Ebben a megértésben elsősorban a színészek eltökéltsége segített, illetve Hamvai Kornél erős, kifejező fordítása, Kovács Kristóf és Berzsenyi Bellaagh Ádám szikár, a szerzőhöz (talán túlságosan is) hű dramaturgi és rendezői munkája. A regény, amelyet aztán színdarabbá írt át Steinbeck, a nagy gazdasági világválság idején játszódik, amikor Amerikában a munkavállalók negyede néhány év alatt vált munkanélkülivé. Az efféle helyzettel mindig együtt jár a nagyon is tudatosan generált rasszizmus, és a gyengék, kiszolgáltatottak gyűlölete, hiszen a mindenkori elitnek életbevágóan fontos, hogy a nyomorgó tömegek valaki más ellen uszuljanak, semmint ellenük, akik éppen a tömegek kárára gyarapodnak. És már itt is vagyunk a történet fáradhatatlan aktualitásánál. 

 

Steinbeck megható aprólékossággal írta le a közeget, amit annakidején maga körül látott, és azt a mindenkori vágyat, amire ma is annyi megnyomorított áhítozik: egy kicsi ház, körülötte tisztes munkával megélhetést adó termőföld. Fel nem foghatjuk, hányan tértek azóta örök nyugovóra úgy, hogy a legkisebb esélyük lett volna arra, hogy ez valóra váljék, és hányan vergődnek ebben a pillanatban nincstelenként, akik ugyanígy, a beteljesületlen vágyaikkal együtt fognak porrá válni. 

 

Mindennek fájdalmát, valóságosságát erős színészi odaadással és világos rendezői szándékkal mutatja meg a budaörsi csapat. Ilyés Róbert melegszívű alakítása azonban akaratlanul is rámutat arra, hogy Lennie figurája pszichológiailag mennyire megalapozatlan. Ezt az alakot az eredeti szöveget követve mindig a testi erejével nyilvánvaló módon kiemelkedő színész szokta játszani, aki gyaníthatóan valami beazonosítatlan elmekórtani képletből kifolyólag eleinte kis állatokat, végül pedig egy nőt simogat halálra. A történet egyetlen nőszereplője egyébként egy bárkire ráakaszkodó, a beszámíthatatlanságig édelgő, végtelenül kétségbeesett fiatal nő, aki izgága, ellenszenves férjének ujját védő kesztyűje által lép be a történetbe, és aki azért van a sztoriban, hogy az egereken túl legyen kit megölni. 

 

Mindezek ellenére Ilyés Róbert szépen felépítette ezt a Lennie-t: a fizikuma tökéletes, ez a test finoman mond sokat, azonban láthatóan komoly küzdelmet folytatott azért, hogy elhitesse velünk azt az újra és újra előtörő kontrollálatlanságot, amelyben elpusztítja a kezébe kerülő, dédelgetni való élőlényeket. Most általa értettem meg, amit korábban nem, azt, hogy ez így nem létezik, ez egy kitaláció, amelyre az egész dráma épül – ezért nem is tudom elhinni, ami történik, akkor sem, ha ezt ilyen szépen, eltökélten eljátsszák. Nem hiszem el Ilyés Róbert kényszerűen eltúlzott gesztusait, amivel a hülyét adja, mert látom, hogy nem igaz (nehogy félreérthető legyek, ez egyáltalán nem színészi probléma). 

 

Lennie és Georg barátsága ugyancsak mindig elgondolkodtatott, valami titkot sejtetett, amely valójában összeköti őket, és amely majd csak kiderül, mert enélkül nem tudtam mire vélni ezt a folyton ellenérzéseket megfogalmazó makacs kitartást. Georg, ahogy Böröndi Bence játssza, csodálatosan etikus ember, aki csak megy előre elszántan, és akinek ezen kívül alig van tulajdonsága – nem is lehet könnyű eljátszani, hogy legyen valamilyen, ne csak egy kétlábon járó jellemnagyság. A színész bár lendületes figurát rakott össze, de a fentiek okán képtelenség volt valóban figyelemreméltó karaktert formálnia. 

 

Persze ahogy a regény, úgy az előadás is inkább az összképet tudta erősen megmutatni, hiszen itt a viszonyok a fontosak, a közeg, nem a karakterek, akik közül a Chován Gábor játszotta Slim éppen azzal emelkedik ki, hogy másmilyen, érző ember tud maradni, pedig a társadalmi helyzete ennek az ellenkezőjére predesztinálná. Illetve a fent emlegetett társadalmi relációk érzékletes bemutatásaként egy jelenet erejéig arcot kap a külön, lényegében istállóban élő fekete Crooks is, Stubnya Béla alakításában, akinek hiába van figyelemreméltó, gyakorlatias intellektusa, de mint ahogy bármelyik szereplőnek, lényegtelen a személyisége, hiszen a rendszer szerinti kényszerű státusza ír mindent felül.

 

Az előadás látványvilága – jelmez: Zöldy Z. Gergely, díszlet: Soki – egyfelől hangulatos, a porszürkétől a földszínekig, foltozott, nem méretes munkásruhákkal és ládákból, raklapokból, nyers deszkákból épített térrel. A teret meghatározzák a hátul négy oszlopon álló, vélhetően afféle üzemesített mezőgazdasági munkára is alkalmas, felénk hatalmas hasábként nyúló karok, illetve az ötödik, amely fel és alá is mozog – például Crooks alacsony belmagasságú lakhelyét is megképezve. 

 

Izgalmas ez a díszlet, de furcsa módon úgy ad teret az előadásnak, hogy az nem kapcsolódik hozzá szervesen. Mivel ebben játszanak a színészek, nyilván megvannak a praktikus és egyszerű funkciók, de ez a tér mégis egy másik előadást játszik. Amikor az emlegetett egység mozdul, a látvány és a száz évvel ezelőttinek vélhető szerkezethang egészen mást mond stilárisan, mint amikor díszítők surrannak a „sötétében”. Abban az előadásban, amit a színészek játszanak, rendben is vannak a díszítők, de a  díszlet másik regiszterben állít valamit, amiben díszítőknek nincs helyük, s amelynek van egy sokkal derűsebb hangulata: eszembe is jutott róla egy színpadon már többször látott, ugyancsak korabeli, amerikai történet. Az Egerek és emberek 1937-es megjelenése után már 1939-ben elkészült a kisregény első filmváltozata is – és érdekes egybeesés: ugyanebben az évben jött ki egy ehhez sok szempontból egészen hasonló film, az Óz, a nagy varázsló. Mindkettő út-történet, deficites szereplőkkel, akik jobb életet érdemelnének, mint ami jutott nekik, a reményről azonban, ami végig élteti őket, kiderül, hogy illúzió. A realista történet persze rosszabbul végződik, mint a mese.

 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.