Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KŐOROSZLÁN, KECSKEBŐR

Könnyűzene, Világzene / Nyár a Lánchídon
2009. júl. 15.
A Duna két partja közt kézműves-és tócsniárusok feszülnek. Gyomor tágul, arc rándul, pénztárca apad, bámész rácsodálkozással merülünk a lakosait és idegenjeit négy hétvégén keresztül felsorakoztató fesztivál-gyáros város mobil portréjába, miközben szól a zene. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA ÍRÁSA.

A Kutya Vacsorája
A Kutya Vacsorája

Bár az idei lánchídi nyár jóval rövidebb a 2008-asnál, a büfék, a tavalyi hendméd-szappan standok, furulyák, bőrtáskák, mézesbödönkék – amiből számomra ezúttal sem lesz vásárfia – a régiek. Olvad a színes vatta- meg krumplicukor, a törökméz, meg olvad a sok ismeretlen arc is újra, egybe, hídfőtől hídfőig, oroszlántól oroszlánig.

A Pesti Brodway I-II. és a Budapesti Búcsú után a július 11-12-i hétvégén a könnyűzene és a világzene osztozott a Lánchídon a fővárosban ragadtak szórakoztatására.

Szombaton ismert és kevésbé ismert hazai zenekarok – Nicoicmus, Suburban Neon, Pribojszki Mátyás Band, After Crying, ’round nine, A Kutya Vacsorája, Kingston Cruisers, Pannonia Allstars Ska Orchestra – előadásában jazz és blues keveredett funkyval, raggával, skaval és komikus felkonfokkal. Ez utóbbi terén Varga Líviusz (Quimby, A Kutya vacsorája) remekelt,  lekörözve a kevésbé rutinos frontembereket, amiért a magyarul értő, nagy melegtől és sörtől-bortól tompuló tömeg nem lehetett eléggé hálás. Szellemes átkötők nélkül egyetlen koncert is kibírhatatlanul hosszúnak tűnik, hát még egy délután kezdődő és estig kitartó, egymásba harapó sorozat. Hacsak nincs mellettünk egy barát, aki folyton kérdez. Olasz lévén, például arról, hogyan csinálják – és főleg miért – ezt a sok-sok, össznépi evős-ivós-zenélős fesztivált a magyarok. Persze, Olaszországban is vannak szabadtéri népünnepélyek, de Budapesten mintha legalább kettő jutna belőlük minden napra. Üzlet és haszon? A megmutatkozás vágya? Kultúrmisszió?! Ezen töprengtünk, ő a messziről jött ember lazaságával, én a bennszülött válaszkereső önkritikájával. Az együttesek meg csak zenéltek-zenéltek, a klubokat évközben egyébként kevésbé látogató lánchídi közönségüknek (is).

Brass in the Five
Brass in the Five

Másnap tovább vadásztam valami olyasmi után, ami személyessé tud lenni, ami nem csak háttérzajként szolgál a sörcsap ütötte, fülnek kedves neszekhez, de kiszól a mütyürárusok és a színtelen-szagtalan hakni-előadások forgatagából, ami „hazai” és „mai.” A „kis színpados” budai oldalon a Transylvanian Moonwalk, a Técsői Banda, a Tűz Lángja és Zuboly koncertje követte egymást, a „nagyszínpados” pestin pedig a Brass in the Five, az Eugenia Zenekar, a Fabula Rasa, Ferenczy György és a Rackajam s a Kerekes Banda társította a „világzene” jegyében a különböző műfajokat. Kétszer ragadtam a budai, egyszer a pesti oroszlánoknál.

A Técsői Banda olyan helyet, olyan időt képes színpadra varázsolni, ami van is, meg nincs is. Három zenész játszik máramarosi ruszin zenét, román, cigány, magyar, zsidó és orosz dallamok keverednek furcsa, „csujjogó” hangot adó levélsíp (az alsó fogsor és az íny közé szorított műanyag lapocska) kísérettel. Játékuk tiszta és pózmentes.

Fabula Rasa. Forrás: fesztiválközpont. Fotó: Gaál Márton
Fabula Rasa. Fotó: Gaál Márton (Forrás: Fesztiválközpont)

Másodszor a Rackajam állított meg. Nemcsak azért, mert Ferenczy György egy „Argentínában is ismert, nagyon huncut Petőfi-verset” konferált fel épp, majd saját viccén olyan kedélyesen nevetett, hogy bűn lett volna nem vele tartani a mókában, hanem, mert bőséggel áramlott a táncra ingerlő elevenség a színpadról.

De még ennél is jobban áramlott mindenféle jó-ság a késő esti Zuboly-koncerten. A Zuboly elképesztő. Ezek a zenészek elvetemült-hivatott városi énekmondók, nincs olyan számuk, ami ne találna telibe. Úgy mixelnek egybe operát, operettet, popdalt, magyar népdalt, reppet, hiphopot, jazzt, mintha azok születésüktől együtt ringtak volna a bölcsőben. Az eredmény groteszk, hűen mai hang. Döbbenetes élmény Chris Isaak érzelmes-érzelgős Wicked Game-jének és az Indulj el egy úton kezdetű népdalunk kereszteződéséből új identitást nyerő Másfél millió tépés Magyarországon címet viselő nóta, s a Lambadába szövődő szegény, egyedül háló szolgalegény siráma egy kis barátokközt-tel. Előkerül egy (talán) kecskebőr-duda, amitől Ágoston Béla különösen autentikussá szépül. Így igazul a Zuboly koncertzáró városi folklór-mondata: „Ne fürdjééé’ le! – Szégyellem, de kellesz piszkosul.”

(És a kőoroszlán felfalta a kecskét.)

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek