„Egy nőalak szürke kontúrja a kora hajnali kék derengésben. Ahogy az ég egyre világosabbá válik, az alak az ellenfényben egyre feketébb” – visszatérő kép ez Kiss Judit Ágnes új, immár harmadik regényében, melynek címe már ezt a jelenetet előlegezi, magában a műben pedig kilencszer fordul elő. Ott van a narráció legfontosabb pontjain is, az indításkor, a záráskor, a háromrészes mű egységeinek a végén. E titokzatos nőalakot a főszereplő félig még gyerekként, Gigiként álmodja meg, hogy aztán a hol Ginának, hol Vaginának, hol Dzsinának szólított bakfis filmet képzelegjen a jelenet köré, majd pedig az egyetemista Reginából (a „királynőből”) Regivé visszavedlő asszony rádöbbenjen: ez a nőalak ő maga. Ekkor már negyvenéves, s másodszor kezdi újra az életét. Reményei szerint ezentúl maga is alakítja, maga rendelkezik testével és lelkével. Sem egy patriarchális rendet sulykoló kisegyház, sem egy rabosító házasság, sem egy megalkuvó anya példája nem tarthatja vissza ettől.
Hogy tényleg így lesz-e, és nem járja újra a kishitűség, önhibáztatás, függés és az erőszak eltűrésének balvégzetű köreit, nem tudhatja sem ő, sem az olvasó. Bár reményre jogosít egy levél, s az, hogy látjuk, Regina a kegyetlen válási hercehurcák nyomán szembesül azzal, miért is volt törvényszerű, ami vele történt, „miért nem történhetett másképp”.
Az Egy nőalak szürke kontúrja a maga sors- és személyiségtörténetével erre a kérdésre ad választ. Nincs szó teljes életút-rajzról, két szakaszt emel ki a könyv Gina-Regina életéből, a kamaszkor négy és a felnőttkor tíz-tizenkét évét, a többi életszakasz fontos történéseit emlékképek (filmes flashbackek), illetve a harmadik rész levelei idézik fel. A bakfiskort egy harmadik személyű narrátor beszéli el, aki azonban gyanúsan sokat tud Gináról, ismeri az érzéseit, gondolatait, ennek ellenére szenvtelenül, tárgyilagosan fogalmaz. Az élettörténetet filmes jelenetekbe helyezi, nem véletlenül kapja ez a rész a Forgatókönyv címet. Mikor aztán arról olvasunk, hogy Gina „óvodás kora óta úgy nézte kívülről mindazt, ami történik vele, mintha kamerán keresztül tenné”, gyanakszunk, Gina forgatókönyvéről lehet itt szó, ő beszél a serdüléséről, de olyasfajta idegenséggel, mintha nem is lenne köze önmagához. A kamaszodó lány valóban nem vállalja a maga érzéseit, nem érzi magáénak a testét, nem védi önmagát. Alkalmazkodik, idomul, mert erre szocializálódott. Anyja sokáig egyedül nevelte, s ez alatt elérte, hogy kislánya ne okozzon gondot neki: ne sírjon, ne akaratoskodjon, otthon segítsen, az iskolában kitűnőre teljesítsen, egyébként pedig hallgasson. Arról kiváltképp, hogy az időközben támadt nevelőapa, „a Gyuszi” fogdozza, erőszakolgatja. Így történhet meg az a látszólagos képtelenség, hogy a tizenkét éves Gina érez bűntudatot, szégyent amiatt, hogy „szexet csinált a Gyuszinak”.
Az anya egy idő után gondoskodik ugyan a lánya eltávolításáról, városi gimnáziumba és kollégiumba adja, de ünnepekre, nyári szünetekre mégiscsak haza kell mennie. S Gina nem mondhat nemet, miután Gyuszi az anyát is megzsarolja. És nem mond nemet a fiúknak sem. A gimiben azt várják tőle, hogy szorgalmas legyen, a koleszban azt, hogy a hétvégi bulikon ne játssza a mimózát. Rendre teljesít, miközben egyre szétesőbb, kontúrtalanabb. Előbb ugyan népszerű, de utóbb pária lesz, akiről az híresztelik, mindenki megkaphatja. Vagina lesz a csúfneve, pedig a szexualitásban élvezetet nem lel, azt csak eltűri, és nem érti, „miért forog az egész világ a körül a pár perc körül, aminek hörgés és sűrű ragacsos folyadék a vége”. A szerelmet élesen elválasztja a „lefekvéstől”.
Az egyre elviselhetetlenebbé váló otthoni és kollégiumi közegből a hívővé válás révén szabadul. Két konkrét segítője is lesz: kollégiumi barátja, Süti, illetve a karizmatikus (mert nagy empátiával rendelkező) amerikai hittérítő, Gabriela. Utóbbi anyáskodón magához fogadja, s gondoskodik Gina továbbtanulásáról is. Úgy tűnik, a lány megtalálja a maga útját, ám az igazodás kényszere letéríti. Gabriela hazatértével az Isteni Szeretet Gyülekezetének a szabályai alá rendelődik, s bár önálló egzisztenciát alakít ki (fordít, tolmácsol, nyelvórákat ad és lakást bérel), férjhez menetelekor a gyülekezet fundamentalista szellemében („az asszonynak a feje a férfi”) kiszolgáltatja magát gyülekezetbeli párjának.
A jegyességről és a házasság tíz évéről a második részben olvashatunk. Ez a Terápia címet viseli, s benne Regina már én-elbeszélőként szólal meg, mint aki azonos lett önmagával. Nem csoda, ezt a vallomásos önvizsgálatot már jóval a férje elhagyása után írta, pszichoterápiás beszélgetések nyomán. Benne azt vizsgálja, miért válhatott egy abuzív kapcsolat foglyává, miért nem tudott ellenállni.
Nagyon izgalmas végigkövetni, milyen észrevehetetlenül lehet belecsúszni az áldozat szerepébe, ha kicsit is bűntudatos és bizonytalan valaki, a hite pedig az alárendelődést írja elő. S megdöbbentő, mennyire könnyen eljuthat egy rajongó, kényeztető vőlegény a lekicsinylő, hibáztató, a felesége testét saját tulajdonaként használó férj pozíciójába, hogy aztán a hatalmi játszmák sikerétől felbuzdulva totálissá tegye uralmát a családban: eltiltsa nejét a munkavállalástól, ismerőseitől, elvegye lakáskulcsát, pofozza, rángassa, lökdösse, ordítozzon vele, a feleségnevelést pedig apai gondoskodással tetőzze – verje óvodáskorú gyermeküket. Apró lépésekben, nüansznyi elmozdulásokban változik a két ember viszonya, s lesz egyre félelmetesebb az áldozat számára, miközben a bántalmazó sem lesz boldog, retteg, hogy uralma elvész, s mindent megtesz hatalma bebiztosításáért. Így nincs sok esély arra, hogy valaki egyedül el tudna menekülni egy bántalmazó kapcsolatból. Reginának a második próbálkozása, szökése férjétől csak azért sikerülhetett, mert „egy rendes, előkészített télak volt”.
A regény harmadik része mások nézőpontjából nyújt rálátást Regina házasságára és válására. A Hozzászólások címszó alatt hat darab levelet találunk különböző időpontokból. Közös bennük, hogy mindegyik Reginához íródott azután, hogy védett házba szökött gyermekével. A levélírók részint megerősítik Reginát a menekülésben, részint megkérdőjelezik szökése jogosságát, részint jelzik, van út a jövőbe.
A legfélelmetesebb és a leggusztustalanabb levél a férjé, aki sokféle módon próbálja megzsarolni feleségét. Kiábrándító az anya szemrehányó levele is, aki érezhetően veje pártját fogja: bagatellizálja a férj ütlegeit, s úgy tekint lánya menekülésére, mint aki „jó dolgában nem tudja, mit csinál”. Hisz még dolgoznia se kellett, eltartották! Ő annak ellenére védi a férfiuralmat, hogy maga is megszenvedte.
Két levél Regina segítőitől, szökésének előkészítőitől származik. Eszteré még a válási procedúrák közepette íródott, és kitartásra buzdítja Reginát: ne ijedjen meg férje ármányaitól! Tájékoztatja a per állásáról, biztató híreket közöl, s jelzi látogatása időpontját. Andrea gratuláló levele pár évvel későbbi. Őt baptista lelkészként és mentálhigiénés szakemberként elsősorban az Isteni Szeretet Gyülekezet nőellenessége háborítja fel, de látszik, tisztában van a bántalmazott kapcsolatokból szabaduló nők érzelmi reakcióival is. Ezért örül annak, hogy Regina a sok szorongás, stressz és pánikreakció után már haragudni is tud a volt férjére: „a harag jó! […] Lehet, hogy kezdenek kiépülni a határaid”.
A segítők, Eszter és Andrea értelmezik is a Reginával történteket. Leveleik és korábbi tanácsaik kicsit didaktikusnak és túlírtnak hatnak (beavatják az olvasót az áldozatvédelem munkájába és az áldozatok „gyászmunkájának” a folyamatába is), de hasznosak. Bántalmazottak számára feltétlenül. Ezért aztán megértők lesznek azok az olvasók is, akik magáért a sztoriért vagy az esztétikai élvezetért olvassák a regényt. Elvégre egy nagy elánnal megírt, igen hatásos jelenetekből építkező, remekül felépített fikciós műről van szó. Nemcsak a pedagógus Kiss Judit Ágnes, de a szenvedélyes lírikus és az invenciózus prózaíró jelenlétét is ott érezzük a szövegben.