Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Krízis és karnevál. Hamvas Béla emlékezete
2010. jan. 1.
Kemény Katalin személyes visszaemlékezésével és sok szempontból szimptomatikus helyzetjelentésével zárul a Hamvas-életmű irodalom- és eszmetörténeti recepcióját bemutató Krízis és karnevál című kötet. GERE ZSOLT KRITIKÁJA.

Mi az oka annak, hogy ezek a Hamvasba kapaszkodó, legtöbbször rátapadt, javarészt ifjú emberek mindegyike valahogy félbemaradt, megrekedt […] egyikük sem juthatott olyan helyzetbe, hogy amit Hamvastól kaptak, annak a gyakorlatban is megpróbáljanak érvényt szerezni?” – teszi fel a kérdést Kemény Katalin a férj és szerzőtárs sokszor hangsúlyozott kulturális peremhelyzetével, életsorsával szokatlanul szorosan, olykor már-már fullasztóan összefonódott, de végre nagyrészt nyomtatásban is olvasható hagyatékával kapcsolatban. S nem is a kérdésre adható válaszok, hanem a kérdésfeltevés iránya, ténye az, ami szimptomatikusnak mondható: az életmű esszéanyaga, szépirodalmi termése is magában hordozza az olvasói válaszadás, a dialógus szinte etikai kényszerét, mégpedig a hazai olvasáskultúra, a műfaji beidegződések és elvárások számára váratlanul és manapság is meghökkentően radikálisan.

kriziseskarnevel

A nyomtatott, s a jelen kötetbe gyűjtött tanulmányokban szórtabban, szerzőktől függően, de többnyire nyelvi szinten is kimutatható ennek a radikális alapállásnak és a hivatkozott szellemi háttérnek a következménye – a kultikus, filológiai, hatástörténeti kérdésekkel alig vagy egyáltalán nem foglalkozó megközelítések között épp ezért hat megdöbbentően egy-egy nem ideológiai jellegű kitétel, vizsgálati szempont. Mert amíg például a Szőcs Géza verséhez fűzött, a közhiedelmet példázó szerzői lábjegyzet szerint Hamvas Béla anyanyelvükön beszélgethetett volna Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-ce-vel, Shakespeare-rel (107.o.), egy későbbi szövegből megtudható, hogy Hamvas Konfuciuszról írott esszéjének legjobb mondataimagyar nyelven – szó szerint megtalálhatóak” (242.o.) Lin Yutang Mi, kínaiak (Révai, 1939) című könyvében. A látszólag apró, s nyilván nem az általánosítást szolgáló példa is azt az évtizedekig húzódó, átmeneti helyzetet jelképezheti, amelyben – a művek körül is feszültséget keltve – a befogadó a kulturális mintázat hiánya miatt nem tudott egyértelműen dönteni arról, hogy a szövegek szerzőjét filozófusnak, tanítómesternek vagy szépírónak tekintse. Kemény Katalin konklúziója szerint „Hamvas Béla és a tanítványok viszonya beszédes példája a félbeavatásnak”, a „lelki restséget szülő hitetlenség megrettent a döntő mozdulattól, az átlépéstől”. (262-263.o.) Ez a hitelesség erejével, tudásával tett kijelentés egyértelműen a szakralitás, illetve a befogadói oldal (alkalmatlan) szerepére helyezi a hangsúlyt Hamvas Béla munkásságával kapcsolatban. A szerző-, illetve szövegfelfogásnak ez a magyar irodalmi életben ugyan nem egyedülálló, de tartósan sohasem tapasztalt megnyilvánulása párhuzamosan indukált neuralgikus-elutasító és kritikátlan hitté váló attitűdöket.

Egy efféle válogatás feladata nem a kialakult szakmai helyzet értékelése, hanem – ahogy a rövid lezárásban Ambrus Lajos, a kötet összeállítója, szerkesztője írja – a „korrekt dokumentáció” (267.o). A lehetőségekhez képest műfaji, szemléleti előítéletek nélkül, a terjedelmi lehetőségekhez igazodva. A kötet ennek a koncepciónak megfelelően, s a kihagyások, rövidítések, szerkesztői kísérő jegyzetek mellőzése miatt, az Emlékezet sorozat korábbi darabjaihoz hasonlóan elsősorban nem a szakmai, hanem az olvasmányélménnyel rendelkező, a befogadáshoz tájékozódási pontokat kereső közönséget célozza meg.

A keretet adó életrajzi bevezetőben kaptak helyet Hamvas Béla kéziratból közölt naplójegyzetei, levelei, Dúl Antal pályaképet feldolgozó tanulmánya, Keken András temetési beszéde, illetve a kapcsolat, a hatás jelentőségét alig érzékeltető módon Weöres Sándor Merülő Saturnus című verse. A további, tematikus csoportokba rendezett fejezetek – a címnek megfelelően – Hamvas központi fogalmai, a krízis, egység, hagyomány, láthatatlan történet, vagyis az esszék és a szépirodalmi főmű, a Karnevál köré rendeződnek. Az olyan kanonikussá vált szövegeken kívül, mint például Balassa Péternek a Hamvas beszédmódját vizsgáló, számos zárójeles megjegyzésével a kutatás jövőbeli feladatait kijelölő munkája, vagy Földényi F. László erős és határozott kritikát megfogalmazó esszéje, Dúl Antalnak az életmű ideológiai hátterét, eredőit tárgyaló tanulmánya, a kötet látszólag csupán gesztusértékű, érzelmi viszonyulást kifejező írásokat is közöl. Ezek között figyelemre méltó Nemes Nagy Ágnesnek a Hamvas stílusát, mondatainak zavaró többértelműségét kifogásoló jegyzete (Filozófia és jó modor), Határ Győző indulatos, a Bor filozófiáját  „ökörséggyűjteménynek”, szerzőjét pedig „két évezreddel elkésett, neoplatonikus ködevő”-nek (240.o.) nevező pamfletje.

A kötet meglepő, már említett hiányossága, hogy a Hamvas-életművel szoros kapcsolatban lévő, köztudottan hatása alatt is alkotó Weöres Sándor csupán egyetlen (T. S. Eliotnak ajánlott) művel szerepel, holott a levelezésből is lehetett volna anyagot beemelni. Egyáltalán nem találhatja meg az olvasó továbbá a Hamvassal a Sziget-kört alapító Kerényi Károlyt a kötetben. És részleteiben sem olvasható az a szinte mindenütt említett Lukács György kritika, amely a Kemény Katalinnal közösen írott Forradalom a művészetben című könyv bírálatán keresztül nemet mondott Hamvas Béla jelenlétére a magyar szellemi életben. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek