Kellemes, de nem a Lully-felvételekhez hasonlóan lehengerlő koncertre, nem nagy, legfeljebb érdekes zenékre. Kiegyensúlyozott hangzásra, remek hangszeres előadókra. Tisztesen unalmas, tüzes improvizációktól mentes világ-zenére.

A katalán mester kétféle programmal szerepel a világ legjobb koncerttermeiben és a nagy zarándokhelyek templomaiban. Van a klasszikus zenéket előadó Savall, a kiváló kamarazenész, és van Jordi Savall, a zenetudós, aki a szefárd zsidók zenéjét kutatja, és készít a fellelt anyagból koncept-lemezeket.

Jordi Savall és az Hespèrion XXI

A zsidókat 1492-ben, vagyis Amerika felfedezésének évében űzték el Spanyolországból. Vándorlásaik során a szefárdnak nevezett zsidóság eljutott a Közel-Keletig, illetve Közép-Európáig, megőrizve és megtartva hitét, hagyományait. Zenéjükre azonban hatottak azok a népek, melyekkel kényszerűen együtt éltek, így a törökök zenéje csakúgy, mint az erdélyi muzsika, a marokkói arabok vagy a bolgárok dallamvilága. Az állhatatos gyűjtésből származó anyagot eleinte az EMI régi zenés labeljénél, a Virgin kiadónál vették lemezre, majd Savall megalapította saját lemezcégét, az Alia Voxot (melynek lemezei elég borsos áron kaphatóak, nem csak hazánkban), és azóta e cég ad ki, évente akár többször is, a szefárd-koncepcióhoz kapcsolódó lemezeket. A lemezek mellé könyv méretű ismertető anyag is társul, melyhez a legkiválóbb kutatók járulnak hozzá cikkekkel vagy az anyag megtervezésével. A legutóbbi néhány lemezről – a Jeruzsálemről, a Kolumbusz Kristófról, az Isztambulról – ugyanúgy elhangzottak dalok a pesti koncerten, mint néhány, nem szorosan a koncepcióhoz kacsolható albumról. A Ninna Nanna különböző korok és országok altatóit gyűjtötte egybe – a legjobb epizódja e lemeznek Arvo Pärt szerzeménye és a koncerten is hallható marokkói népdal –, a Don Quijote pedig Cervantes korának zenéit.

Jordi Savall

Kétségtelen, hogy Savall tágította ki a leginkább a régi zenés repertoárt, hogy nem lehet rásütni az „ortodox régi zenésű” bélyegét: együttesének, az Hespèrion XXI-nek van népzenész és szimfonikus zenekarokban játszó tagja is. Savall leásott egészen a VII-VIII. századig, a szefárd hagyományok gyökeréig: az általa játszott dalok többségéből csak a dallamok alapvonala maradt meg, illetve néhány leírás a korabeli játéktechnikáról. Még hangszerek se nagyon. Savall hangszergyűjteménye imponáló: vannak hangszereik, mint a koncert második fele előtt elmondta, melyeket festmények, például egy Bölcs Alfonzt ábrázoló kép alapján, rekonstruáltak. (Rövid kitérő: egy megilletődött hölgyet kértek fel arra, hogy tolmácsoljon Savallnak. Már a koncertet megelőző Előhang során kiderült, hogy a tolmács nem áll a helyzet magaslatán. Nem ért a zenéhez. Ez akkor vált igazán kínossá, amikor Savall kihívta a pódiumra, és a hölgynek a ritka hangszerek nevét kellett volna magyarra fordítani, ám ő a jelek szerint sem a pszaltériumról, sem az oudról, sem a zurnáról, sem más ritka hangszerekről nem hallott korábban.)

Savallnak megjelent néhány szerzői lemeze is: a Caravaggio könnyei című lemez zenei anyagának jelentős részét ő írta. E lemez is visszaköszönt a koncerten, de az együttes ehhez kapcsolódó improvizációiból, díszítéseiből hiányzott a valódi inspiráció, a tűz, a szenvedély (ami egyébként a hangszeres szólista, kamarazenész Savall játékát olyan emlékezetessé teszi). Amit e dallamokra, mint üres vásznakra Savallék rápingáltak, sem látványosnak, sem érdekesnek nem mondhatnám: egy közepes festő sok barnával felfestett egyhangú műveit láthattuk. Egy olyan mesteré, aki már unja magát.

Montserrat Figueras

Nem éreztem egyetlen percre sem, hogy Savallnak ez a zene fontos lenne, hogy ezt mindenáron és mindenképpen közvetíteni akarná. Talán mert a motiváció kezd az örök feledés homályába veszni, és már maga Savall sem tudja pontosan, mi indította e zenei világ következetes kutatására. Hiszen Savall nyilatkozik e koncepcióról úgy is, mintha az hozzájárulhatna Kelet és Nyugat megbékítéséhez, mintha az arra inspirálhatna bárkit, hogy kezébe vegye a Koránt, vagy legalább Edward Said műveit.

Savallt kiváló zenészek kísérték; különösen a nem egyszer három dobon játszó ütős, David Mayoral emelkedett ki. Savall felesége, Monserrat Figueras énekelt: erőltetett éneklési stílusával, szépelgésével nem vagyok megbékélve. Figureas manírosan, igaz nagyon tisztán, nagyon pontosan énekel. Az elhangzott dalok közt volt lamento (Trisztán lamento-ja), románc, altató, dervisének.

A koncert elején Jordi Savall hosszú veres sálját nagy műgonddal igazgatta el a rebab (arab vonós hangszer) mellett. Egy reggeli dal, egy alba nyitotta a koncertet, gyönyörűen idézve a reggeli fényeket, a hajnali párát, de mire elértünk a koncert második felében az altatóhoz, majd a koncert végén a csillagokat megéneklő éjszakai spanyol dalhoz, azt éreztem: a koncepció eluralkodik e jólfésült műsor felett, és nekem már nincs is szükségem egy újabb altatóra ahhoz, hogy lassan, s védekezésképpen az unalom ellen, elszundikáljak.

Vö. Johanna: Középkori meditáció a XXI. században 
Rákai Zsuzsanna: Alle Menschen werden Brüder