teremtve arra, hogy új perspektívából nézzük. Ennek társadalmi okait – a szűk financiális lehetőségeket, a galériahálózat hiányát és a fojtogató politikai légkört – mindnyájan jól ismerjük.
A létrejött művek a grand art szempontjából nézve a mainstream ellenében születnek. Általában nem szállíthatók, így nem is mutathatók be a világ emblematikus múzeumi helyszínein, és kívül esnek a gyűjtők érdeklődésén. A jelenkor természetművészei egyszerre viszik tovább a keleti természetfelfogás filozófiáját és a nyugati gondolkodásban megfogalmazódott paradigmaváltás szükségességét. Ahogy Erőss István fogalmaz: „Céljaik érdekében hajlandók és nyitottak bárkivel kooperálni, sőt igénylik a társadalmi környezet együttműködését projektjeik megvalósulásában.”
Ehhez a nyitottsághoz és együttműködési szándékhoz társult partnerként az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, amely az Értékőrző magtárak – Műemlékek a turizmus szolgálatában című pályázati program keretében vállalta a bódvaszilasi volt uradalmi magtár épületének újrahasznosítását. Az egykori Torna vármegye jelentős részén elterülő Eszterházy-uradalom két, a XVIII. század végén épített magtára (a bódvaszilasi és a szádalmási épület) ökoturisztikai hasznosítása érdekében történő rekonstrukciójára nyertek mindösszesen 1.112.514 € pályázati támogatást együttműködésben a szádalmási (Szlovákia) ALMA-Centrummal, a Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretén belül. A közel 1500 m2-nyi területen egy közönségfogadó tér, állandó és időszakos kiállítások rendezésére alkalmas kiállítóterek, egy konferenciaterem, valamint a hosszabb programok résztvevőinek elhelyezésére szolgáló apartmanok kerültek kialakításra, a térség talán legnagyobb méretű közösségi terét hozva ezzel létre. A létrehozók kifejezett célja a térségben egy intenzíven működő közösségi központ létrehozása, amelyben a helyi lakosság munkához és szellemi munícióhoz juthat. Az építészeti produktum így a valós rehabilitáció, a kizökkent harmónia helyreállításának szolgálatába áll, összhangban a létesítményben kiállító művészek szándékával, a művek szellemiségével.
 Fotók: Zöldi Anna |
A Művészetek Magtárának nyitórendezvénye a MagtArt nemzetközi symposion, amelynek keretében megszületnek a Művészetek Magtára-gyűjtemény első darabjai. A programban résztvevő és alkotó művészek névsorának összeállításánál, az életkori és földrajzi arányosság megtartása mellett, lényeges szempont volt, hogy a lehetőségekhez képest e nem túl hosszú történettel rendelkező művészeti ág legnevesebb képviselői is meghívásra kerüljenek. A 2011. július 19. és augusztus 7. között Bódvaszilason megrendezésre kerülő eseményre sikerült a műfaj olyan „nagy klasszikusait” meghívni, mint az amerikai Alan Sonfist, a koreai Ko Seug-hyun, az iráni Ahmad Nadalian, a német Anke Mellin vagy a magyar Bukta Imre. Meghívást kaptak olyan szakmailag elismert, fiatalabb alkotók is, akiknek neve szintén jól cseng a művészeti szcénán, mint Liu Po-chun Tajvanból, Pál Péter Romániából és Erőss István Magyarországról. Mellettük jelen lesznek még a terület iránt érdeklődő, a hazai képzőművészeti mezőnyben már bizonyított fiatal művészek is: Balázs Péter (H), Pokorny Attila (RO), Szigeti Gábor Csongor (H), Takács Máté (H) és Tomas Gugyela (SL). A program kiemelt partnere a Magyar Természetművészek Szövetsége.
A Művészetek Magtára első kiállítása 2011. augusztus 7-én 17.00 órakor nyílik Bódvaszilason. Az új intézményt 2011. augusztus 17-én Dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára – a program fővédnöke avatja fel ünnepélyes keretek között. A rendezvényen Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár (NEFMI) is részt vesz.