Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SZÖVEGGYŰJTEMÉNY ELSZALADT ÉLETEKHEZ

Line Knutzon: Közeleg az idő / Nézőművészeti Kft. a Szkéné Színházban
2024. febr. 12.
nézőművészeti kft szkéné színház közeleg az idő revizoronline
A kusza történéseivel, távolított alakításaival helyenként legalább vicces előadásban Kovács Lehel rendezése a langyosan telő évek szürreális időélményét, üres foltjait sokkal inkább bosszantóan hozza létre, mintsem azt művészi értelemben lenne képes megmutatni. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.

Rebekka és Hilbert házasok, de időről időre felmerül köztük a válás gondolata, amivel épp úgy nem tudnak érdemben előrelépni, mint ahogy az egymáshoz való lagymatag újraközeledéssel sem. Rebekka volt férje nem biztos benne, hogy el akarja hagyni jelenlegi partnerét, Ingridet, akinek nem lehet gyereke, Ingrid pedig hol elmenekülne, hol maradna. A kétórásra ígért előadás végül is három órát tesz ki, de nemcsak nagyon hosszú az, ahogy a szereplők szakításon, együttélésen, megcsaláson, különváláson tépelődnek, hanem nagyon hosszúnak is érződik. Különösen az első felvonásra igaz ez, ahol szaggatott, kétszemélyes jelenetek ismétlődő paneljeiben látunk bele Rebekka és Hilbert válásra érett, dögunalmas házasságába. A második felvonásban aztán kibomlik az abszurd, de még ez is csak egy fokkal tudja hatékonyabban megragadni a figyelmet.

Rebekka szerepében Soltész Bözse réveteg tekintettel, közömbösen rácsodálkozó mimikával van jelen, mondatai még akkor is szelíden tétovának érződnek, amikor férjét sürgeti valamire. Nehéz bármilyen szándékot feltételezni róla, tojásmelegítőt horgol, úgy tűnik, ez elég is az élethez. Hilbert Katona László temperamentumosabb alakításában valamivel megfoghatóbb, egy frusztrált, nagyhangú és kisszerű figura: leginkább csak szexelni szeretne már végre egyet a feleségével, főleg, ha ezt a másik kezdeményezné. Az elvarázsolt feleség és a nála csak egy fokkal gyakorlatiasabb férj párosa kiegészítve a teljesen hibbantnak látszó volt férjjel és annak jelenlegi partnerével épp elég helyzetkomikumot tartogat ahhoz, hogy lehessen nevetgélni a kiüresedett kapcsolat, a passzív-agresszív vagdalkozás, az észrevétlen elidegenedésre való rácsodálkozás jól fogalmazott, ismerős mondatain. Ennek megvan a maga lassú folyású élvezeti értéke, de jól tömörített felvillantás helyett inkább olyan, mintha végig is kellene nézzük az eddigi ki tudja hány közösen eltöltött, homályba vesző évet.

Soltész Bözse csendesen szemlélődő játékához kiválóan passzol a volt férjet játszó Kovács Krisztián hasonlóan álmatag, minden konvencionalitást nélkülöző alakítása. John kimondottan csendes őrült benyomását kelti, miközben kötélhurokkal mászkál ide-oda, és azt dünnyögi, hogy már nem sokáig él, de ez is leginkább nyomasztóan érdektelen és még nyomasztóbb módon ráadásul feszült nevetésre is ingerel. Ingrid szerepében Földeáki Nóra inkább Katona László játékának elevenebb, realisztikusabb irányvonalához közelít. 

nézőművészeti kft szkéné színház közeleg az idő revizoronline

Soltész Bözse az előadásban

A háztartási alkalmazott Odát játszó Nagy Dóra stilizált, rigmusszerű, affektáló kommunikációjával, közönségre szegezett tekintetével, a mondatait kísérő, túlszexualizált koreográfiával nagyon elüt a többi szereplőtől. Felbukkanása előre megcsalást ígér minden erre való későbbi reflexió nélkül, előbb fenyegetően csábító, majd minden átmenet és magyarázat nélkül törődő, gondoskodó figura lesz, ő az egyetlen, aki érdekeltnek tűnik a házaspár gyerekeinek hogylétében. Ezeknek az ad hoc váltásoknak a mentén ő a legkevésbé követhető, leginkább feleslegesnek érződő szereplő is egyúttal. Pirityi Emese jelmeztervezésének viszont az egyik fénypontja Odán a szoknyaként viselt terített asztal. Jól illeszkednek a látszólag szokványos, mégis inadekvát érzetű jelmezek az előadás kuszaságához, Hilbert például minden magyarázat nélkül cserkészegyenruhában megy állásinterjúra.

A történetvezetéshez képest a látvány összességében nagyon is átgondolt benyomást kelt. Zöldy Z Gergely díszletét kevés, szimbolikus elem alkotja, szocreál beépített szekrényt idéző, élénkpiros bútorok, az ablakon túli háttérben már-már mesebeli a közeli mező képe. Akár a bezártságot is hozhatná, hogy a lakásba a szekrényen keresztül vezet az út. A szintúgy piros tévé képernyőjén elkezdődő, majd nem folytatódó jelenetintrók, a soron következő eseményeket megelőlegező animációk egyenesen azt az ígéretet teszik, hogy Kovács Lehel rendezése világos koncepciót követ, és hogy áttekinthető struktúrába ágyazódik a cselekmény, csak ki kell várni. De ez a sokat ígérő vizuális megoldás végül csak egy erősebb képet hoz: a képernyőn akváriumban úszó halak egy idő után megfulladnak. Az érintőleges játékmód azonban egyáltalán nem teremti meg ezt a fulladásérzetet. Nem fojtogató, nem is feszült, inkább lélekölő ez az egyhelyben toporgó közeg az ismétlődő mondatokkal és helyzetekkel, a zavaros események pedig kellemetlen kontrasztba kerülnek a fizikai tér rendezettségével.

A második felvonás élesen elválik az elsőtől, az addigi zavaros történések, logikai ugrások átadják a helyüket az igazi abszurdnak. Nem egyértelmű, hogy ezt a rendezés szimbolikusan, látomásként vagy realitásként akarja tálalni, de nem is üt be a horrorisztikus-szürreális őrület. Hilbert a második felvonásban már egyenesen bántalmazóvá válik; az például, ahogy Rebekkát hibáztatja még azért is, mert hagyta, hogy az éremgyűjtés legyen a hobbija, részben komikusan abszurd, részben akár az agresszió realisztikus megjelenítése is lehet kettejük elfajult viszonyában, de valójában ez nem tud hatást kelteni a pillanatnyi humoron túl. Ahogyan nincs jelentősége annak, hogy gázlángozik, úgy az sem különösebben megérintő, amikor ez már fizikai fenyegetésig, életveszélyes agresszióig fokozódik.

nézőművészeti kft szkéné színház közeleg az idő revizoronline

Katona László és Soltész Bözse. Fotók: Mészáros Csaba. A képek forrása: Szkéné Színház

Gazsó György alakítása tűnik itt a legeltaláltabbnak a saját szülein túlöregedett, ötvenöt éves kislány, Knuttebarn szerepében. Megkönnyíti persze a dolgát, hogy férfiként kislányt látszik, ez önmagában is egyértelműen eltávolítja az előadást a valóságtól, de a színészi játék valóban szarkasztikus kislányosságot, gyermetegséget visz a szerepbe anélkül, hogy túlzásba vinné, pontos mértéktartással, jelzésértékűen bánik ezekkel a jegyekkel, és ugyanígy cseppenként adagolja a baljóslatúságot is. Szórakoztató és egyúttal feszültségkeltő a jelenléte, már-már úgy tűnik, általa mégis tétet tud kapni az előadás.

Egészét tekintve egyszerűen nem elég koherens ez a világ, és még az abszurd is igényelne valamiféle belső szabályrendszert, sajátos kiszámíthatóságot ahhoz, hogy legyen jelentősége, meggyőző ereje a történéseknek. Nevettetnek ugyan a komikus párbeszédek és kezdettől nyomaszt a gongként megszólaló dübörgés, de nem érthető, hogy mit is határolnak ezek a gongok, hogy időbeli ugrások történnek vagy alternatív valóságok következnek gyors egymásutánban az előadás kezdetétől indulva. Rövidebb távokon fel tud épülni a feszültség, de egyedül akkor tűnik úgy, hogy valami a szereplőkben is történik, amikor egymásra licitálva igyekeznek felidézni a tudtuk szerint még meg sem történt eseményeket, hogy csökkentsék a szenvedést, amit az elpazarolt, észrevétlenül elmúlt életük kelt bennük.

A darabban nagyon jó szövegek hangzanak el a válásról, a házasságról, a gyerekvállalásról és egyáltalán az időről, de a párbeszédek, monológok nem állnak össze, és a lassú folyású házassági komédiát követő, tét nélküli abszurd összességében egy színpadi eseményekkel inkább csak illusztrált, frusztráló szöveggyűjtemény benyomását kelti.

Az előadás adatlapja a Szkéné Színház honlapján itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek